- Tudod mikor jártunk akkor zaklatott valaki mindig telefonon. *kezdtem el, majd elmeséltem neki mindent.*
- Ez most komoly? *akadtak el a szavai.* - Akkor se járnék a húgoddal, ha fizetnének érte. *ölelt meg újra, de ezúttal nem engedett el.*
- Tudom, hogy most nem járunk, de nem szeretném, ha olyannal jönnél össze, aki... aki nem érdemel meg.
- Szóval, ha szakítanánk...
- Szakítottunk. *szóltam közbe.*
- Ha szakítanánk, *folytatta, mintha meg se hallott volna* - akkor azt szeretnéd, hogy valaki olyan járjon velem, mint te?
- Igen, vagy jobb...
- Olyan nem lesz. *emelte fel a fejem.* - Menjünk vissza a szüleimhez és elbeszélgetek egy kicsit velük...
- Ne, ne menjünk... csak vigyél el Banghez.
- De menjünk vissza!
- Taemin nem lehet! Csak még rosszabb lenne... elvennének tőlem. *szorítottam még jobban.*
- Ilyen nem fog előfordulni.
- Taemin!
- Seo!
- Taemin!
- Seo!
- Kérlek, csak vigyél el Banghez.
- Most?
- Igen!
- Oké. *engedett el, majd elmentünk hozzájuk.*
- Sziasztok! *akadt meg Bang szava.* - Hát ti? *engedett be minket.*
- Sziasztok! *lihegtünk. Szinte futottunk mind a ketten.*
- Baj van?
- A húgom a zaklató. . *böktem ki.*
- Mi? *akadt ki.* - Mi volt? *ültetett le minket és mesélni kezdtünk.* - Hogy az a kis. . .tudtam, hogy rossz vége lesz. . *kapta fel teljesen a vizet.*
- Nem tudom mit tegyek. .
- Én tudom. *pattant fel és felvette a kabátját.* - Taemin add ide a telód!
- Minek?
- Csak add már!
- Itt van. *adta oda.*
- Kösz. *pötyögte be gondolom a húgom számát.*
- Bang ne csinálj hülyeséget! *aggodalmaskodtam.*
- Ezt inkább a húgodnak mond majd! Jöttök vagy sem?
- Megyünk. . hova is? *néztünk rá.*
- Majd megtudjátok. . *adta vissza Taemin telóját majd indultunk.*
A park nem volt messze ezért kocsival mentünk. Távolabb álltunk meg, hogy ne vegyen minket észre.
- Mindjárt jövök! *szállt ki.*
- Kicsim. *nézett utána Jonghyun.*
- Szeretlek! És titeket is! Mindjárt jövök. *mosolygott. Bár nem tűnt épp elég nyugodtnak.*
- Nem lesz baj? *aggódott kicsit Taemin.*
- Ha bármi történik... *kezdte el Joghyun.*
- Ugyan mi történne? *húztam a szám.*
- A 16 éves húgom egyedül a cipőjét nem tudja bekötni, nemhogy még verekedjen is...
- Akkor is... és, ha magával hozott valakit?
- Nem lesz semmi baj. *próbáltam nyugtatgatni. A távolban láttuk, ahogy verekednek. Verekednek? Bang verte ő pedig hagyta. Egy kisebb idő után kiszálltunk, hogy leállítsuk. Lassan már ott tartott, hogy összeveri.*
- Gyere kicsim. *húzta el Jonghyun.*
- Eressz már el. *lökte őt is el.*
- Kicsim! *nézett rá furán.*
- Bang! *hallotta Seo hangját.*
- Nem érdekel. . neki bűnhődnie kell! *mutatott a húgomra, aki véres szájjal feküdt még mindig a földön.* - Te szajha. *kapta fel egy kézzel a földről és felültette egy padra.* - Fogd vissza magad vagy többet kapsz! *nem mondott semmit csak sírni kezdett.* - Nem hatsz meg. . pusztulj el ott ahol vagy. . és ha megmered mondani ki volt ez, fogad se marad, de abba biztos lehetsz, hogy az egész életedet megkeserítem. . ott leszek mindenhol. . az álmodba és ha felébredsz ott fogok mint egy kísértet állni az ágyad mellett. . minden lépésedet figyelni fogom és mindenhol ott leszek mint egy árnyék. . ami ha van kedved elejtet. . beléd rúg és megkeseríti az életed. Szóval így árulj be az anyukádnak vagy az apukádnak. . senki se látta.. senki se hinne neked csak anyucid meg apucid. . de nekem itt van 3 ember rögtön akik megmondják, hogy velük voltam mikor ez történt. . szóval gondold át ezt az egészet. . *ütögette meg az arcát.* - Mehetünk. *ment előre miközben mi szóhoz se jutottunk, de utána mentünk és beszálltunk a kocsiba majd elmentünk.*
- Én. . *szólaltam meg.* - Köszönettel tartozom. *böktem ki.*
- Miért? *kérdezte.*
- Én nem tudtam volna ezt megtenni. . vagyis lehet, de nem vagyok benne biztos.
- Ugyan. . már igen csak a bögyömbe volt a kis csaj. . olyan jó volt a szemébe a félelmet látni. .
- Azért jól lebasztad a földre. *mondta Taemin.*
- Tudom. . megérdemelte.
- De mi a garancia, hogy nem mondja el?
- Láttad a szemét? *kérdeztem tőle.*
- Nem. .
- Én láttam rajta, hogy kicsi kellett volna, hogy odapisiljen.
- Komolyan?
- Igen. . ismerem a hugom. .
- Akkor megoldva. .
- Jonghyun haver. . mi a baj? *kérdezte tőle Taemin.*
- Semmi. . *motyogta.*
- Büszke lehetsz a barátnődre. . tudod Bang nekünk is volt kisebb korunkba hasonló esetünk. . amikor Jonghyun védett meg. . sosem felejtem el. Szinte őt láttam benned ma.
- Tényleg? *kérdezte.*
- Igen. *bólogatott.*
- De tényleg.. mi a bajod? *fordult Jonghyun felé.*
- Semmi. . mi lenne?
- Most az a bajod, hogy ellöktelek? Jonghyun ideges voltam. . mi a faszomat kellett volna csinálnom? Nem szeretem mikor ilyenkor lefognak. .
- Én megértem. . de még sem kéne ez miatt ellöknöd engem. . vagy igen?
- Mit tettem volna? Úgy sem engedted volna, hogy tovább üssem. .
- Nem mert akkor agyon ütöd és abból rendőrség lesz. .
- Jaj ne félts engem! Aki embert öletett az inkább meg se szólaljon. .
- Az is csak miattad volt! *emelte fel a hangját.*
- Ez meg Seo miatt volt. . kész ennyi. *emelete fel ő is.*
- Oké. . ne foglalkozz velem. . nem kell. .
- Aztarohadt mi a faszomnak csinálod ezt?
- Mit? *állt le a kocsival az út szélén.*
- Ezt! Azért mert ellöktelek? Mint egy kislány. .
- Nem vagyok kislány. Szerintem érthető, hogy rosszul esik ha a szerelmem ellök. .
- Gyerekek! *szólt közbe Taemin.*
- Kuss! *szóltak rá mind a ketten. Na, na, na...*
- Te pedig megérthetnéd, hogy ideges voltam. . tudnod kéne, hogy ilyenkor milyen vagyok.
- Neked akartam jót. . de te sose díjazod ha segíteni akarok. . persze biztos Binnek elnézted ezt is. *ahogy kimondta lepofozta.*
- Bin egy semmirekellő volt. . miért mindig vele jössz? Miattad került be az életembe! Ha te nem versz meg akkor nem kell masszőrhöz járnom és akkor nem lesz Bin se! Ennyire egyszerű..
- Szóval azt is én basztam el. . nagyszerű. .
- Skacok. . *szólt megint Taemin.*
- Fogd már be! *szólt rá.*
- Most is, hogy beszélsz. . *jegyezte meg Jonghyun.*
- Az anyanyelvemen. . de tudod mit. . inkább megyek egyedül haza ne keljen ezt a mocskos beszédemet hallgatnod. . *szállt ki a kocsiból.*
- Bang! *szóltam utána.*
- Menjetek csak haza! *szólt vissza és elindult gyalog. Majd mi is elindultunk.*
- Mire volt ez jó neked Jonghyun? *mondta Taemin.*
- Mi?
- Ez az egész. .
- Én sem értem. . csak ellökött. . tudod milyen makacs. . tudod milyen ilyenkor mikor ideges. *mondtam.*
- Nyugi, tudok mindent. *nevetett*
- Mi ez az egész Jonghyun? *néztünk rá furán.*
- Ma van a négy hónapos évfordulónk és megakarom lepni de ha itt van nem megy. Ezért elkellett játszanom ezt. *magyarázta meg.*
- Ez rohadtul nem vicces. . menj vissza érte! *szóltam rá.*
- Kérlek! Tudom mit teszek! *nyugtatgatott minket.*
Majd beugrott a tortáért és otthon elrendezett mindent.
- A tieteket is megünnepeljük. .
- Hát mi még nem teljesen békültünk ki. .
- Nem baj. Ezt ne hagyjátok ki! Lehet most megtudtok majd mindent beszélni.
- Rendben. . maradunk de csak ha nem vagyunk útba.
- Ugyan. Ez a ti ünnepetek is! *mosolygott. Majd hamarosan megérkezett Bang is.*
Sziaa! *fogadtuk vigyorogva. Még Jonghyunnak is fülig ért a szája.*
- Sziasztok! *motyogta és levette a kabátját.*
- Kicsim. *ment oda Jonghyun és átölelte.*
- Mi az? *nézett rá.*
- Te sírtál?
- Nem! Leborítottak vízzel útközbe. . szerinted? *akadt ki.*
- Nem lett volna rá okod..
- Áh.. tényleg. . de mi a fasz van veled megint? Mi ez a nagy változás?
- Nincs változás. . nem haragudtam rád..
- Akkor mi volt ez amit lerendeztél velem?
- Csak megjátszottam. . nagyon szeretlek. .
- És higgyem is el? Hagyjál ezzel Jonghyun. . most nekem ilyen féle játékokhoz nincs kedvem. . majd ha rendbe raktál a fejedbe mindent akkor mondj bármit is. . nem tudom mi van veled, de nem értelek. . *ment volna be a szobába mikor az orra alá nyomott egy tortát amire az volt írva, hogy boldog négy hónapos évfordulót! És fel volt sorolva a nevünk.* - Ez meg mi?
- Szeretlek! *nézett a szemébe.*
- Megjátszottad?
- Igen!
- Te szemét. . *fakadt sírva.*
- Shhh! Ne sírj! *ölelte át, ő pedig bújt hozzá. A tortát Taeminnek adta.*
- Utállak! *szorította meg a hátát.*
- Tudom. Bocsi a hülye megoldásért, de nem tudtam jobbat kitalálni. *szorította magához.*
- Elég hülye megoldás. . *jegyeztem meg.*
- Tudom.
- Miért nem lepődöm ezen meg? *kérdezte.*
- Mert ismersz. *mosolygott Jonghyun.*
- Utállak. *csókolta meg, de szegénynek még mindig folytak a könnyei.*
- Én viszont szeretlek! *törölte le a könnyeit.*
- Tudom. *motyogta.*
- Na kezdjük meg a tortát! *mondta.*
- Kezdjük! *egyeztünk bele mindannyian.Átkaroltam Banget és leültettem magam mellé.*
- Úgy utálom.. *motyogta, míg a fiúk a konyhába szerencsétlenkedtek a tortával.*
- Nem volt szép tőle, de be kell vallani, hogy azért aranyos volt.
- Persze, de. . azért rosszul esett.
- Elhiszem.
- És veletek mi van?
- Még nem békültünk ki teljesen. . de lehet adok neki még egy esélyt.
- Ez remek.
- Főleg ezek után. . lesokkoltam ezen az egészen és mikor kiderült, hogy a húgom akarja megszerezni akkor éreztem milyen fontos is számomra Minnie.
- Minnie?
- Igen! De előtte ne hangoztasd. *mosolyogtam kicsit.*
- Rendben. *mosolygott ő is.*
- Szóval igen. . majd meglátjuk. Lehet jót fog tenni ez a kis évforduló party. Kiderül idővel.
- Remélem, hogy jót fog tenni. *fogta meg a kezem.* - Itt vagyok veled!
- Köszönöm! Tudom. *mosolyogtam újra.*
- Ugyan. *mosolygott szintén.*
- Megjöttünk. *mondták a fiúk és hozták a torta szeletet.*
- Eddig tartott egy tortát elszeletelni? *kuncogtunk kicsit.*
- Nem olyan egyszerű.
- Persze.
- Héé!
- Nyugi van! *mosolyogtunk majd enni kezdtünk.*
- Mi az a plüss ott? Nem ismerős. *nézegettem.*
- Az a leendő gyerekünk első plüss állata. *vigyorogva mondta Jonghyun.*
- Mi? Te terhes vagy? *akadt meg hirtelen a falat a torkomon és Bangre néztem.*
- Nem! Dehogy. *mosolygott.* - Csak ma voltunk vásárolni és bementünk a baba részlegre és Jonghyunnak megtetszett ez a kis plüss és már most megakarta venni.
- Értem . . *nyeltem nagyot.*
- Pedig már gratulálni akartam tesó. *mondta Taemin.*
- Az még arrébb lesz, de egyszer ide is elérünk. *mondta Jonghyun.*
- Ha ilyeneket csinálsz akkor nem nagyon lehetsz ebbe biztos. *jegyezte meg.*
- Ez volt az utolsó.
- Ígérd meg.
- Ígérem, hogy nem csinálok többé ilyeneket.
- Remélem is.
- Szereltek! *mosolygott.*
- Én is! *mosolygott ő is.*
- És mi lesz veletek? *nézett ránk Jonghyun.*
- Majd még meglátjuk. *válaszoltam.* - Ezt még alaposabban meg kell beszélnünk.
- Értem. Mindenesetre remélem jó vége lesz. *mosolygott. *
Aztán még beszélgettünk egy darabig, majd mi hazamentünk.
- Jól érezted magad? *lépkedett mellettem, de tiszteletben tartott, mert nem fogta meg a kezem.*
- Igen, fogjuk rá. *bólogattam.* - Te?
- Én is. *mosolygott.* - Hazajössz?
- Mivel máshova nem tudok menni. *sóhajtottam.*
- De ma szép az éjszaka, nem? *nézett fel az égre.*
- Igen, az. *néztem fel én is.*
- Nem nagyon akarsz velem beszélgetni, igaz?
- Nem igazán. *feleltem és bedurcizott.* - Ne nézz így rám. *löktem meg.*- Szeretlek. *karolta át a derekamat és maga mellé húzott.* - Na mi az? Nem ellenkezel?
- Túl fáradt vagyok hozzá. *sóhajtottam. De ő csak vigyorgott és nem szólt semmit. Hamarosan megérkeztünk. Ahhoz képest, hogy Taemin egyedül maradt, nagyon is szép rend volt. Gyors lezuhanyoztam, majd ő is. Beléptünk mind a ketten a szobába. Az ágy szélére húzódtam, ahol szoktam feküdni, ő pedig a saját részénél ült.*
- Seo... *kezdte el.*
- Ne mondj semmit. *csókoltam meg, amin nagyon meglepődött, de még én is.*
- De-de... bocsánatot akarok kérni. Tudom, hogy az én hibám az egész és nem lett volna szabad azt mondanom ami, és végképp nem azt, hogy nem állok ki melletted... Teljesen megbántam az egészet és soha többet nem akarlak elveszíteni.
- Én is sajnálom, hogy annyira felkaptam a vizet. Fordított esetben ugyanúgy viselkedtem volna, mint te.... Mikor pedig a húgom felhozta azt, hogy majd te leszel a vőlegénye meg ilyenek teljesen elkapott a féltékenység és rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni.
- Szeretlek. *csókolt meg immár ő és végig borított az ágyon.* - Tudod, hogy hiányoztál? Tudod mennyit sírtam? Teljes depresszióba estem... tényleg azt hittem, hogy örökre elveszítelek téged.
- Én is szeretlek. Most már nem kell aggódnod. *húztam le magamhoz és elkezdtem simogatni a haját.*
- De nem így akartalak kiengesztelni. *motyogta.*
- Nem kell ajándék, nem kell semmi... elég, ha itt vagy.- Akkor is. *ült fel és pityeregni kezdett.*
- Minnie. *szorítottam magamhoz és folyamatosan öleltem.* - Most már átvészelünk mindent, oké?
- De mi a garancia arra, hogy nem veszítelek el újra?
- Mindig csak ez a "de"... semmi "de"... ne aggódj, kérlek! Láttad ma is milyen boldog volt Jonghyun, hogy vele van Bang... neked is boldognak kellene lenned, hogy itt vagyok.
- Én az is vagyok. *puszilta meg az arcomat.* - Mindennél boldogabb.
- De biztos? *vontam fel a szemöldököm.*
- Nincs "de". *kuncogott.*
- Rendben. *kuncogtam én is.* - Amúgy visszatérve Jonghyunra...
- Igen? *kulcsoltuk össze a kezünket.*
- Nem gondoltam volna, hogy ő akár a házasságig is elmenne...
- Nem bízol a szerelmükben?
- Nem az, hogy nem bízok. Csak furcsa volt. *mosolyogtam rá.* - A mi szerelmünket még kovácsolni kell, hogy olyan jó legyen, mint az övéké.
- Nekem így is tökéletes. *nyomott a homlokomra is egy puszit.*
- Taemin...
- Hm?
- Elpuhultam?
- Huh? Ezt, hogy érted?
- Hát... emlékszel mikor félévkor átiratkoztunk?
- Hogyne emlékeznék... minden alkalommal mikor megláttalak késztetést éreztem arra, hogy ott helyben...
- Elég. Ne folytasd! *kuncogtam.* - Szóval emlékszel, hogy milyen kemény voltam akkoriban, igaz? Mindenkinek beszóltam és mindent verekedéssel oldottam volna meg. Bang pedig teljesen az ellentétem volt. Cuki volt, aranyos meg minden... De mióta járok veled ez teljesen megfordult... most olyan szerencsétlennek érzem magam. Mármint... miattad elpuhultam.
- Nekem tök mindegy, hogy kemény vagy, vagy esetleg cuki... mindig tökéletes leszel. Az biztos, hogy a kemény Seo az szexi és begerjedek rá. *kuncogott.*
- Hülyeeee. *nevettem fel.* - Csak olyan kiszolgáltatottnak éreztem ma magam... Ahelyett, hogy én intéztem volna el a húgomat... más csinálta meg. Ez szánalmas... *húztam a szám.*
- Tudod, hogy Eunnak elborult az agya és csak segíteni akart neked. *mosolygott.* - Emiatt ne aggódj.
- Mégis... mikor láttam, hogy a húgomat veri, egy pillanatra bűntudatom lett.
- Miért?
- Nem tudom... De nem is érdekel, megérdemelte... Bang helyesen cselekedett. *bólogattam elismerően magamnak.* - Viszont ezek után ne várd azt, hogy a családom elfogad minket.
- Megleszünk, ne aggódj. *bújt a nyakamhoz.*
- Taemin...
- Hm?
- Tudod min gondolkoztam?
- Azon, hogy nem vagyok-e álmos?
- Neeeeeemm. *kezdtem el újra simogatni a haját.* - Ugye ti egy évvel hamarabb elmentek az egyetemtől, mint mi... Addig mit csinálunk nélkületek? Olyan rossz lesz.
- Kicsim, azt az egy évet, csak kibírjuk valahogy. *kuncogott a hülyeségemen.*
- Aztán nehogy megláss valami csinos munkatársat.
- Nem kell csinos munkatárs. *dünnyögte.*
- Fáradt vagy?
- Igen.
- Miért?
- Egész éjszaka arra vártam hátha felhívsz még egyszer.
- Komolyan? *lepődtem meg.*
- Igen. *bólogatott rajtam, ahogy csak tudott.*
- Mindig okozol valami meglepetést. *kuncogtam.* - Akkor aludjunk.
- Nem akarok. *ült fel ijedten.*
- Miért?
- Mert félek, hogyha felkelek nem leszel mellettem. Nem akarom. *rázta a fejem.*
- Ölelj át és akkor érezni fogod, hogy itt vagyok neked. Oké? *mosolyogtam rá.*
- Re-rendben. *bólogatott. Majd aludni kezdtünk és ölelt. Szinte szorított.*
Nem vagyok benne, hogy okos dolog amit csináltam, mert az agyam ellenzi... De a szívem mást diktál. Itt pedig a "de" szócska nagyon is sokat számít.
Reggel egyszerre keltünk, mert véletlen térden rúgtam és felkelt ő is.
- Nem is te lennél. *kuncogott kínkeservesen.*
- Bocsi, szívem. *pusziltam meg.*
- Készen állsz?
- Mire? *néztem érthetetlenül.*
- Nem emlékszel?
- Tessék?
- Megyünk Japánba.
- Hogy mi? *hüledeztem és felültem, majd ő is.*
- Így beszéltük meg. Szünetben kettesben elmegyünk.
- Nem úgy volt, hogy inkább Európa?
- Te akartál odamenni.
- Akkor menjünk olyan helyre, ami ilyenkor is pompázik és nyár van.
- Oké. *kezdtünk el mind a ketten gondolkozni, majd egyszerre kimondtuk.*
- Thaiföld!
- Még a gondolataimat is tudod, te vagy az igazi. *csókolt meg és felborított. Teljesen rám mászott.*
- Gondolatolvasó vagyok. *karoltam át a nyakát.* - De mi lesz a Raptorral és Miss Kim-mel?
- Miss Kim? *nevetett.*
- Ugye milyen cukin hangzik? *kuncogtam.*
- Te mindig olyan cuki dolgokat mondasz róluk... ők biztos nem.
- Jaj, ne legyél már ilyen! *ütöttem meg a mellkasát.* - Még suli kezdete előtt hazajövünk és befejezzük azt a jakuzzizást. Oké?
- Nekem így is megfelel. *puszilta meg az ajkaim.* - De akkor menjünk pénzt váltani. *ugrott fel.*
- Máris? *dünnyögtem.*
- Igen. *húzott fel, majd mind a ketten elkészülődtünk. Elég sokan voltak a turisztikai osztályon, így várakoznunk kellett. Viszont előtte megvettük a repülőjegyeinket. Holnap indulunk.*
- Taemin, mi jövünk! *biccentettem.*
- Oké. *állt fel.* - Mutasd meg az udvarias oldalad. *karoltam belé.*
- Ha nem váltja át a pénzt megfejelem, így megfelel?
- Nagyon vicces. *mormogtam.*
- Jó napot! *köszöntünk egyszerre.*
- Jó napot! *köszönt a recepciós. Nagyon meglepődtünk, mivel afroamerikai volt. Taemin még egy lépést hátra is hökkent.* - Miben segíthetek?
- Pénzt szeretnénk váltani.
- Mire?
- THB-re. *szóltam közbe.*
- Thai Bhat? *kérdezte vissza. Recepciós létére tudnia kéne.*
- Igen. *bólogattam.*
- Mennyit?
- A számlámon lévő teljes összeget. *nyújtotta a kártyáját.*
- Rendben. *vette el a nő és végezni kezdte munkáját.*
- Tessék? *pillantottam Taeminre.* - Az nagyon sok.
- Ne aggódj, nem fogjuk elkölteni az egészet. *mosolygott.*
- De akkor is!
- Na, nyugi van! *karolt át. Ahogy készen lettünk indultunk is tovább.*
- Vehetnénk pár dolgot is.
- Oh, ez jó ötlet. *helyeselt.*
- De melyik boltba menjünk?
- Ümm... *nézett körbe.* - Itt a sarkon volt valami. - Vagy tudod mit? Elsőnek köszönjünk el Bangéktől, a vásárlás utána is ráér.
- Már megint leakarsz hozzájuk menni? Azt hiszik, hogy a nyakukra járunk.
- Jaj, Taemin! Biztos nem fogják... elakarsz menni köszönés nélkül?
- Jó,de ha majd Jonghyun keresztbe lenyel, nem segítek neked...
- Olyan izé vagy. *löktem meg.*
- Izé-mizé. *kötözködött.*
- Én tudom a legjobban, hogy Bang kedvel téged! *vigyorogtam.*
- Miért is? *vonta fel a szemöldökét.*
- Azért, mert itt vagy nekem. *fogtam meg mindkét kezét és himbálóztam.*
- Mindig itt leszek. *puszilt meg.* - Akkor is, ha nem akarod.
- Tudom. *karoltam belé, majd elindultunk. A folyosón beleütköztünk egy idősebb nőbe.*
- Elnézést fiatalok! Tudnának nekem egy kicsit segíteni?
- Sorry, I don't speak korean. We are Japanese. *próbálta lerázni Taemin, de megütöttem.*
- Tessék? *kérdezte az idősebb nő.* - Ebből egy szót se értettem.
- Do you speak english? *folytatta a hülyülést Taemin. Annyira gonosz.*
- Hogy minek a farka? *kérdezett vissza. Már alig bírtam ki nevetés nélkül.* - Áh, mindegy... *legyintett és elbattyogott.*
- Miért nem segítettünk?
- Nem érünk rá. *kezdett húzni, majd kopogtatni kezdtünk az ajtajukon.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése