- Seo... hacsak felhozzuk a családodat egyből húzod a szád! Ez nem normális!
- Taemin, csak felejtsd el...
- Tch...
- Te most lecöhögtél? *vontam fel a szemöldököm.*
- Seo, esélyt se adsz arra, hogy segítsek neked! *rángatott.*
- De Taemin... *ültem vissza a kanapéra és a fejemet fogtam.* - Rossz visszaemlékezni...
- Nem titkolhatod örökre előttem! Már amennyiben a kapcsolatunk örökre szól... *állt elém. Így még messzebb éreztem magamtól, hogy nem ül le.*
- Tudom!
- Seo.. *indult el másik irányba.*
- Ne hagyj el! *karoltam át hátulról és rádőltem.* - Elmesélek mindent! Essünk túl rajta... *sóhajtottam fel.*
- Jól döntöttél. *fordított meg és végig simított az államon. Leültünk a kanapéra és csak engem nézett.*
- Mivel kezdjem?
- Lehet bármi. *mosolygott, de nem mosolyogtam rá. Hiába a szerelmem, akkor is kényszernek érzem ezt a beszélgetést.*
- Jól van. *sóhajtottam.* - Szóval... az anyám a koreai Vivienne Westwood elnöke.
- Ami itt van nem messze? *mutatott az ajtó felé.*
- Nem... ő mind a 16 cég elnöke. 16 cég van Koreában és mind a 16 az övé.
- Tessék?! *kapkodta fel az állát Taemin. De aztán újra komolyan nézett* - A-az rengeteg...
- Igen, szóval elég sokat keress, de szinte mindet magára és a húgomra költi. Az apám ügyvéd, nagyon sokat megoldott már és az egyik legjobb a szakmában. A bátyám harmadéves egyetemi hallgató, persze az egyik legjobb egyetemen, hogy kövesse apámat. A húgom pedig egy elkényeztetett 16 éves középiskolás. Amúgy a gyerekkorom siralmas volt, az apám sose volt otthon és az egész családot ritkán látogatta. A szemük fénye a bátyám volt, aki majd tovább megy ügyvédnek. A húgom pedig viszi anyám cégeit... én pedig az voltam, hogy: "Te csak tanulj, majd viszed valamire..." Teltek, múltak az évek és nőttem... Négyen mindenhova mentek nyaralni, de engem otthon hagytak, mintha valami szégyenfoltja lennék a családnak, sose tudtam, hogy miért. Távolabbi családtagok nem is tudnak a létezésemről, azt hiszik, hogy a szüleimnek csak két gyereke van.
- Tessék?! *akadt ki újra.* - Seo, ez megalázás!
- Akkor most már érted?! Én a családom szemében egy senki vagyok!
- De semmilyen okot nem mondtak még erre, hogy miért?
- Nem, egyáltalán nem.
- Akkor majd én kiderítem! *pattant fel.*
- Taemin, nem! *fogtam meg a kezét.*
- Én tudni akarom Seo! Semmi joguk nincs azon, hogy így foglalkozzanak veled!
- De igen... ők a szüleim. *hajtottam le a fejem.*
- Nem! Akkor is!
- Ezért nem keresem őket. *néztem fel rá.*
- Én akkor is kiderítem!
- De, de... miért? *engedtem el a kezét.*
- Mert szeretlek. *mutatta. Annyira édes volt.* - Én is szeretlek. *álltam fel és megöleltem. Kicsit letöröltem a könnyeimet, majd adott egy puszit vigasztalásképpen.* - De nem fognak veled szóba állni...
- Mert?
- Mert Hoon már biztos elárulta az első benyomását... ők már az alapján fognak téged megítélni! És szerinted, ha nekem 20 évig nem mondtak semmit... akkor neked mondani fognak?
- Szerinted, ha elértem azt, hogy az iskola igazgatója nekem ugráljon, akkor a szüleidnél nem fogom?
- Hát... nem tudom.
- Seo!
- Jó, biztosan... *sóhajtottam.* - Majd lesz valami... megnézem Banget.
- Oké. *majd meg is néztem, de nem volt sehol.*
- Nincs itthon. *mentem vissza hozzá. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonja.*
- Jonghyun? *kérdezte.* - Szia. Eun nálad van? Mi a baj? Oké... Helló! *köszönt el tőle, majd lerakta.*
- Mi történt? *kezdtem aggódni.* - Valami baj van?
- Én se tudok semmit. *rázta a fejét.* - Jonghyun annyit mondott, hogy menjünk be a kórházba, mert fontos és nem bír halasztást.
- Hogy mi? Bang vele van?
- Nem tudom, hogy mi ez az egész mondtam! Igen, vele.
- Jól van... nem kell leharapni a fejem...
- Menjünk! *fogta meg a kezem, majd egyenesen a kórházhoz mentünk. Nem kellett sok, most hamar odaértünk Jonghyun, mármint a Raptor haverja már ott várt ránk.*
- Jonghyun? *kérdeztem.*
- Igen, gyertek! *invitált be minket, majd mentünk is utána. Egyenesen oda, ahol Jonghyun van. Mikor beértünk csak annyit láttam, hogy Bang sír. Nagyon megijedtem, azt se tudtam, hogy mi van... de láttam Taemin arcán is az ijedtséget.*
- Mi történt? *kérdeztük.*
- Figyeljetek! Üljetek le kicsit! *mondta Jonghyun.*
- Miért sírsz? *kérdeztem Banget.*
- Elmagyarázom csak üljetek le! *mondta nekünk.*
- Oké. *ültünk le.*
- Az történt, hogy Bin megtámadta az utcán Banget. . és késsel fenyegette. . de jött Jonghyun, csak, hogy nem lett jobb a téma.. ezért a végső az volt, hogy egy haverom lelőtte Bint . .. amire mi sem számítottunk az az volt, hogy Soo is megjelenik. . de ennek csak örülhetünk. .
- Sooval mi lett? *néztem furcsán.*
- Soot is lelőtte a haverom. . *mondta ki Jonghyun. Bang csak bújt hozzá, nagyon félt.*
- Te normális vagy Jonghyun?! *pattantam fel és a felsőjét kezdtem ráncigálni, de úgyhogy Bang majdnem elesett Jonghyuntól.*
- Seo! *húzott vissza Taemin és lefogott.*
- Engedj el! *kapálództam.* - Normális vagy?! *fordultam ismét Jonghyun felé.*
- Seo... *kezdte el.*
- Ne Seozz itt nekem! Ha te akkor megvédted volna Banget, akkor most nem rohadnál a kórházban és nem történt volna ez meg! Ez mind a te hibád! Érted?!
- Seo! *szólt rám Taemin.*
- Fogd be! *szóltam rá.* - Azt hiszed, hogy ez olyan könnyű?! Belekeverted a barátnődet egy gyilkosságba Jonghyun! Mi jogotok van nektek ahhoz, hogy elvegyétek más emberek életét?! Az egy dolog, hogy Bin és Soo egy rohadt bunkó volt... de máshogy is meglehetett volna ezt oldani! Nem feltétlenül így kellett volna!
- És azt szerinted jó volt, hogy késsel nekitámadott Bin?! *esett nekem.*
- Jaaa, igen? És tudod miért csinálta? Ha nem vennéd észre, akkor csak azért, mert elvetted tőle a barátnőjét! Kibaszottul elvetted tőle! *emeltem fel a hangomat.* - Majd most mi lesz? A haverod elviszi a balhét... később meg kiderül, hogy te ebbe benne voltál és, hogy letervezted az egészet... Majd Bang látogat téged a börtönben vagy mi?! És Soo?! Soo nem csinált semmit! *küszködtem a könnyeimmel.*
- Mi van? *rángatott Taemin és maga felé fordított.* - Te még mindig érzel valamit azért a köcsög iránt? Mikor annyiszor meg kellett verekednem érted?! Szerintem meg Jonghyun igenis helyesen cselekedett és mindenben támogatom! Az apád ügyvéd, ő tudna utána segíteni!
- A haverod előrébb van, mint én?! Neked kellene a legjobban tudnod, hogy nem vagyok jóba az apámmal!
- Seo.. kérdeztem valamit! *emelte fel ő is a hangját.*
- Én is kérdeztem!
- Igen, a haveromat előrébb tartom ilyen szempontból, mint téged! Ne legyél már ennyire elkényeztetve!
- Igen? *kis híján kezdtem begolyózni és csak dagadt az ér a fejemen.* - Akkor tudod mit? Vége! Kezd el baszni Jonghyunt és az ő nevét kántáld mikor háromszor is leszopja a faszod kérés nélkül! *ütöttem bele a vállába.*
- Seo... *csuklott el Bang hangja. Taemin tátott szájjal nézett engem. Mondani akart valamit, de nem tudott mit mondani... helyette csak az ajkai remegtek. Nem hiszem, hogy erre számított: "Vége."*
- Bang, hagyd... *legyintettem.*
- Mindenki eltudta ezt most fogadni... te miért nem? *kezdett Jonghyun is ideges lenni.* - Nem csodálkozok azon, hogy Taemin előrébb tart engem, mint téged!
- Neked meg mi közöd van ehhez?!
- Ne veszekedjetek már, légyszíves! *hüppögte Bang.*
- De Bang... te csak úgy végig nézed, hogy a pasid egy gyilkos?! *hitetlenkedtem.*
- Jonghyun, nem gyilkos! Csak megvédett! *kezdte el védeni.* - Seo, elhiszem, hogy félsz... de ezt közösen megtudjuk oldani!
- Ja megoldani... Jonghyun gondol egyet és engem is kinyírat... szép halál. *húztam a szám.*
- Nem! Ilyet sose tenne!
- Persze! Annyira tudtam, hogy nem szabadna bíznunk bennük! Soo mellett kellett volna maradnom... ha mellette maradok, akkor legalább letudtuk volna beszélni Bint, hogy ne csinálja ezt.
- Tessék?! *förmedt fel Taemin.* - Hallod te, hogy mit beszélsz?! Te nem emlékszel arra, hogy Soo csak azért jött veled össze, mert pénzes vagy?!
- Jaaa, hogy most már pénzes vagyok?! Nem rég még a szíved voltam...
- Ha amellett a köcsög mellett maradsz... akkor most ott feküdnél te is vérben!
- Te kis... *estem neki, hogy megüssem, de Jonghyun haverja lefogott.*
- Erről nem kell tudnia senkinek... a haverom elviszi a balhét... *folytatta Jonghyun.* - Ő már úgy is börtönbe került volna... csak szívességet tett.
- Szívességet?! *akadtam ki. Nem értettem, hogy a körülöttem lévő összes többi személy miért nincs kiakadva.* - Egy ember megölése neked szívesség?!
- Seo, fejezd be a hisztidet! *szólt rám Taemin.*
- Neked esetleg JunSeo! *szóltam vissza. Majd kb. 30 perces csend következett. Mindenki a saját gondolatával lett elfoglalva. Taemin zenét hallgatott. Jonghyun pedig Bang fejét simogatta. Annyira törékeny volt ott a karjai között. Fel sem tudom fogni, hogy szakítottam vele... de ő még úgy se. Azért örülök neki, hogy nem próbál magyarázkodni, mert úgy se érdekelne... ilyen szempontból meg még úgy se. Nem tudom elhinni, hogy Soo meghalt. Még, ha zaklatott is... akkor is voltak vele szép és boldog pillanataim. Nem tudom, hogyan fajultak idáig a dolgok. Voltaképp nem is kellene aggódnom, mert én ebben nem vagyok benne. Engem inkább az aggaszt, hogy Bang belekeveredett. Persze Jonghyun mindent normálisan kiterveltem és elismerésem... a kutya se fog rájönni, hogy ő benne volt. Viszont ezt semmikép nem vallanám be neki. Egyszer csak Bang törte meg a csendet.* - Mi lesz ezután kicsim? *fordult Jonghyunhoz.*
- Semmi... úgy élünk tovább, mint eddig. *mosolygott rá, hogy biztassa minden rendben lesz.* - Értitek?
- Igen. *bólintott a másik Jonghyun.*
- I-igen. *nyelt egy nagyot Taemin.*
- Na és te? Seo? Érted? *fordult felém, mert én nem mondtam semmit.*
- Igen... *álltam fel és Banghez sétáltam, megfogtam a kezét.* - Gyere haza!
- Nem... nem megyek. *húzta vissza.*
- Tessék?
- Itt maradok Jonghyunnal még... vagy végig... nem tudom. *felelte.*
- Bang...
- Seo... szükségem van rá! *kicsit könnyes volt a szeme.*
- Jól van... *sóhajtottam fel és az ajtó felé indultam.*
- Seo... *kezdte el Taemin.*
- Mit akarsz? *fordultam hátra.*
- Hol fogsz aludni?
- Nem mindegy az neked? Menj és ápolgasd a gyilkos haverod... *léptem ki az ajtón. Hülye bunkó. Hazafelé vettem az irányt. Iszonyatosan sírtam... ennyire még sose. Elvesztettem a szerelmem, a barátnőm túlságosan is vak, hogy észrevegye a dolgokat... vagy én vagyok ennyire idióta. Még az ég is megsiratott. Összeszedtem pár cuccomat otthon, majd elindultam egy hotelhez. A lakás bejárati ajtajánál egy srác állt előttem.*
- Seo! *mondta.*
- Hoon! *estem szinte azonnal a nyakába. Ennyire még sose hiányzott a bátyám. Újra sírni kezdtem.*
- Seo... Valami baj van? *simogatta a hajam.*
- Mit keresel itt ilyen későn?
- Hagytam üzenetet, de nem válaszoltál rá és gondoltam megnézem, hátha van valami baj...
- Hoon, csak vigyél el hozzád, kérlek! Csak vigyél el! *hüppögtem. Szó nélkül megfogta a cuccaim és mentünk is hozzá. Mikor felértünk, hozott nekem egy pohár vizet.*
- Mi a baj? *kérdezte. Nem bízok meg benne, így nem mondok el semmi olyat. Bang pedig fontosabb, mint a bátyám.*
- Szakítottunk. *dőltem a vállára és már megint csak sírtam és sírtam.*
- Az a srác? Akivel múltkor láttalak?
- Hoon! Kurvának nézel? Nem váltogatom a pasijaim! Igen, ő!
- De miért? Hol van? Most azonnal megverem és...
- Hagyd! Nem kell... ne avatkozz bele! Azt akarom, hogy senki se avatkozzon bele... SENKI! Érted? Senki!
- Mi történt?
- Csak rájöttem, hogy nem vagyok neki elég fontos... elvakítja a féltékenység... és mikor ott lett volna a lehetőség, hogy kiálljon mellettem a haverja ellen... őt választotta. *kezdtem el még jobban zokogni. Ő pedig csak csitítgatott.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése