Park Jun Seo.~

- Menj órára! *engedtem el.*
- Mondtam, hogy nem megyek és itt maradok veled... ezen nem fogok változtatni! 
- De mész!
- Nem megyek.

- De igen!
- Mert? Talán valami pasival találkozol? *kérdezte.*
- Már megint kezded?
- Nem, csak na... annyira elakarsz üldözni! 
- Nem akarlak üldözni! Csak nem akarom, hogy miattam romoljon a tanulmányi átlagod... a szüleid nem örülnének, ha kirúgatnád magadat az egyetemről... 
- Ilyen miatt miért aggódsz? 
- Azért, mert fontos vagy számomra Taemin és ez nem így megy, egyről a kettőre! Most gondolj bele ezzel elvágod magad mindentől és mindenkitől...
- De engem ez nem érdekel! Engem csak annyi érdekel, hogy veled lehessek. 
- Elhiszem és tiszteletben is tartom, mert ha tehetném, akkor én is... de hidd el, hogy ez most fontosabb! 
- Nem, nekem te vagy a fontosabb! 
- Taemin, ne csináld már... kérlek! 
- De Seo... most te nem fogod fel! Ez az egy óra hiányzás semmi... képesek voltunk egy teljes napot is hiányozni... kétszer is! Arra bezzeg nem szóltál semmit! 
 - Jól van... nem érdekel, csinálj amit akarsz...
- Most így nagyon jó lesz itt lenni, ha meg közben húzod mindenre a szád, mint egy óvodás... 
- Nem húzom a szám!
- De igenis azt csinálod! 
- Akkora hülye vagy, komolyan...
- Miért van az, hogy elkezdődik egy napunk tök jól, mint egy minta pár... aztán mindig felkapjuk a vizet? 
- Talán, ha mennél órára akkor most nem lenne ez.... 

- Persze... már megint én vagyok a hibás. *sértődött meg.* 
- Én ilyet nem mondtam! 
- Akkor meg?
- Semmi... 
- Ránk jött Jonghyun hülyesége... *kuncogott.*
- Na, ja... *kuncogtam én is.*
- Ember... *forgatta a szemét.*
- Sajnálom... ne veszekedjünk! *kértem tőle bocsánatot.* 
- Én is nagyon sajnálom! *ölelt meg.* - Utálom, ha veszekedünk...
- Me too. 
- Jaj, ez az angol... *kuncogott és megpuszilt.* 
- Menj órára!
- Jól van... feladom. *állt fel.* - Megyek órára! 
- Na, azért. *néztem fel rá.* 
- Már látom, hogy ki a dominánsabb a kapcsolatunkban. *hajolt le és megcsókolt.*
- Ideje volt észrevenned! *kuncogtam.* 
- Következő szünetbe találkozunk, igaz?
- Persze. *bólogattam.* 
- Oké. *vigyorgott, majd elment órára én pedig ott maradtam. Különösképpen nem csináltam semmit, csak lóbáltam a lábamat. Már megbántam, hogy elküldtem Taemint, de tényleg szeretném, ha tanulna vagy, ha nem is tanul... akkor ragadjon rá valami... Majd hirtelen megszólalt a telefonom, smsem érkezett.*
- "Dögölj meg! Taemin a miénk!" *olvastam fel hangosan. LOL... ez meg ki lehet? Nem is foglalkoztam vele, különösképpen nem érdekelt. Bementem a folyosóra, de nem kellett volna, mert találkoztam Sooval.* 
- Helló! *köszönt.*
- Helló... *motyogtam.* 
- Mi a helyzet? *állt mellém.*
- Nincs miről beszélgetnem veled...
- Ugyan, Seo... *fogta meg az állam.* - Nem kellene így viselkedned!
- Még mindig nem fogtad fel, hogy köztünk nincs semmi, igaz?
- Már miért ne lenne? Csak te fogod fel így, lényegében nem is szakítottunk! Hiányzol... 
- Soo, én... én már teljesen elfelejtettelek téged! És igenis szakítottunk! Fogd fel végre! Taemin megvert kétszer is... azt akarod, hogy harmadjára is verjen meg vagy mi? 
- Nem érdekel... nem hiszem el, hogy tökéletes a kapcsolatotok! 
- Nem tökéletes a kapcsolatunk, tudom... de...
- A miénk az volt!
- Tudom, hogy a miénk az volt... az én szemembe! Mert nem tudtam, hogy átversz... Csak azért volt tökéletes, mert én azt hittem... 
- De most újrakezdhetnénk!
- Nincs mit újrakezdenünk! 
- Kérlek, Seo! 
- Soo, hagyj békén! 
- Figyelj, én tényleg mindent megtennék! 
- Hagyj már! *löktem meg.* 
- Nem!
- Add fel végre! Binnel együtt...
- Mi van Binnel?
- Semmi... csak állandóan piszkálja Banget. 
- De én nem vagyok olyan! Én nem piszkállak...
- Soo, engem ez most hidegen hagy! 
- Akkor is... még találkozunk! *intett, majd tovább ment. Lassan pedig kicsengettek. Elindultam Taemin elé. Láttam, hogy ő már a folyosón sétál és most engem keress. Gondolom, nem akar meglepődni, mint az előtte való szünetben.* 
- Szia! *léptem mellé.*
- Szia. *köszönt vissza.*
- Na milyen volt az óra? 
- Szörnyű... dolgozatot írtunk.
- Sajnálom. *kuncogtam.* - De legalább nem maradtál le róla! 
- Nem... pedig azt kellett volna! *kuncogott.* - De képzeld! Jonghyun nem volt bent...
- Ez most komoly?
- Aha.
- Lehet Banggel volt vagy van... már régóta nem láttam.
- Az is lehet, hogy nincsenek a suliba.
- Hogy mi?
- Lehet elmentek valahova...
- Nem! Az egy dolog, hogy azt mondtam Jonghyunnak, hogy beszéljen vele, de azt nem mondtam, hogy rabolja is el! 
- Nyugi van! *kuncogott.* - Hátha megbeszélik a dolgokat.
- Remélem! *öleltem meg.* 
- Na és te? Nem unatkoztál egyedül?
- Őszintén? *néztem fel rá.*
- Ühüm. *bólogatott.* 
- Találkoztam Sooval... *sóhajtottam fel.*
- Hogy mi van?! *akadt egyből ki. Gondoltam, hogy ez lesz.* 
- Jaj, tudod... csak a szokásos... azt akarja, hogy fogadjam vissza meg ilyenek...
- Most megyek és...
- Taemin, ne! *állítottam le.*
- Mert?
- Mert féltelek.
- Attól a nyomoréktól? Kösz, hogy bízol bennem... *húzta a száját.* 
- Ezt nem azért mondtam...
- Hanem?! 
- Csak azért, mert... mert... mert...
- Mert mi? 
- Én... én...
- Seo, mi van már? 
- Ez nehéz...
- Mit nehéz? Nem értelek! Mond már, kérlek! Az a köcsög bármelyik pillanatban...
- Taemin! 
- Jól van... *sóhajtott fel.* 
- Azért, mert... sze-kedvellek! *böktem ki végre.*
- Hogy micsoda? *vigyorgott és megrázta a fejét.* - Mond ezt még egyszer! 
- Ne kelljen már... *sóhajtottam.*
- Naaaa, nem értettem jól! Csak még egyszer! 
- Csak áltatom magam... *fogtam a fejem, majd lehúztam magamhoz az arcát.* - Azért, mert féltelek...
- Miért féltesz? *kérdezte egyenesen a szemembe.* - Valld be, kérlek! 
- Azért, mert... szeretlek. *ahogy kimondtam, vigyorogni kezdett. Megfogta mindkét kezével az arcom és megcsókolt.* 
- Még egyszer! *vigyorgott, de még mindig fogta az arcom.*
- Nem! *vágtam rá és újra megcsókolt.* 
- A barátnőm szeret.... *hüledezett. Teljesen elfelejtette Soot.* - Szeret a barátnőm! 
- Ne hozz már zavarba! *löktem meg.* 
- Ma megisszuk a vodkát, amit csórtál! *kuncogott.*
- Hé! Nem csórtam, csak...
- Csak kölcsön vettem a jó cél és ügy érdekében. *fejezte be a mondatomat.* 
- Pontosan! *kuncogtam.* 
- Szeretlek! *ölelt meg.*
- Én nem.
- Ne hazudj! *nevetett, majd én is. Hamarosan vége lett a sulinak és Bang tényleg nem volt ott, ahogyan Jonghyun se. Kaptam még egy sms-t, amiben ez állt: "Szakadj meg te büdös ribanc!" De Taeminnek, erről se szóltam egy szót se.*
- Ma megyünk valahova? *kérdeztem tőle. Épp a konyhában volt, hogy elvegye az üveg vodkát.*
- Nem terveztem semmit. *felelte.*
- Jól van... akkor elmegyek fürdeni. 
- Máris?
- Aha. *bólogattam, majd mentem is. Ahogy lefürödtem magam köré csavartam a törölközőt és akkor vettem észre, hogy nem vittem be magammal váltás ruhát. Így visszamentem a szobába egy szál törölközőben. Taemin gépezett, így nem is figyelt rám. Kinyitottam a szekrényt, de nem volt ott egy ruhám se.* 
- Taemin... *vigyorogtam rá, de ő csak húzta a száját. Nem is zavartatta, hogy csak egy törölköző van rajtam.*
- Mi az? *dünnyögte.* 
- Hol vannak a ruháim?
- Elvettem az összeset. *felelte nyíltan, így egy kicsit meglepődtem.* 
- Mert?
- Ezért. *dobta a kezembe a telefonomat, majd felállt és felsóhajtott.* - Mikor óhajtottad volna elmondani, ezeket? 
- Mit? 
- Az smseket! 
- Taemin... te belenéztél szó nélkül a telefonomba?! 
- Az előbb megcsörrent és azt hittem, hogy Soo zaklat, így megnéztem. *védte magát.* - Ki ez? Mi ez a harmadik sms?
- "Lépj ki az életünkből!" *olvastam fel.*
- Hm?! 
- Nem tudom... ma kezdtem őket kapni... biztos valami beteges rajongód! Honnan tudjam?! Engem zaklatnak és nem téged, akkor pedig miért hisztizel? 
- Szólhattál volna! Vagy nem bízol bennem kellőképpen?! 
- Én ilyet sose mondtam! 
- Seo... *lépett közelebb.* - Ki zaklat téged? 
- Nem tudom... tényleg! 
- Seo...
- Taemin, ha tudnám akkor már tennék ellene! 
- Nem akarom, hogy bármi bajod essen! 
- De nem lesz semmi bajom...
- Ez is miattam van. *sóhajtott fel.*
- Miért születtem ilyen arccal? *kezdte el nyúzni a saját arcát.*
- Taemin... 
- Én... én... abba belebolondulok, ha valami bajod esik. *kezdett el szó szerint sírni.* 
- Szívem... *öleltem meg.* - Ezek csak smsek! Ne aggódj! 
- Seo... ezt akkor se értheted! Az anyám is emiatt akadt ki... ne tud meg, hogy hányszor láttam zokogni... olyan szinten rosszul volt a zaklatások miatt, hogy az idegességtől rohamosan fogyott és kórházba került. Nem akarom, hogy veled is ez legyen!
- Minnie... *könnyeztem én is be.* 
- Nála is minden így kezdődött.... és most rajtad folytatódik.