- Ez a gyerek nem férfi... *vigasztalt.* - Ilyet senki se tehet veled érted?! Lehet nem vagyok egy tökéletes bátyó, de akkor se fogom engedni, hogy a közeledben legyen...
- De te ezt nem értheted Hoon! Ez nem így volt... számomra ő tökéletes volt! Csak volt...
- Miért volt tökéletes?
- Mindenért! *majd elkezdtem neki ecsetelni, hogy valójában mit is gondoltam róla, amit eredetileg Bangnek akartam. Csak akkor megzavart minket Taemin.* - És ma... beszéltem nekik a családról, hogy milyenek velem... erre ő egy szó nélkül felajánlotta, hogy segít nekem.
- Nem kell segítenie... *rázta a fejét.*
- De Hoon...
- Majd én elárulom. *sóhajtott.* - Csak nem tudom, hogy szeretnél-e még egy csapást erre a teherre.
- Elárulod?
- Ha szeretnéd. *engedett el és hátradőlt.*
- Igen. *bólogattam.*
- Szóval... azért nem szeret és nem tud rólad a család nagy része, mert anyánk szégyenfoltjának tartanak.
- Vagyis? *értetlenkedtem.*
- Akit apádnak hiszel, az nem az apád...
- Te-tessék?! *vágtam teljesen kétségbeesett arcot.*
- Anya félrekúrt... ha így jobban érted. Aztán pedig kiderült, hogy te nem apától vagy. Hanem valami nyomoréktól, aki 5 éve halott.
- És ezt mikor akartátok nekem elmondani?! *kezdtem el ütni, de Hoonnak meg se kottyant, csak tűrte. Mikor abbahagytam, sírni kezdtem.*
- Csak gondolj rá úgy, mintha a saját apád lenne, hiszen ő nevelt fel.
- De hogyan?! Ő csak azt látja bennem, hogy az anyánk mekkora egy hűtlen ribanc! *fakadtam ki.*
- Seo...
- Én nem tehetek róla! Senki se mondta, hogy én megakartam születni!
- Seo...
- Akkor is Hoon... egy ilyen dolgot, hogy lehetett 20 éven keresztül titkolni?!
- Seo...
- Ti nem tudjátok nekem, hogy fájt éveken keresztül, hogy mindenki csak bánt! Borzalmas volt...
- Csak feküdj le, nem ez a legalkalmasabb alkalom, hogy megbeszéljük ezt.
- Jó. *próbáltam megnyugodni és töröltem le a könnyeim.*
- Ezzel a sráccal mi lesz?
- Semmi... a feleség projektet végig csinálom vele, de nem lesz semmi. Igaz, holnap péntek?
- Igen. *bólogatott.*
- Akkor már csak azt kell kibírnom. *forgattam az ujjamon a gyűrűt és levettem. Leraktam az asztalra.* - Utána már tavaszi szünet...
- Hazajöhetnél tavaszi szünetre. *mosolygott rám.*
- Még meglátom. *mosolyogtam vissza.* - De az is lehet, hogy nem megyek be suliba...
- Nem mész be? Seo, be kell menned! Mutasd meg neki, hogy többé nem érdekled őt!
- De...
- Különben is, mit féltékenykedett?
- Csak a volt barátom miatt...
- Megcsaltad vagy mi?
- Nem! *vágtam rá.*
- Akkor meg semmi oka féltékenykedni!
- Még mindig azt hiszi, hogy érzek iránta valamit...
- És érzel iránta valamit? *nézett rám.* - Mert, ha igen... akkor te sose szeretted ezt a nyomorékot.
- Nem érzek semmit! Vagyis a mai napig nem éreztem semmit! Míg Taeminnel voltam, eszembe se jutott... Csak ma felhozták és megsajnáltam őt... Erre egyből, hogy én még mindig szerelmes vagyok belé! Mikor annyira idióta, hogy észre se veszi, hogy szeretem őt!
- Vissza ne fogadd ezt a gyökeret... Apánk *hangsúlyozta ki.* munkatársának van egy veled egy idős fia, azt mondják jól néz ki... én nem értek az ilyenekhez. Megismerkedhetnél vele és utána összeházasodhatnátok. Lenne még egy ügyvéd a családba.
- Hoon! *szóltam rá.* - Még túl se estem Taeminen!
- Akkor még szereted?
- Ne-nem... nem szeretem! *pattantam fel.* - Megyek aludni...
- Van egy vendégszobám ott nyugodtan aludhatsz! *állt fel ő is.*
- Nem aludhatnék melletted?
- Mellettem szeretnél aludni? *lepődött meg.*
- Igen. *bólogattam.*
- Oké. *mosolygott. Lezuhanyoztam, majd ő is. Aztán pedig mentünk aludni. Reggel mikor felkeltem Hoon csinált nekem reggelit. Gyors kajáltunk, megköszöntem... majd felajánlotta, hogy elkísér a suliba.*
- Ott van. *rántottam hirtelen vissza az iskola bejáratánál.*
- Ki? *nézett körbe.*
- Taemin! *biccentettem.*
- Nem megyünk oda hozzá! *szólt figyelmeztetően.*
- Nem is akartam odamenni!
- Jól van... csak megijedtem. *ölelt át.* - Délután érted tudok jönni... ma nem kell bemennem az egyetemre.
- Hoon! *néztem rá szúrósan.* - Ne hazudj!
- Jó, csak féltelek... nem akarom, hogy vele menj haza... így inkább érted jövök kocsival, oké?
- De nem mennék vele haza! *értetlenkedett.*
- Oké, megnyugodtam... hiszek neked!
- Hoon, ne hidd azt, hogy szakítottunk és én két nap múlva újra összejövök vele... ha ilyen is lesz...
- De nem lesz ilyen! *javított ki.*
- Ha ilyen is lesz akkor se egyből! *fejeztem be.* - De csak most nézd rá! Egész nap ez fog menni, hogy önsajnáltatja magát... már látom a járásából.
- Nyápic... *nézett rá Hoon.*
- Arra volt ideje, hogy így felöltözzön... majd az összes fangirl-je rátapad.
- Fangirl? *vonta fel a szemöldökét.*
- Taemin az egyik leghíresebb pasi a suliban...
- Most már még jobban utálom.
- Mindegy... én megyek.
- Jól van. *ölelt meg.* - Csörgess meg és jövök érted.
- Oké. *bólogattam és elengedtem őt.*
- És én szeretlek. *mosolygott. Talán most hallottam tőle először ezt.*
- Hoon...
- Na, menj már! *lökött meg és elindultam. Utoljára még hátranéztem, de már nem volt ott. Beérve megpillantottam őket, de úgy gondoltam, hogy odamegyek. Nem akarok különcködni, ez nem változtat semmin.*
- Jó reggelt! *köszöntem így. Még csak véletlenül se akartam úgy köszönni, hogy: "Sziasztok."
- Szia. *köszöntek vissza, elég feszült volt a hangulat.*
- Jonghyun ma mehet haza? *próbáltam témát felhozni, de nem érdekelt annyira.*
- Igen, szerencsére. *bólogatott Bang.* - Tegnap este hazamentél? Csak, mert reggel mikor Taeminnel hazamentünk átöltözni már nem voltál ott.
- Nem mentem.
- Hol voltál?
- Az mindegy... nem akarom, hogy bárki keressen. *mosolyogtam.*
- De Seo... Hol a gyűrűd? *nézett az ujjamra.*
- Ja... itt. *vettem ki a zsebemből. Láttam Taeminen, hogy rosszul esett neki.*
- Húzd fel! *utasított Bang.*
- Minek?
- Ha jön a tanár... és jönni fog, mert elzavartad a múltkor.
- Jól van... *sóhajtottam fel. Majd felhúztam.*
- De én megyek... *kezdte el.*
- Ha itt mersz hagyni én esküszöm, hogy...
- Seo! Te és Taemin nem szakíthattok! *szólt közbe.* - Nektek együtt kell lennetek!
- Kell? Semmit se kell! *ráztam a fejem.*
- Te meg miért nem szólsz semmit? *fordult Taeminhez.*
- Tudod jól, hogy makacs... *nézett rá.*
- Olyan suták vagytok komolyan! *forgatta a szemét. Majd egy tanár közeledett felénk. Ugyanaz, akit elzavartam. Bangnek igaza volt.*
- Jó reggelt! *köszönt.*
- Jó reggelt! *köszönt vissza.* - Talán valami baj van a két pár között, hogy nem lehet velük beszélgetni?
- Igazság szerint... *kezdtem el.*
- Igazság szerint, nagyon jól vannak. *folytatta Bang és vigyorgott.*
- Seo kisasszonynak olyan arckifejezése van Taeminre, mint akit mindjárt megöl.
- Dehogy! Rosszul látja!
- Miért nem fogják meg egymás kezét?
- Miért? Minden percben fognunk kell? *kérdeztem vissza.*
- Legalább addig, ameddig itt vagyok.
*Taemin nyújtotta a kezét én pedig csak sóhajtottam és megfogtam. Az én kicsi kezem még mindig elveszik az övében.*
- Hideg a kezed. *mondta.*
- Ideges vagyok és akkor mindig hideg...
- Miért ideges? *kérdezte a tanár.*
- Mert maga itt van.
- Seo! *szólt rám Bang.*
- Nagyon vicces kedvében van a kisasszony! Megyek is tovább csak csókolja meg... nekem ez a feladatom...
- Mi? Nem! *akadtam ki. Taemin pedig rám nézett.*
- Miért nem? *kérdezte vissza a tanár.*
- Beteg vagyok. *szólt közbe Taemin.* - Nem szeretném, ha elkapná.
- Ha beteg jobban tenné, ha hazamenne.
- Már nem akartam az utolsó nap. *folytatta a hazugságot.*
- Értem. *bólintott a tanár.* - Amennyiben a továbbiakban passzív házasságot látok kettejük között... a házasság felbomlik és mindkettőjük távozik az iskolából. Ez a pályázat nem vicc! Nagyon is komolyan vesszük... Minden jót! *intett majd ment tovább a dolgára.*
- Sose lesz jövő január. *sóhajtottam fel és elengedtem Taemin kezét.
- Ennyire utálsz? *kérdezte. Könnyes volt a szeme.*
- Taemin én nem utállak... csak egyszerűen vége. Fogd fel!
- De megváltozok! Ígérem! *lépett közelebb.*
- Seo, hinned kell neki! *folytatta Bang.*
- Nem, már megyek amúgy is egy házassági ismerkedésre. *hazudtam nekik. Eszembe jutott, amit Hoon mondott.* - Hoon majd elvisz oda.
- Hoon? *nézett érthetetlenül Bang.* - Mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy szakítottam Mi... *akadt el a szavam.* - Taeminnel.
- Neked nem furcsa, hogy hirtelen segíteni akar?
- Nem! Ő legalább ott volt, hogy segítsen... Ja és ami még a hab a tortán, hogy azt is megtudtam miért utál a család.
- Jonghyunnak szüksége volt Eunra! *szólt közbe Taemin.*
- Mi-miért? *kérdezte Bang.*
- Hosszú. *válaszoltam, majd mentünk órára, mert becsengettek.*
- Te normális vagy Jonghyun?! *pattant fel Seo és a felsőjét kezdte ráncigálni, de úgyhogy én majdnem elestem Jonghyuntól.*
- Seo! *húzta vissza Taemin és lefogott.*
- Engedj el! *kapálództam.* - Normális vagy?! *fordult ismét Jonghyun felé.*
- Seo... *kezdte el.*
- Ne Seozz itt nekem! Ha te akkor megvédted volna Banget, akkor most nem rohadnál a kórházban és nem történt volna ez meg! Ez mind a te hibád! Érted?!
- Seo! *szólt rá Taemin.*
- Fogd be! *szólt rá.* - Azt hiszed, hogy ez olyan könnyű?! Belekeverted a barátnődet egy gyilkosságba Jonghyun! Mi jogotok van nektek ahhoz, hogy elvegyétek más emberek életét?! Az egy dolog, hogy Bin és Soo egy rohadt bunkó volt... de máshogy is meglehetett volna ezt oldani! Nem feltétlenül így kellett volna!
- És azt szerinted jó volt, hogy késsel nekitámadott Bin?! *esett neki.*
- Jaaa, igen? És tudod miért csinálta? Ha nem vennéd észre, akkor csak azért, mert elvetted tőle a barátnőjét! Kibaszottul elvetted tőle! *emelte fel a hangját.* - Majd most mi lesz? A haverod elviszi a balhét... később meg kiderül, hogy te ebbe benne voltál és, hogy letervezted az egészet... Majd Bang látogat téged a börtönben vagy mi?! És Soo?! Soo nem csinált semmit!
- Mi van? *rángatta Taemin és maga felé fordította.* - Te még mindig érzel valamit azért a köcsög iránt? Mikor annyiszor meg kellett verekednem érted?! Szerintem meg Jonghyun igenis helyesen cselekedett és mindenben támogatom! Az apád ügyvéd, ő tudna utána segíteni!
- A haverod előrébb van, mint én?! Neked kellene a legjobban tudnod, hogy nem vagyok jóba az apámmal!
- Seo.. kérdeztem valamit! *emelte fel ő is a hangját.*
- Én is kérdeztem!
- Igen, a haveromat előrébb tartom ilyen szempontból, mint téged! Ne legyél már ennyire elkényeztetve!
- Igen? Akkor tudod mit? Vége! Kezd el baszni Jonghyunt és az ő nevét kántáld mikor háromszor is leszopja a faszod kérés nélkül! *ütött bele a vállába.*
- Seo... *csuklott el a hangom. Taemin tátott szájjal nézte őt. Senki sem erre számított. De nem értem miért akadt ki, persze nekem is sokk, hogy ezt tette, de semmi bajom nem lett és nem is lesz.*
- Bang, hagyd... *legyintetett.*
- Mindenki eltudta ezt most fogadni... te miért nem? *kezdett Jonghyun is ideges lenni.* - Nem csodálkozok azon, hogy Taemin előrébb tart engem, mint téged!
- Neked meg mi közöd van ehhez?!
- Ne veszekedjetek már, légyszíves! *hüppögtem. Nem bírtam már tovább.*
- De Bang... te csak úgy végig nézed, hogy a pasid egy gyilkos?! *hitetlenkedett.*
- Jonghyun, nem gyilkos! Csak megvédett! *kezdtem el védeni. Jonghyun nem gyilkos! Egyáltalán nem!* - Seo, elhiszem, hogy félsz... de ezt közösen megtudjuk oldani!
- Ja megoldani... Jonghyun gondol egyet és engem is kinyírat... szép halál. *húzta a száját.*
- Nem! Ilyet sose tenne!
- Persze! Annyira tudtam, hogy nem szabadna bíznunk bennük! Soo mellett kellett volna maradnom... ha mellette maradok, akkor legalább letudtuk volna beszélni Bint, hogy ne csinálja ezt.
- Tessék?! *förmedt fel Taemin.* - Hallod te, hogy mit beszélsz?! Te nem emlékszel arra, hogy Soo csak azért jött veled össze, mert pénzes vagy?!
- Jaaa, hogy most már pénzes vagyok?! Nem rég még a szíved voltam...
- Ha amellett a köcsög mellett maradsz... akkor most ott feküdnél te is vérben!
- Te kis... *esett neki, hogy megüsse, de Jonghyun haverja lefogta.*
- Erről nem kell tudnia senkinek... a haverom elviszi a balhét... *folytatta Jonghyun.* - Ő már úgy is börtönbe került volna... csak szívességet tett.
- Szívességet?! *akadt ki.* - Egy ember megölése neked szívesség?!
- Seo, fejezd be a hisztidet! *szólt rá Taemin.*
- Neked esetleg JunSeo! *szólt vissza. Majd kb. 30 perces csend következett. Mindenki a saját gondolatával lett elfoglalva. Taemin zenét hallgatott. Jonghyun pedig az én fejem simogatta. Olyan jól esett és nem is kellett más nekem csak az ő ölelése. Lesokkolt még az is, hogy Seo és Taemin szakítottak. . mi lesz még? Pedig Jonghyun is azt hitte, hogy így minden rendben lesz. És rendben is lesz csak idővel! Nekem is sokk, de tudom, hogy akkor és ott nem volt más választás. . Bin így is úgy is megölt volna mert én sosem leszek a kurvája! Sosem fogom azt csinálni amit ő akar akkor már inkább meghaltam volna. Tudom, hogy Seo csak félt, de nem tudom miért nem tudja elfogadni. . és tudom, hogy most neki is Taemin kéne de a bolond kidobta. Aztán nem bírtam tovább a gondolataimba úszni mert minden hülyeség keringet ott ezért megtörtem a csendet.
- Mi lesz ezután kicsim? *fordultam Jonghyunhoz.*
- Semmi... úgy élünk tovább, mint eddig. *mosolygott rám, hogy biztasson minden rendben lesz.* - Értitek?
- Igen. *bólintott a másik Jonghyun.*
- I-igen. *nyelt egy nagyot Taemin.*
- Na és te? Seo? Érted? *fordult felé, mert ő nem mondott semmit.*
- Igen... *állt fel és hozzám sétált, megfogta a kezem.* - Gyere haza!
- Nem... nem megyek. *húztam vissza.*
- Tessék?
- Itt maradok Jonghyunnal még... vagy végig... nem tudom. *feleltem.*
- Bang...
- Seo... szükségem van rá! *kicsit könnyes volt a szemem már megint.*
- Jól van... *sóhajtott fel és az ajtó felé indult.*
- Seo... *kezdte el Taemin.*
- Mit akarsz? *fordult hátra.*
- Hol fogsz aludni?
- Nem mindegy az neked? Menj és ápolgasd a gyilkos haverod... *lépett ki az ajtón és elment.*
- Nem gyilkos. *motyogtam és megint elfogott a sírás.*
- Naaa! Shh. . nyugodj meg! *húzott magához Jonghyun.*
- Nem vagy gyilkos. *öleltem magamhoz szerintem levegőt sem kapott.*
- Nem vagyok az! Kicsim nyugodj meg! *puszilgatott.* - Ki fogsz száradni ha ennyit sírsz.
- Nem érdeke-e-e-el. *hüppögtem.*
- De engem igen! *tűrte el a hajam.*
- Elbasztam ugye? *sóhajtott Taemin aki még mindig az ajtóba állt.*
- Kicsit. *mondta Jonghyun.*
- Mondtam, hogy mindig neked van szerencséd. *ütött az ajtóba.*
- Naa! Gyere ide! *mutattam neki.*
- Minek? *de azért oda jött hozzám.*
- Nem vagy egyedül és mi melletted állunk! *öleltem át.* - Vissza fogjuk neked szerezni Seot! Tudom, hogy ő sem fogja sokáig bírni mert szeret!
- Seo. *dőlt a vállamra és szinte azonnal elkezdett sírni. A hátamba kapaszkodott és azt hittem megfojt.*
- Ez az én hibám! *mondta Jonghyun.* - Majd segítek neked! Ahogy eddig is segítettük egymást! *ütögette a vállát, de Taemin csak sírt és behúzta az ölelésbe Dinót is.*
- Gyere te is! Te se maradj ki! *hívtam oda Jonghyunt és őt is bevettük az ölelésbe.*
- Nyugi tesó. *nyomkodta Jonghyun Taemin vállát.* - Minden rendben lesz!
- Az a rohadt Soo. . ha élne még. . én ölném most meg a puszta kezemmel. *hüppögött.*
- Nem kell már tőle félned! Nem fog több gondot okozni!
- Köszönöm!
- Hisz mindent elrontottam. *kuncogott kicsit Jonghyun.*
- Nem! Pont ellenkezőleg! Ha nem hal meg Soo azt sem tudom,
hogy ennyire érdekli még, hogy mi van azzal a szeméttel. Tudom már, hogy hogyan álljak hozzá. Azon leszek, hogy elfelejtessem vele azt a köcsögöt! Végleg és még csak a haja színére se emlékezzen! *törölgette a könnyeit.*
- Ez az én tesóm! *ütögette meg Jonghyun a hátát.*
- Összetöröd szegényt! *öleltem meg külön.*
- Nyugi nem lesz baja!
- Gyere mossuk le a könnyeidet! *mosolyogtam rá és eltántorogtam vele a mosdóba. Bementem a férfi mosdóba nagyon nem érdekelt. Az összes beteg aludt már.*
- Jonghyun szerencsés veled. *motyogta.*
- Jaj ugyan! *törölgettem az arcát vizes ronggyal.*
- De tényleg! Kincs vagy neki.
- És a te kincsed most elveszett igaz? Ezt akarod kihozni belőle?
- Igen! *szipogott megint.*
- Na ne kezd! Nem veszett el semmid se! Még mindig itt van. *mutattam a szívére.* - És te is ott vagy neki csak le kell nyugodnia! Bánom, hogy nem mentem vele. . most nincs kire támaszkodnia.
- Neked Jonghyun mellett a helyed!
- De nem érted ugye? Sosem volt ilyen, hogy minket két pasi elválasztott volna. .
- Nekem egyszer volt ilyen. . azért álltam most Jonghyun mellé. Nem akartam megint elveszteni a barátságát. Ő tudod. .
- Tudom mit érzel! Példakép! *mosolyogtam.* - Nekem is Seo. Idősebb pár hónappal mint én és mindig olyan akartam lenni mint ő. De valahogy ő meg mindig azt mondta, hogy milyen jó nekem. *dőltem a mosdókagylónak.*
- Én is így vagyok Jonghyunnal. Minden össze jött neki.
- Neked is össze fog! Sőt! Összejött, ez csak egy zökkenő amin át kell esnetek! Nekünk is lesznek ilyenek abba biztos vagyok.
- Inkább ne legyen! Nem akarom, hogy Jonghyun ezt érezze! Sose bántsd meg! *fogta meg mind két vállam.*
- Nem fogom! Ebben biztos lehetsz! *fogtam meg a kezét.*
- Rendben! *bólintott.*
- Na gyere menjünk vissza! *biccentettem az ajtó felé.*
- Rendben! *mentünk vissza.*
- Na lenyugodtál? *kérdezte Dinó.*
- Igen. *bólogatott Taemin.*
- Akkor jó. *mosolygott Jonghyun.*
- Akkor te maradsz? *kérdezte tőlem Jonghyun haverja.*
- Igen! *bólintottam.*
- Én is maradni akarok! *mondta Taemin.*
- Rendben! Viszont én elmegyek már haza! Jó éjt nektek! Vigyázzatok magatokra!
- Te is! *mondtuk majd elment.*
- Taemin ott az az ágy üres ott lepihenhetsz. *mutatta Jonghyun.*
- Köszi. *bólintott Taemin.* - Nem baj? Nem zavarok majd?
- Nem, dehogy is. *mondtuk egyszerre.*
- Akkor jó. *mosolygott és levetette magát az ágyra.*
- Te meg gyere ide! *húzott magához Jonghyun.*
- Te meg. . *húztam a szám.*
- Kicsim. *puszilt meg.*
- Na azért! *mosolyogtam és visszapusziltam.* - Taemin! Jó éjt puszi. *másztam át Jonghyunon és oda mentem Taeminhez.*
- Csak lassan. *nyüszögött Jonghyun.*
- Nekem? *kérdezte Taemin.*
- Igen! Szép álmokat! *pusziltam meg a homlokát.*
- Neked is! *puszilt vissza.*
- Na gyere csak vissza te bárányka! Te még az enyém vagy! *húzott vissza magához Jonghyun.*
- Jóó. *feküdtem be mellé és ő csak nézett.*
- Jó éjt Taemin! *mondta Jonghyun.*
- Nektek is! *motyogta.*
Majd még egy kicsit ringatott Jonghyun és már épp elaludtam volna mikor Taemin megszólalt. Aztán elbeszélgettünk Seoról és, hogy majd hogyan fogja visszaszerezni. Szerintem megnyugodott ezzel a kis lelke mert utána olyan gyorsan elaludt. De nekünk sem kellett sok. Szinte azonnal bealudtunk. Nagyon nyugtató volt Jonghyun karjai közt, de aggódtam is picit Seoért. Remélem jó helyen van.
- Mit akarsz tudni a családomról? *kérdeztem aggódva.* - Miért?
- Seo... hacsak felhozzuk a családodat egyből húzod a szád! Ez nem normális!
- Taemin, csak felejtsd el...
- Tch...
- Te most lecöhögtél? *vontam fel a szemöldököm.*
- Seo, esélyt se adsz arra, hogy segítsek neked! *rángatott.*
- De Taemin... *ültem vissza a kanapéra és a fejemet fogtam.* - Rossz visszaemlékezni...
- Nem titkolhatod örökre előttem! Már amennyiben a kapcsolatunk örökre szól... *állt elém. Így még messzebb éreztem magamtól, hogy nem ül le.*
- Tudom!
- Seo.. *indult el másik irányba.*
- Ne hagyj el! *karoltam át hátulról és rádőltem.* - Elmesélek mindent! Essünk túl rajta... *sóhajtottam fel.*
- Jól döntöttél. *fordított meg és végig simított az államon. Leültünk a kanapéra és csak engem nézett.*
- Mivel kezdjem?
- Lehet bármi. *mosolygott, de nem mosolyogtam rá. Hiába a szerelmem, akkor is kényszernek érzem ezt a beszélgetést.*
- Jól van. *sóhajtottam.* - Szóval... az anyám a koreai Vivienne Westwood elnöke.
- Ami itt van nem messze? *mutatott az ajtó felé.*
- Nem... ő mind a 16 cég elnöke. 16 cég van Koreában és mind a 16 az övé.
- Tessék?! *kapkodta fel az állát Taemin. De aztán újra komolyan nézett
* - A-az rengeteg...
- Igen, szóval elég sokat keress, de szinte mindet magára és a húgomra költi. Az apám ügyvéd, nagyon sokat megoldott már és az egyik legjobb a szakmában. A bátyám harmadéves egyetemi hallgató, persze az egyik legjobb egyetemen, hogy kövesse apámat. A húgom pedig egy elkényeztetett 16 éves középiskolás. Amúgy a gyerekkorom siralmas volt, az apám sose volt otthon és az egész családot ritkán látogatta. A szemük fénye a bátyám volt, aki majd tovább megy ügyvédnek. A húgom pedig viszi anyám cégeit... én pedig az voltam, hogy: "Te csak tanulj, majd viszed valamire..." Teltek, múltak az évek és nőttem... Négyen mindenhova mentek nyaralni, de engem otthon hagytak, mintha valami szégyenfoltja lennék a családnak, sose tudtam, hogy miért. Távolabbi családtagok nem is tudnak a létezésemről, azt hiszik, hogy a szüleimnek csak két gyereke van.
- Tessék?! *akadt ki újra.* - Seo, ez megalázás!
- Akkor most már érted?! Én a családom szemében egy senki vagyok!
- De semmilyen okot nem mondtak még erre, hogy miért?
- Nem, egyáltalán nem.
- Akkor majd én kiderítem! *pattant fel.*
- Taemin, nem! *fogtam meg a kezét.*
- Én tudni akarom Seo! Semmi joguk nincs azon, hogy így foglalkozzanak veled!
- De igen... ők a szüleim. *hajtottam le a fejem.*
- Nem! Akkor is!
- Ezért nem keresem őket. *néztem fel rá.*
- Én akkor is kiderítem!
- De, de... miért? *engedtem el a kezét.*
- Mert szeretlek. *mutatta. Annyira édes volt.*
- Én is szeretlek. *álltam fel és megöleltem. Kicsit letöröltem a könnyeimet, majd adott egy puszit vigasztalásképpen.* - De nem fognak veled szóba állni...
- Mert?
- Mert Hoon már biztos elárulta az első benyomását... ők már az alapján fognak téged megítélni! És szerinted, ha nekem 20 évig nem mondtak semmit... akkor neked mondani fognak?
- Szerinted, ha elértem azt, hogy az iskola igazgatója nekem ugráljon, akkor a szüleidnél nem fogom?
- Hát... nem tudom.
- Seo!
- Jó, biztosan... *sóhajtottam.* - Majd lesz valami... megnézem Banget.
- Oké. *majd meg is néztem, de nem volt sehol.*
- Nincs itthon. *mentem vissza hozzá. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonja.*
- Jonghyun? *kérdezte.* - Szia. Eun nálad van? Mi a baj? Oké... Helló! *köszönt el tőle, majd lerakta.*
- Mi történt? *kezdtem aggódni.* - Valami baj van?
- Én se tudok semmit. *rázta a fejét.* - Jonghyun annyit mondott, hogy menjünk be a kórházba, mert fontos és nem bír halasztást.
- Hogy mi? Bang vele van?
- Nem tudom, hogy mi ez az egész mondtam! Igen, vele.
- Jól van... nem kell leharapni a fejem...
- Menjünk! *fogta meg a kezem, majd egyenesen a kórházhoz mentünk. Nem kellett sok, most hamar odaértünk Jonghyun, mármint a Raptor haverja már ott várt ránk.*
- Jonghyun? *kérdeztem.*
- Igen, gyertek! *invitált be minket, majd mentünk is utána. Egyenesen oda, ahol Jonghyun van. Mikor beértünk csak annyit láttam, hogy Bang sír. Nagyon megijedtem, azt se tudtam, hogy mi van... de láttam Taemin arcán is az ijedtséget.*
- Mi történt? *kérdeztük.*
- Figyeljetek! Üljetek le kicsit! *mondta Jonghyun.*
- Miért sírsz? *kérdeztem Banget.*
- Elmagyarázom csak üljetek le! *mondta nekünk.*
- Oké. *ültünk le.*
- Az történt, hogy Bin megtámadta az utcán Banget. . és késsel fenyegette. . de jött Jonghyun, csak, hogy nem lett jobb a téma.. ezért a végső az volt, hogy egy haverom lelőtte Bint . .. amire mi sem számítottunk az az volt, hogy Soo is megjelenik. . de ennek csak örülhetünk. .
- Sooval mi lett? *néztem furcsán.*
- Soot is lelőtte a haverom. . *mondta ki Jonghyun. Bang csak bújt hozzá, nagyon félt.*
- Te normális vagy Jonghyun?! *pattantam fel és a felsőjét kezdtem ráncigálni, de úgyhogy Bang majdnem elesett Jonghyuntól.*
- Seo! *húzott vissza Taemin és lefogott.*
- Engedj el! *kapálództam.* - Normális vagy?! *fordultam ismét Jonghyun felé.*
- Seo... *kezdte el.*
- Ne Seozz itt nekem! Ha te akkor megvédted volna Banget, akkor most nem rohadnál a kórházban és nem történt volna ez meg! Ez mind a te hibád! Érted?!
- Seo! *szólt rám Taemin.*
- Fogd be! *szóltam rá.* - Azt hiszed, hogy ez olyan könnyű?! Belekeverted a barátnődet egy gyilkosságba Jonghyun! Mi jogotok van nektek ahhoz, hogy elvegyétek más emberek életét?! Az egy dolog, hogy Bin és Soo egy rohadt bunkó volt... de máshogy is meglehetett volna ezt oldani! Nem feltétlenül így kellett volna!
- És azt szerinted jó volt, hogy késsel nekitámadott Bin?! *esett nekem.*
- Jaaa, igen? És tudod miért csinálta? Ha nem vennéd észre, akkor csak azért, mert elvetted tőle a barátnőjét! Kibaszottul elvetted tőle! *emeltem fel a hangomat.* - Majd most mi lesz? A haverod elviszi a balhét... később meg kiderül, hogy te ebbe benne voltál és, hogy letervezted az egészet... Majd Bang látogat téged a börtönben vagy mi?! És Soo?! Soo nem csinált semmit! *küszködtem a könnyeimmel.*
- Mi van? *rángatott Taemin és maga felé fordított.* - Te még mindig érzel valamit azért a köcsög iránt? Mikor annyiszor meg kellett verekednem érted?! Szerintem meg Jonghyun igenis helyesen cselekedett és mindenben támogatom! Az apád ügyvéd, ő tudna utána segíteni!
- A haverod előrébb van, mint én?! Neked kellene a legjobban tudnod, hogy nem vagyok jóba az apámmal!
- Seo.. kérdeztem valamit! *emelte fel ő is a hangját.*
- Én is kérdeztem!
- Igen, a haveromat előrébb tartom ilyen szempontból, mint téged! Ne legyél már ennyire elkényeztetve!
- Igen? *kis híján kezdtem begolyózni és csak dagadt az ér a fejemen.* - Akkor tudod mit? Vége! Kezd el baszni Jonghyunt és az ő nevét kántáld mikor háromszor is leszopja a faszod kérés nélkül! *ütöttem bele a vállába.*
- Seo... *csuklott el Bang hangja. Taemin tátott szájjal nézett engem. Mondani akart valamit, de nem tudott mit mondani... helyette csak az ajkai remegtek. Nem hiszem, hogy erre számított: "Vége."*
- Bang, hagyd... *legyintettem.*
- Mindenki eltudta ezt most fogadni... te miért nem? *kezdett Jonghyun is ideges lenni.* - Nem csodálkozok azon, hogy Taemin előrébb tart engem, mint téged!
- Neked meg mi közöd van ehhez?!
- Ne veszekedjetek már, légyszíves! *hüppögte Bang.*
- De Bang... te csak úgy végig nézed, hogy a pasid egy gyilkos?! *hitetlenkedtem.*
- Jonghyun, nem gyilkos! Csak megvédett! *kezdte el védeni.* - Seo, elhiszem, hogy félsz... de ezt közösen megtudjuk oldani!
- Ja megoldani... Jonghyun gondol egyet és engem is kinyírat... szép halál. *húztam a szám.*
- Nem! Ilyet sose tenne!
- Persze! Annyira tudtam, hogy nem szabadna bíznunk bennük! Soo mellett kellett volna maradnom... ha mellette maradok, akkor legalább letudtuk volna beszélni Bint, hogy ne csinálja ezt.
- Tessék?! *förmedt fel Taemin.* - Hallod te, hogy mit beszélsz?! Te nem emlékszel arra, hogy Soo csak azért jött veled össze, mert pénzes vagy?!
- Jaaa, hogy most már pénzes vagyok?! Nem rég még a szíved voltam...
- Ha amellett a köcsög mellett maradsz... akkor most ott feküdnél te is vérben!
- Te kis... *estem neki, hogy megüssem, de Jonghyun haverja lefogott.*
- Erről nem kell tudnia senkinek... a haverom elviszi a balhét... *folytatta Jonghyun.* - Ő már úgy is börtönbe került volna... csak szívességet tett.
- Szívességet?! *akadtam ki. Nem értettem, hogy a körülöttem lévő összes többi személy miért nincs kiakadva.* - Egy ember megölése neked szívesség?!
- Seo, fejezd be a hisztidet! *szólt rám Taemin.*
- Neked esetleg JunSeo! *szóltam vissza. Majd kb. 30 perces csend következett. Mindenki a saját gondolatával lett elfoglalva. Taemin zenét hallgatott. Jonghyun pedig Bang fejét simogatta. Annyira törékeny volt ott a karjai között. Fel sem tudom fogni, hogy szakítottam vele... de ő még úgy se. Azért örülök neki, hogy nem próbál magyarázkodni, mert úgy se érdekelne... ilyen szempontból meg még úgy se. Nem tudom elhinni, hogy Soo meghalt. Még, ha zaklatott is... akkor is voltak vele szép és boldog pillanataim. Nem tudom, hogyan fajultak idáig a dolgok. Voltaképp nem is kellene aggódnom, mert én ebben nem vagyok benne. Engem inkább az aggaszt, hogy Bang belekeveredett. Persze Jonghyun mindent normálisan kiterveltem és elismerésem... a kutya se fog rájönni, hogy ő benne volt. Viszont ezt semmikép nem vallanám be neki. Egyszer csak Bang törte meg a csendet.*
- Mi lesz ezután kicsim? *fordult Jonghyunhoz.*
- Semmi... úgy élünk tovább, mint eddig. *mosolygott rá, hogy biztassa minden rendben lesz.* - Értitek?
- Igen. *bólintott a másik Jonghyun.*
- I-igen. *nyelt egy nagyot Taemin.*
- Na és te? Seo? Érted? *fordult felém, mert én nem mondtam semmit.*
- Igen... *álltam fel és Banghez sétáltam, megfogtam a kezét.* - Gyere haza!
- Nem... nem megyek. *húzta vissza.*
- Tessék?
- Itt maradok Jonghyunnal még... vagy végig... nem tudom. *felelte.*
- Bang...
- Seo... szükségem van rá! *kicsit könnyes volt a szeme.*
- Jól van... *sóhajtottam fel és az ajtó felé indultam.*
- Seo... *kezdte el Taemin.*
- Mit akarsz? *fordultam hátra.*
- Hol fogsz aludni?
- Nem mindegy az neked? Menj és ápolgasd a gyilkos haverod... *léptem ki az ajtón. Hülye bunkó. Hazafelé vettem az irányt. Iszonyatosan sírtam... ennyire még sose. Elvesztettem a szerelmem, a barátnőm túlságosan is vak, hogy észrevegye a dolgokat... vagy én vagyok ennyire idióta. Még az ég is megsiratott. Összeszedtem pár cuccomat otthon, majd elindultam egy hotelhez. A lakás bejárati ajtajánál egy srác állt előttem.*
- Seo! *mondta.*
- Hoon! *estem szinte azonnal a nyakába. Ennyire még sose hiányzott a bátyám. Újra sírni kezdtem.*
- Seo... Valami baj van? *simogatta a hajam.*
- Mit keresel itt ilyen későn?
- Hagytam üzenetet, de nem válaszoltál rá és gondoltam megnézem, hátha van valami baj...
- Hoon, csak vigyél el hozzád, kérlek! Csak vigyél el! *hüppögtem. Szó nélkül megfogta a cuccaim és mentünk is hozzá. Mikor felértünk, hozott nekem egy pohár vizet.*
- Mi a baj? *kérdezte. Nem bízok meg benne, így nem mondok el semmi olyat. Bang pedig fontosabb, mint a bátyám.*
- Szakítottunk. *dőltem a vállára és már megint csak sírtam és sírtam.*
- Az a srác? Akivel múltkor láttalak?
- Hoon! Kurvának nézel? Nem váltogatom a pasijaim! Igen, ő!
- De miért? Hol van? Most azonnal megverem és...
- Hagyd! Nem kell... ne avatkozz bele! Azt akarom, hogy senki se avatkozzon bele... SENKI! Érted? Senki!
- Mi történt?
- Csak rájöttem, hogy nem vagyok neki elég fontos... elvakítja a féltékenység... és mikor ott lett volna a lehetőség, hogy kiálljon mellettem a haverja ellen... őt választotta. *kezdtem el még jobban zokogni. Ő pedig csak csitítgatott.*
- Szerintem hazaviszem Taemint, teljesen kivan ájulva. *kuncogott Seo.*
- Az előbb még nem volt semmi baja. *kuncogott Jonghyun.*
- Ki van merülve. *mosolygott.*
- Mert? *kérdezett vissza, Seo pedig szinte azonnal pirulni kezdett.*
- Hosszú. *legyintett, majd kicsit pofozgatta Taemint, hogy legyen magánál.*
- Biztos, hogy hazamentek? *kérdeztem.*
- Hát.. nem tudom hova lefektetni ezt a nagyra nőtt óvodást. *nevetett fel.* - És szerintem ti is örülnétek neki, ha egy kicsit kettesben hagynálak titeket.
- De nem zavarsz. *mosolygott Jonghyun.*
- Viszont én úgy érzem. *mosolygott vissza.* - Otthon találkozunk. Sziasztok! *köszönt el, majd átkarolta Taemin derekát és nagy nehezen kisétáltak.*
- Szerinted miért volt ennyire fáradt Taemin? *kérdezte Jonghyun.*
- Mit vagy ennyire kíváncsi? *kuncogtam.*
- Csak érdekel. *kuncogott.*
- Biztos nem azért mert egész nap egy építkezésen dolgozott. *nevettem fel.*
- Vicces kedvedbe vagy? *húzott magához.*
- Miért te nem?
- Hm most valahogy nem.
- Akkor komoly leszek. *néztem a szemébe.*
- Ajánlom is!
- Hééé! Ne is nevessek már sose?
- De! Csak vicceltem. *kuncogott és megpuszilt.*
- Na akkor jó. *mosolyogtam.*
- Imádom mikor mosolyogsz!
- Igeen?
- Aham! *húzott magára.*
- Naa.
- Nincs na!
- De Jonghyun. . *hajtottam le a fejem.*
- Nem érdekel! *csókolt meg és felém kerekedett.*
- Mi? *néztem fel rá.*
- Az, hogy kórházba vagyunk. *puszilgatott.*
- De. . . hangos lesz. .
- Nem! Ne félj! Vigyázok rád! *csókolt meg.*
- Bízok benned! *néztem a szemébe.*
- Bízhatsz is! *puszilta meg az orrom majd simogatni kezdte az oldalam mire én kicsit nyüszörögtem mivel közben még a pólómat is feltűrte.*
Majd a kezébe vett egy falat narancsot és azzal simogatta a hasam körbe-körbe a köldököm körül. Csak simogattam a fülét és a haját miközben ő csak vigyorgott. Majd felhúztam magamhoz és megcsókoltam, közben ő a naranccsal a nyakamat simogatta amit nem tudtam most összehúzni mert tartotta a fejem ezért csak kisebbeket nyüszörögtem a csókba.
- Jéggel jobb lenne. *súgta a fülembe, de még mindig simogatott a naranccsal.*
- Persze. *markoltam a pólójába mire levette a pólómat és végig vezette a testemen a narancsot a nyakamtól egészen a hasamig.*
Majd puszilgatott ugyanott ahol a narancs járt és mikor végig puszilta az egész felső testem, minden porcikáját oda hajolt hozzám és megetetett a naranccsal. Csak mosolygott és megpuszilta a szám szélét. Megőrjít, tényleg annyira gyengéd és figyelmes, de közben a vadállatot hozza ki belőlem ezekkel az apró mozdulataival. Mikor lenyeltem a narancsot megfordítottam magunkat és felnyúltam a pólója alá majd úgy simogattam a mellkasát. Majdnem nagyobb volt a melle mint nekem.
- Megalázol a melleddel. *kuncogtam kicsit.*
- Mert? *nézett rám miközben megfogta a kezem.*
- Mert nagyobb mint az enyém.
- Dehogy is! *rázta a fejét.* - Nekem a tied tökéletes! *nézte a melleimet és a saját hajába túrt.*
- Akkor jó. *mosolyogtam és tovább simogattam majd levettem a pólóját és puszilgatni kezdtem. Közben néztem a reakcióit és néha éreztem ahogy összerándul a hasizma. Valamint néha szisszent egyet. Viszont akkor tudtam, hogy ott gyenge pontja van ezért csak azért is ott nyalogattam és puszilgattam.*
- Kicsim. *nyüszögött és a hajamba túrt, de ez már kicsit sem volt kedves és figyelmes mozdulat. Nem érdekelt mert imádtam ahogy alattam nyöszörög.*
- Na mi az? Nem bírod? *nyaltam végig a mellkasán végig a nyakán is majd a szemébe néztem.*
- Szerinted? *nézett a szemembe.*
- Pedig én olyan jól elvoltam. *simogattam az oldalát mert tudom, hogy ő se bírja.*
- Ki-kicsim. *sóhajtozott és én kikapcsoltam az övét mire megfordított minket és furán tekintett rám. Gondolom ő akarta ezt először megtenni velem.*
És nem is lett másképp. Kikapcsolta a nadrágomat és lassan húzta le miközben puszilgatta a combomat. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút, de már nem is érdekelt hol vagyunk mert csak őt láttam. Aztán levette rólam a melltartót is és elidőzött még kicsit a mellemnél miközben már a minden bajom volt, nyögdécseltem, nyöszörögtem és mi egyebet csináltam még. Mikor azt megunta vissza csúszott a bugyimhoz és elkezdte szájjal lehúzni rólam. Majd rásegített kézzel és lassan végig simított a lábamon majd szétnyitotta. Oda hajolt és elkezdte nyalogatni a nemiszervem mire én felnyögtem kicsit majd csak sziszegtem egy ideig. Nagyon jól bánt a nyelvével és én már ettől is kész voltam. Már annyira az őrületbe kergetett, hogy megmarkoltam a lepedőt és nyögtem neki. Azt sem tudtam mit csináljak a lábaim jártak volna mint két hülye az élvezettől, de ő erősen fogta a combomat ami még pluszba izgató volt. Mikor a lábam mozogni akart csak rászorított és még jobban nyalt.
- Jonghyun. *nyögtem ki a nevét mire mosolyogva felnézett rám és felhajolt hozzám miközben az ujjaival izgatott még mindig.*
- Szeretlek! *súgta.*
- Én is! *kaptam a hátába.*
- Tudom. *simogatott én pedig hirtelen megfordítottam magunkat és ráültem a térdére. Láttam, hogy nagyon nem bírja már.*
Valamint ez egy szűz lánynak igen csak elbizonytalanító látvány lett volna. Még én is nagyot nyeltem mikor megláttam nadrágon keresztül. Aztán levettem róla a nadrágot és még teljes sokkba voltam tőle ezért nem is vártam tovább, rögtön a boxert is levettem róla. Csak felszisszent az érzésre és mosolygott. Majd csak néztem és elkezdte a hajamat simogatni mire kénytelen voltam lehajolni a férfiasságához. Végig nyaltam merevedésén mire felszisszent és kicsit erősebben fogta a hajam. Tényleg nagyon fel van izgulva ha ennyitől nem bír magával. Aztán lassan bekaptam és mozgatni kezdtem a fejem. Ilyenkor beletúrt a hajamba és felnyögött kicsit. Majd folytattam és egyszer lassabban majd gyorsabban mozgattam a fejem és ezt többször megcsináltam. Közben erősen túrta a hajam és simogatta valamint sziszegett és egyszer-egyszer felnyögött. Majd leállított mikor nem bírta és felhúzott magához. Lenyomott egy puszit és megfordított minket. Elővett egy óvszert és megkért, hogy húzzam fel. Így is tettem. Mikor fent volt rajta még szétfeszítette a lábam és hergelni kezdett majd egy ujját belém vezette mire felsikítottam kicsit de befogtam a számat. Kicsit mozgatta bennem az ujját mire nyögdécseltem. Aztán kivette és lenyalta az ujját.
- Szeretlek! *csókolt meg és egy óvatlan pillanatba belém hatolt mire felsikítottam volna, de akkor még szenvedélyesebben csókolt így egy hang sem jött ki rajtam. Megvárta míg megszokom a helyzetet.*
- Én is! *adtam neki egy puszit majd elkezdett mozogni bennem. Nagyon lassan mozgott először de én ezt is élveztem és a hátába kapaszkodva nyögtem alatta. Ő sem hagyta hangok nélkül mivel a nyakamba sóhajtozott és néha nyögött. Majd egyre gyorsabbra
vette a tempót és imádtam ahogy az izmos teste fölöttem dolgozik. Egy-egy pillanatba éreztem minden izmát ahogy mozog és rándulnak össze az izmai. Belemélyesztettem a körmöm a hátába mire felszisszent és a nyakam puszilgatta. Megőrjít ez az ember. Ahogy egyre növelte a tempót én annál erősebben kapaszkodtam a hátába és egyre jobban élveztem. Aztán egyszer csak megcsókolt és megrándult bennem, majd utána nem sokkal én is ívbe feszülve mentem el. Levette az óvszert és kidobta majd mellém feküdt mint egy kiskutya és engem nézett.
- Csodás voltál. *túrt megint a hajába.*
- Te is! *pusziltam meg.*
- Ugye nem tartasz semmi rossznak mert nem bírtam tovább?
- Nem! Nem tartalak másnak mint eddig, tudod, hogy már én sem bírtam nagyon magammal! *bújtam hozzá.*
- Akkor jó. *mosolygott és simogatta a karom.*
- Mi lett volna veled ha nem megy el Seo? *kuncogtam és felnéztem rá.*
- Nem tudom, lehet akkor tudtam volna tartani magam! *kuncogott ő is kicsit.*
- Akkor legközelebb vele jövök, hogy le ne támadj! *nevettem el magam.*
- Már nem sokáig kell ide járnod. *mosolyodott el.*
- Igen, végre haza jössz!
- Igen!
- Már alig várom!
- Azért nem volt rossz itt sem az első alkalom nem? *kuncogott.*
- Nem, el is felejtettem mindent, még azt is, hogy hol vagyunk. *kuncogtam én is.*
- Én is így voltam vele! *puszilta meg a számat mire valamiért elpirultam.* - Édes, miért pirulsz? *simított végig az arcomon.*
- Hagyjál! *bújtam a mellkasába.* - Nem tudom. *motyogtam.* - De fel kéne öltöznünk.
- Ne már! Én még csodálni akarlak!
- Majd otthon lesz rá lehetőséged! *pusziltam meg és elkezdtem felöltözni.*
- Otthon akkor csak meztelenül fogsz lenni? *simított végig az oldalamon.*
- Nem! Te perverz állat! *ütöttem meg egy párnával.*
- Jóó. Hééé. Harcicsibe. *kuncogott és ő is felöltözött.*
- Csak a területemet védem!
- Nem igaz! Az már az én területem! *húzott magához és elkezdte a mellemet kiszívni.*
- Héé! *próbáltam ellökni, de nem tudtam túl erősen szorított.*
- Csak megjelöltem a területemet! *mosolygott elégedetten mikor befejezte.* - És kiszívhatnám az összes porcikád mert te az enyém vagy és senki másé! *kapott fel.*
- Na! Azért csak lassan! *pusziltam meg.* - Még szép, hogy a tied vagyok. *mosolyogtam.*
- Senki se vehet el tőlem! Csak a testemen keresztül!
- Még azon keresztül se! Nem akarok mást! *bújtam hozzá.*
- Akkor rábasztak! *mosolygott és megpuszilta a homlokom majd letett és visszafeküdt.*
- Igen. *ráültem az ágyára.*
- Nekem sem kell más! *fogta meg a kezem.*
- Ajánlom is! Aki rád mer nézni az halott.
- Harcicsibe! *kuncogott.*
- Valakinek annak is kell lenni nem?
- De! Igazad van! *mosolygott majd bejött a doki.*
- Vége a látogatási időnek! *mondta.*
- Rendben! *bólintottam.*
- Legyél jó! És vigyázz magadra! *puszilta meg a kezem majd megcsókolt aztán bánatos képet vágott.*
- Te is legyél jó és gyógyulgass. *kacsintottam majd megetettem egy naranccsal.*
- Rendben. *vette a lapot és csak vigyorgott.*
- Na szia! Majd jövök holnap is! *mosolyogtam és kimentem.*
- Szia! *mondta majd haza vettem az irányt.*
Nem volt kedvem mellőle elmenni, de muszáj volt. Még is az egész utat vigyorogva tettem meg. Összeszedtem magam kicsit mielőtt bementem mert nem tudtam, hogy mondjam el Seoéknak. . majd. . .lehet el sem mondom.
- Szia! *köszöntem vigyorogva.*
- Szia! *mosolygott Seo, majd leültünk a kanapéra.* - Beszélgessünk csak egy kicsikét.
- Oké. *mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni.*
- De várj egy pillanatot, valamit meg kell néznem. *pattant fel és benézett a szobába majd visszajött hozzám.*
- Hova mentél? *kérdeztem és leült mellém.*
- Ja, csak megnéztem Taemint, hogy tanul-e. *kuncogott.*
- Elzavartad tanulni? *kuncogtam.*
- Az túlzás, hogy elzavartam... *kezdte el.*
- Szóval, igen. *nevettem fel.*
- Hát... *vakarta a tarkóját.* - Mondhatjuk úgy is. *nevetett ő is.*
- Na, de miről szerettél volna beszélni? *tértem rá a lényegre.*
- Bang Eun Hee... *fogta meg mindkét kezem.*
- Oh.. ez komoly lesz. *kuncogtam.* - Megkéred a kezem? *nevettem.*
- Neeeem! *ütött meg.* - Hülyeee.
- Pedig már kezdtem bízni. *kuncogtam.*
- Gondolom mennyire. *kuncogott ő is.* - Szóval, azt hiszem, hogy én...
- Ugye nem vagy mégis terhes?! *kerekedtek ki szemeim.*
- Nem, dehogy! *legyintett.* - Azt hiszem... szerelmes vagyok. *nyögte ki végre.*
- És erre még csak most jöttél rá, te suta? *löktem meg.*
- De neeeemmm.... nagyon durván! *magyarázkodott.* - Olyan szinten, hogy...
*Nem tudta befejezni, mert Taemin kilépett az ajtón.*
- Felejtsd el! *vágta rá.* - Már meg is tanultál? Ez gyors volt!
- Siettem, hogy veletek tudjak lenni. *ült közénk és elsőnek Seora nézett, majd rám.* - Megzavartam valamit?
- Tulajdonképpen... *kezdtem el, de közbeszólt Seo.*
- Semmit.
- Akkor jó. Jonghyunnal volt valami? *fordult ismét felém.*
- Ja, semmi... elvoltunk. Jó volt vele lenni nagyon. Bár legközelebb ne hozzatok semmi kaját... még azzal is eltudott perverzkedni. *nevettem és megint eszembe jutott ahogy a nyakamat és a hasamat simogatta azzal a naranccsal.*
- Már nincs is semmi baja. *mosolygott Seo.*
- Nem is ő lenne. *kuncogott Taemin.* - Csak gondoljatok Eun melltartójára.
- Neeeee! Azt inkább hagyjuk. *kuncogott.*
- Szerintem is. *pirultam kissé.*
- Jaaaaj, van még shakem. *rohant a hűtőhöz Taemin, majd újra közénk ült.*
- Hova mentek Jonghyunnal a szünetben? *kérdezte Seo.*
- Nem tudom még... Nem tudom, hogy Jonghyun mit szeretne. *sóhajtottam fel. Teljesen kiment a fejemből. Mindent elfelejtet velem.*
- Japánba. *szólt közbe Taemin.*
- Huh? *nézett rá érthetetlenül Seo.*
- Jonghyun szereti Japánt. *magyarázta meg.*
- Oh. *csapta össze mindkét kezét Seo.* - Ez jó ötlet! Bang is szereti! Ott tuti ellenétek.
- Mondjuk ez nem rossz ötlet. *mosolyogtam.*
- Ti tényleg összeilletek. *mosolygott Seo.*
- Köszi! *pirultam kissé megint el. Nem tudom mi van velem.* - Ti hova mentek?
- Mi meg majd megyünk Európába. *nevetett fel Taemin.*
- Perszeeeee, csakis arra van pénzünk. *lökte meg.*
- A családod tudná finanszírozni. *céloztam.*
- A családom... na, azt inkább hagyjuk. *pofátlankodott bele Taemin shakejébe.* - Meg az is lehet, hogy nem megyünk sehova. *vonta meg a vállát.*
- Majd lesz még valahogy. *mosolyogtam.* - Mi se tudjuk még.
- Különben is, mi terveztünk egy négyes jakuzzizást. *szólt közbe Taemin.*
- Tényleeeg... még mikor volt a tűzijáték. Mikor összejöttünk. *fordult felé és vigyorgott.*
- Igen. *mosolygott vissza. Hirtelen megcsörrent a telefonom.*
- Oh, az apukám. *pattantam fel és elmentem telefonálni.* - Igen? *vettem fel.*
- Szia kislányom! *szólalt bele apa.*
- Miért hívtál?
- Csak azért mert itt vagyunk a házatok előtt, most hol vagy?
- Oh persze. . Seoéknál vagyok de megyek azonnal!
- Rendben!
- Egy perc és ott vagyok! *tettem le és elakartam köszönni Seoéktól de láttam, hogy fontos a téma ezért csak elmentem.*
Siettem ahogy csak tudtam és mikor odaértem megláttam apuékat.
- Sziasztok! *mosolyogtam és átöleltem őket.*
- Szia! *köszöntek.* - A barátod?
- Menjünk először be! *nyitottam ki az ajtót és bementünk.* - Kértek valamit?
- Nem köszönjük. *mondták és leültünk.*
- Hol van a barátod? *kíváncsiskodott a húgom.*
- Kórházba. .
- Mi történt vele? *kérdezte anya.*
- Ez hosszú történet, hamarosan úgy is kiengedik és nem akarjuk ezt felhozni nagyon ha lehet.
- Értjük. *bólintottak.*
- De mindegy is! Minden nap voltam bent nála.
- Akkor jobbulást neki ha mész hozzá mond meg neki!
- Megmondom majd neki! *mosolyogtam.*
Majd még elbeszélgettünk, voltaképp nem is értettem minek ez a hirtelen betoppanás, de azért örültem neki, hogy itt voltak. Aztán sokáig beszélgettünk majd elmentek és én is vissza indultam Seoékhoz mert még csak egy papírt sem hagytam nekik ott. A téli pocsolyák még meg voltak az utakon és kellemes szél fújt. Ám valami megzavarta ezt a csendes légkört. Észrevettem, hogy valaki követ. . hátranéztem és csak egy kapucnis alakot láttam. Elkezdtem futni ahogy csak tudtam, de valamibe elestem és az az alak egyre közelebb jött hozzám.
- Mondtam, hogy nem menekülsz előlem! *rántott fel és a hangja egyértelműen elárulta, hogy Bin az.*
- Mit keresel megint itt? Hagyj már békén! *rántottam el magam tőle.*
- Hogy van a kis barátod?
- Ne tereld a témát!
- Tudod ez nem terelés. . mi lenne ha hirtelen baja esne? Mondjuk valaki álmába megfojtaná?
- Nem vagy képes! *ordítottam vele.*
- Pedig de.
- Nem! Rohadt szemét! *könnyek gyűltek a szemembe és csak ordítottam.*
- Akkor csináld azt amit én mondok!
- Nem! Soha! Soha! *ráztam a fejem.*
- Akkor pedig vége. .
- Nem lesz vége semminek! *ordítottam.*
- Miért kiabálsz? Félsz?
- Nem! Tőled nem félek! *löktem meg.*
- Pedig kéne! *rántott magához és elővett egy kést.*
- Már csak ezzel mersz járkálni az utcán? *kuncogtam kicsit.*
- Ez is a te hibád! *szegezte nekem a kést.*
- Engedd el! *hallottam meg egy ismerős hangot.*
- Ki vagy? *fordult meg velem Bin és Jonghyun volt az, már mint Dinó barátja.*
- Aki beveri a képedet ha nem engeded el Banget!
- Te? Kevés vagy te egyedül és ha megmozdulsz Bang szép nyaka vérbe fog állni. . *fenyegette Jonghyunt.*
- Tedd le azt a kést!
- Nem! Te menj el és hagyd ránk ezt! Ez a mi dolgunk!
- Jonghyun. . *nyüszögtem.*
- Nyugi Bang! *próbált nyugtatni, de akkor nagy puffanást hallottam és Bin összeesett mellettem. Nem néztem mi volt az csak odaszaladtam Jonghyunhoz és sírni kezdtem.*
- Ugye nem esik baja Jonghyunnak? *hüppögtem.*
- Nem! *rázta a fejét.*
- Vigyél be hozzá!
- Menjetek csak! *mondta egy másik hang a hátunk mögül és hátra néztem akkor láttam meg, hogy Bin vérbe fagyba fekszik és egy fickó egy pisztolyt tart a kezébe.*
- Mi-mi történt vele? *kérdeztem.*
- Meghalt! Nem lesz több gondotok rá!
- De ő? Te megölted!
- Nekem már mindegy! Ne aggódj miattam! Így is úgy is börtönbe kerültem volna! *ölelt meg a pisztolyos fickó.*
- Köszönöm! *fakadtam ki megint.*
- Nincs mit! *simított végig a hajamon.* - Jonghyun sok jót tett értem. Ideje meghálálnom! *mosolygott.*
- De csak a testemen keresztül mész te innen el! *szólalt meg egy ismerős hang. Soo.*
- Te mit keresel itt?
- Megöltétek a barátomat! - Kit érdekel? Én már úgy is a börtönbe megyek. Ártott neked ez a gyerek? *nézett rám a fickó.*
- Öhm. .
- Mond! Ártott?
- Nekem nem, de a barátnőmnek sokat. *böktem ki.*
- Rendben! *puffantotta le Soot és én sikítottam. Láttam ahogy Soo a földre hull és vérbe fagy ahogy Bin.*
- Gyere! *rángatott el Jonghyun.*
- De-de. . . *mutogattam.*
- Megérdemelte! *mondta és ezzel el is mentünk.*
Hallottam a rendőrök szirénázását és a szemem előtt láttam Soo és Bin holttestét. Megérdemelték igaz, de nem minden nap lát az ember ilyet.
- Vigyél Jonghyunhoz. *motyogtam. Csak ezt tudtam mondani.*
- Oké! *mentünk a kórházba ahol lefizetett egy dokit és bevitt minket Jonghyunhoz.*
- Kicsim! *pillantott meg és azonnal oda szaladtam hozzá.*
- Jonghyun. *fakadtam ki nagyon.*
- Shhh! Meg kellett tennie!
- Te tudtál erről?
- Igen! Régóta tervezzük. . meg kellett tennem hidd el!
- Ki volt az az alak?
- Egy jó barátom aki felajánlotta nekem, hogy segít. De ne törődj vele!
- Láttam őket. .
- Shhh! Felejtsd el! Legalább eltakarhattad volna az szemét! *szólt Jonghyunnak.*
- Bocsi engem is lesokkolt ez az egész. .
- Elhiszem. Nyugi kicsim! Itt vagyok és megvédelek! Már nem kell semmitől se tartanod! És Seonak se!
- Tudom. *hüppögtem.*
- Shh csak aludj nyugodtan. Itt vagyok. *húzott be maga mellé.*
- De nem szóltam Seoéknak se. . *hüppögtem.*
- Majd én szólok nekik, hogy jöjjenek be. *vette elő a telefonját és tárcsázni kezdte Taemint.* - Igen szia! Igen itt van velem! Gyertek be kérlek! Fontos ügy és ez nem bír halasztást! Jonghyun kimegy elétek és behoz titeket! Csak gyertek! Szeva! *tette le.* - Shh. *nyugtatott engem.* - Egyél kicsi narancsot inkább. *etetett meg.*
- Nem kell több! *húztam a szám.*
- Kicsim! Most azért sírsz mert meghaltak?
- Nem! A barátod miatt sírok! Miattad és miattam áldozta fel magát!
- Mert jó barát volt! Majd bemegyünk néha hozzá jó?
- Oké! *bólogattam kicsit meg is nyugodtam.*
- De ne sírj! Mindent érted tettünk!
- Tudom! Már látom, hogy tényleg szeretsz. . *néztem fel rá.*
- Igen és mindenki szeret aki az én barátom!
- De te a legjobban ugye?
- Igen! *húzott magához.*
- Akkor jó. Én is nagyon szeretlek! *bújtam hozzá.*
- Tudom! *majd megjelent Seo és Taemin Jonghyun társaságában.*
- Mi történt? *vágtak ijedt képet mikor meglátták a kisírt szemem.*
- Figyeljetek! Üljetek le kicsit! *mondta Dinó.*
- Miért sírsz? *kérdezte tőlem Seo.*
- Elmagyarázom csak üljetek le! *mondta nekik.*
- Oké. *ültek le.*
- Az történt, hogy Bin megtámadta az utcán Banget. . és késsel fenyegette. . de jött Jonghyun, csak, hogy nem lett jobb a téma.. ezért a végső az volt, hogy egy haverom lelőtte Bint . .. amire mi sem számítottunk az az volt, hogy Soo is megjelenik. . de ennek csak örülhetünk. .
- Sooval mi lett? *nézett furcsán Seo.*
- Soot is lelőtte a haverom. . *mondta ki Jonghyun és én csak bújtam hozzá mint egy kislány. Annyira jó volt a közelsége ezek után. De tapintható volt a feszültség a levegőbe.*
- Igen. Megvizsgált és azt mondta, hogy tuti haza mehetek. *mosolygott Jonghyun.*
- Komolyan?
- Igen! *bólintott.*
- Ez nagyszerű. *vigyorgott Bang.*
- Az ám. *mosolygott.*
- Addig ki kell takarítanom és valami jó kaját kitalálnom és. . *sorolta volna még a dolgokat, de Jonghyun befogta a száját.*
- Addig az lesz a dolgod, hogy pihensz! *puszilta meg.*
- De nyaaah. .
- Nem volt senki abba a házba mióta te onnan eljöttél. . nem lehet ott akkora kupi.
- Igazad van, de akkor is!
- Kötözzétek le! *kuncogott és ránl nézett.*
- Úgy lesz! Nem engedjük neki! *kuncogtunk.*
- Na azért! *mosolygott.*
- Komolyan ekkora izé vagy? *nézett rá Bang.*
- Izé? *nézett vissza rá furán.*
- Ne nézz így! Nem áll jól! *kuncogott és eltakarta az arcát.*
- Akkor, hogy nézzek? *húzta el a kezét az arca elől és perverzen nézett rá.*
- Feladom. *dőlt a mellkasára.* - Nem fogok semmit se csinálni és nem vagy izé! *nyüszögte.*
- Erről beszéltem. *kuncogtam.*
- Édes. *simogatta Jonghyun.*
- Nagyon szerelmes. *mosolyogtam.*
- Ajánlom is neki! *kuncogott Jonghyun.*
- De Seo jobban ám! *mondta Taemin és átölelt.*
- Persze, én jobban! És én nagyobb marhát fogtam ki. *kuncogtam.*
- Hééé! *nézett rám persze egyből.*
- Nincs héé! Tudod, hogy szeretlek!
- Tudom hát.
- És te szeretsz engem?
- Ezt már megbeszéltük. *mosolygott.*
- Akkor mond ki Jonghyun előtt. *böktem meg.*
- De nem akarom. *harapta meg a nyakam, már megint zavarban van, bár nem tudom, hogy miért.*
- Taemiiiinnn... *toltam el.* - De akkor nem is szeretsz.
- Szeretlek. *nézett a szemembe. Olyan édes volt, de ezt még kérdőre fogom érte vonni.*
- Én is. *mosolyogtam.*
- És miért szereted? *szólt közbe Jonghyun és felém fordult.*
- Te láttad már milyen csípőmozgása van? *állítottam magam elé Taemint és mozgatni kezdtem a csípőjét.*
- Csak keményen cica. *kuncogott és maga elé húzott.*
- Ti csak azért vagytok együtt? *húzta fel a szemöldökét.*
- Mi az Jonghyun? *nevettem.* - Olyan régóta vagy már kórházban, hogy berozsdásodott a humorérzéked?
- Nem, csak hirtelen megijedtem... azt hittem, hogy Taeminnek még nem nőtt be a feje. *próbált magyarázkodni. Hirtelen kínos csend kerekedett és nem szóltunk egymáshoz. Mindenki csak bámult maga elé.*
- Kicsit hanyagolhatnánk a szexualitást. *néztem Taeminre.*
- O-oké. *bólogatott.*
- De most ezt nem ezért mondtam. *magyarázkodott Jonghyun újra.*
- Nincs semmi gond. *mosolyogtam. Mostanában tényleg nagy hangsúlyt fektettünk neki és ezt Bang is észrevette. Na meg, ha már Jonghyun is észrevette, akkor ott csak bajok vannak.*
- Biztos? *kérdezte zavartan.*
- Persze. *bólogattam.* - Igaz, Taemin? *néztem rá szúrósan, hogy ne merészeljen nemet mondani.*
- Igaz. *mosolygott.*
- Most egy kicsit hibásnak érzem magamat. *nevetett fel.*
- Mert? *kérdeztem vissza. Nem értettem, hogy miért mondja ezt.*
- Hát... ha most nem mondtam volna, akkor nem lenne ez a kínos pillanat, itt hármunk közt. Még szerencse, hogy Eun elaludt.
- Én inkább kimegyek egy kicsit levegőzni. *engedtem el Taemint, majd kimentem. Tudom, hogy így még gázosabb lett a helyzet, hogy otthagytam őket, de gondolkoznom kell. Lényegében nem is tudom, hogy miért kellene szégyenkeznem, hiszen mind a ketten felnőttek vagyunk és igénylünk dolgokat. Csak az a baj, hogy ezek a dolgok most tényleg túlzáson mentek át. De, ha egyszerűen nem bírom ki... Taemin olyan szinten tökéletes, hogy az már valószínűséggel lehetetlen, amit ő és a teste produkál... olyan szinten magával ragadó, hogy nem tudom szavakba önteni. Hacsak ránézek elkap a hév... Az, az imádnivalóan gyönyörű arca, az ajkai amik szinte csókra ösztönöznek, késztetnek... a teste rabul ejt, mint egy kétségbeesett lányt. Minden porcikája tökéletes az én szememben... a haja, a szeme, a szája, a keze, a feneke... minden. Olyan szinten szerelmes lettem belé, hogyha csak egy pillanatra elhagyna összetörnék, mint egy apró pillangó. Nem bírnám ki nélküle és ez olyan szinten elfajult, hogyha csak arra kellenék neki én még azt is hagynám... Persze szerintem, ha ezt megtudná akkor ugyanúgy kezelne engem, mint a többi lányt, akik csak rajonganak érte, ezt pedig nem akarom. Nem is tudom, hogy mit keresek még mellette... simán kidobhatott volna a legelső alkalomkor. Vagy amikor csak szimplán minden hisztim miatt veszekedtünk. Mégis biztonságban érzem magam mikor azzal a csábítóan meseszép szemeivel a szemembe néz és csak a kezemet fogja. Hangja megnyugtat és ilyenkor érzem azt, hogy igazán törődik velem. Mikor valaki róla beszél azonnal felkapom a fejem és csak a mondandót hallgatom, hátha én is belekerülök valahogyan. Mikor pedig a távolban meglátom összeszorul a gyomrom és csak azt várom, hogy mellém álljon és átöleljem. Arról pedig nem is beszélve, hogyha hozzám ér a szívem a torkomban dobog. Mégis néha megtudnám őt ölni, csak egy a baj... Szeretem. Elég hosszú ideig elvoltam, így inkább visszamentem hozzájuk, hogy annyira ne sokallják. Beszélgettek, de mikor beléptem abbahagyták.*
- Minden rendben? *sietett hozzám Taemin és azonnal átölelt.*
- Persze, nincs semmi baj. *nevettem fel, majd visszamentünk Jonghyun ágyához.* - Mi lenne, ha felkeltenéd? Szerintem Bang nem örülne neki, ha az egész itt töltött időt átaludná.
- Kicsim! *borzolt Jonghyun Bang hajába.*
- Heh? *nézett fel.*
- Elaludtál? *kuncogott Jonghyun.*
- Nem. . *dőlt vissza.*
- Dee! *húzta fel magához.*
- Seo hibája! *mutatott.*
- Na perszeee! *mondtam.* - Iskolába kell menni!
- De ma nem is volt! *kuncogott.*
- De ezt te se tudtad!
- Igaz!
- Na! És akkor még rám akarod fogni! *kuncogtam és kicsit megcsikiztem, de hirtelen felrántotta a térdét.*
- Uh! *húzta a száját Jonghyun.* - Ennyi hiányzott. *mutatott.*
- Bocsii. *kuncogott és megpuszilta.*
- Semmi baj max csak keresztapa lehettem volna akkor. *kuncogott.*
- Nem! Nektek 8 gyereketek lesz! *mondtam határozottan.*
- Miii? *nézett rám.*
- Mondom! Ezt jósolta nektek az ég! Ez ellen nem lehet tenni!
- Minek annyi? *kérdezte Jonghyun.*
- Hogy mindegyik kikészítsen benneteket. *kuncogtam.*
- Neeem! Ilyet nem játszunk! *mondta Bang.* - Én nem akarok annyi gyereket! Majd nektek!
- Neeem!
- 8? *kérdezett vissza Taemin.*
- Igen! Vagy még több! *kuncogott Bang.*
- Hát még a megcsinálásukkal nincs is bajom, de annyi gyereket felnevelni. . *vakarta a fejét.*
- És ha mind olyan lenne mint az apja.. *sóhajtottam.*
- Hééé! *csikizett meg.* - Az anyjuk se jobb. *nézett a szemembe.*
- Ezért illetek össze. *kuncogott Bang.*
- Te most ehhez hasonlítottál? *kérdeztem és Taeminre mutattam.*
- Ehhez. . *kuncogott Jonghyun.* - Haver.. te csak egy ez vagy.
- Héé! Te meg az Isten mi? Hallanád miket mond rád Eun otthon. *cukkolta Jonghyunt.*
- Miket?
- Hát ez, az, az a barom és ehhez hasonló szépségeket.
- Ne higgy neki! *fordította Jonghyun fejét Bang felé.*
- Nem hiszek neki. *nézett a szemébe.*
- Akkor jó. *csókolta meg és ő pedig megfogta a fenekét és feljebb húzota magán. Itt pornó lesz.* - Megetesselek?
- Igen! *mosolygott.*
- Oké. *magamhoz vette a narancsot és meghámozta.*
- Legközelebb banánt veszünk nektek. *kuncogott Taemin.*
- Hát már épp akartam mondani. *mondta és elkezdte etetni Jonghyunt.*
- Majd kapsz Jonghyuntól. *kuncogott és egy kicsit megütöttem. Az egy dolog, hogy perverz, dehogy még a kórházban is.*
- Taemin. . *szóltam rá.*
- Okééé. . befogtam. *hajolt a nyakamba.*
- Ez most az enyém. *kaptam be egy falatot és grimaszolni kezdett. Gondolom savanyú volt.*
- Édes. *kuncogott Jonghyun.*
- Szavanú vojt.
- Mi? Nem is! *kuncogott rajta. Édesek voltak.*
- Akkor edd! *tömte be a száját egy falattal.*
- Az kedves. *kuncogott Taemin a nyakamba.*
- Neked csend idő van! *nézett ránk. Közben a haját simogattam. Annyira jól esett, ahogyan támaszkodik rám.*
- Tudooom. *mondta Taemin.* - Úgy érzem magam mint a kisfiút akit beállítottak a sarokba mert rosszat tett.
- Mert olyan vagy mint egy rossz kisgyerek. *mondtam.*
- Megkomolyodom! *húzta ki magát.*
- Na ha 5 percig komoly tudsz lenni úgy, hogy beszélsz akkor fizetek neked! *mondta Jonghyun.*
- Nem! Akkor lenyomtok egy ingyen pornót nekünk! *kuncogott Taemin.*
- Na már meg is buktál! *kuncogott Jonghyun.*
- Neeem! Csak vicceltem! Majd mi fogunk nektek! *csókolt meg. Annyira idióta, de mégis olyan szenvedélyes volt. Szinte a világ bezárult mögöttem és csak őrá koncentráltam. Egy pillanatra abbahagytuk és nagy levegőt vettem. *
- Ha-hanyagoljuk a szexualitást. *lihegtem suttogva.*
- Ezután megígérem. *suttogott és markolt a hajamba, majd újra megcsókolt. Ezt talán még szenvedélyesebb volt, mint az előző. Hirtelen újra elengedett és rádőlt a nyakamra.*
- Mi a baj?
- Elfáradtam...
- Mert?
- Tudod, tegnap... egy menet volt, de háromszor, háromszor...
- Tudom. *kuncogtam, majd belepusziltam nyakába. Taemin álmossága átragadt rám is, mert már csak annyit vettem észre, hogy elalszok.*
- Seooo! *éreztem, ahogyan valaki mellénk áll.* - Upsz. .
- Alszanak?
- Aham!
- Már nem. *kuncogtam és kinyitottam a szemem.*
- Bocsi. *vakarta a fejét.*
- Szerintem hazaviszem Taemint, teljesen kivan ájulva. *kuncogtam.*
- Az előbb még nem volt semmi baja. *kuncogott Jonghyun.*
- Ki van merülve. *mosolyogtam.*
- Mert? *kérdezte vissza, én pedig szinte azonnal pirulni kezdtem. Az a békülős szex elég durvára sikeredett. Nekem még mindig fáj a lábam köze.*
- Hosszú. *legyintettem, majd kicsit pofozgattam Taemint, hogy legyen magánál.*
- Biztos, hogy hazamentek? *kérdezte Bang.*
- Hát.. nem tudom hova lefektetni ezt a nagyra nőtt óvodást. *nevettem fel.* - És szerintem ti is örülnétek neki, ha egy kicsit kettesben hagynálak titeket.
- De nem zavarsz. *mosolygott Jonghyun.*
- Viszont én úgy érzem. *mosolyogtam vissza.* - Otthon találkozunk. Sziasztok! *köszöntem el, majd átkaroltam Taemin derekát és nagy nehezen kisétáltunk. Fogtam egy taxit, majd mentünk is egyenesen haza. Most lépcső helyett a liftet használtam, nincs kedvem a lépcsőkön cipelni. Mikor felértünk lefektettem a helyére. Megcsörrent a telefonom, újra a kis zaklatóm volt az, de már arra se méltatóm, hogy megnézzem az üzenetet. Kicsit tanultam, majd csináltam pár képet az alvó Taeminről. Olyan édesen aludt, imádom. Leültem mellé, de unatkoztam, így felpattantam, hogy kifelé vegyem az irányt, de visszahúzott.*
- Maradj. *nyüszögte, alig értettem.*
- Fent vagy kicsim? *kérdeztem és visszaültem mellé.*
- Maradj... csak téged szeretlek és senki mást, kérlek maradj. *de nem volt nyitva a szeme, aludt. Talán rosszat álmodik, így átöleltem. Kicsit még nyöszörgött, de mikor odabújtam hozzá, lecsillapodott. Elálmosodtam én is... Kb este 6 volt, mire felkeltem. Ő már javában fent volt és szokáshoz híven engem nézett.*
- Elaludtam. *ültem fel.*
- Igen. *kuncogott.*
- Minnie, rosszat álmodtál? *fordultam felé.*
- Nem tudom, nem emlékszek. *vonta meg a vállát.*
- Csak, mert kiakartam menni és visszarántottál, hogy maradjak. Utána pedig azt mondtad, hogy: "Maradj... csak téged szeretlek és senki mást, kérlek maradj." Szóval, mit álmodtál?
- Ümm... *kezdett gondolkodni.*
- Aggódsz valami miatt? Mert ez annak a jele...
- Nem aggódok... *mondta, de szerintem nem mond igazat.*
- Nem foglak elhagyni. *hajoltam hozzá közel és megcsókoltam. Kezemet pedig összekulcsoltam az övével.*
- Tudom. *suttogta és adott egy puszit.* - Szeretlek.
- Szeretlek. De tudod mikor foglak a legjobban?
- Na mikor? *kezdett vigyorogni.*
- Ha most elmész szépen tanulni.
- De nem akarok tanulni. *bújt a nyakamba.*
- Taemin, napok óta nem tanultál semmit és a ZH-id sokasodni fognak, szóval... kérlek, legalább egy kicsit.
- Jó rendben van. *sóhajtott és mosolyogni kezdett.* - Imádom, hogy így foglalkozol velem.
- Ez alap cica. Szeretleeeekk. *bújtam oda hozzá.*
- Szeretethiány? *nevetett fel.*
- Igen. *bújtam még közelebb. De gyors elengedtem és ő ment is tanulni, ahogy megkértem rá. Mikor kiléptem a nappaliba Bang pont akkor érkezett meg.*
- Szia! *köszönt vigyorogva. Gondolom jó volt a délutánja.*
- Szia! *mosolyogtam rá, majd leültünk a kanapéra.* - Beszélgessünk csak egy kicsikét.
- Oké. *mosolygott még mindig.*
- De várj egy pillanatot, valamit meg kell néznem. *pattantam fel és megnéztem Taemint. Tanult, ahogy megkértem. Olyan édes. Becsuktam az ajtót és visszamentem Banghez.*
- Hova mentél? *kérdezte és leültem mellé.*
- Ja, csak megnéztem Taemint, hogy tanul-e. *kuncogtam.*
- Elzavartad tanulni? *kuncogott.*
- Az túlzás, hogy elzavartam... *kezdtem el.*
- Szóval, igen. *nevetett fel.*
- Hát... *vakartam a tarkóm.* - Mondhatjuk úgy is. *nevettem én is.*
- Na, de miről szerettél volna beszélni? *tért rá a lényegre.*
- Bang Eun Hee... *fogtam meg mindkét kezét.*
- Oh.. ez komoly lesz. *kuncogott.* - Megkéred a kezem? *nevetett.*
- Neeeem! *ütöttem meg.* - Hülyeee.
- Pedig már kezdtem bízni. *kuncogott.*
- Gondolom mennyire. *kuncogtam én is.* - Szóval, azt hiszem, hogy én...
- Ugye nem vagy mégis terhes?! *kerekedtek ki szemei.*
- Nem, dehogy! *legyintettem.* - Azt hiszem... szerelmes vagyok. *nyögtem ki végre.*
- És erre még csak most jöttél rá, te suta? *lökött meg.*
- De neeeemmm.... nagyon durván! *magyarázkodtam.* - Olyan szinten, hogy...
*Nem tudtam befejezni, mert Taemin kilépett az ajtón.*
- Felejtsd el! *vágtam rá Bangnek.* - Már meg is tanultál? Ez gyors volt!
- Siettem, hogy veletek tudjak lenni. *ült közénk és elsőnek rám nézett, majd Bangre.* - Megzavartam valamit?
- Tulajdonképpen... *kezdte el Bang, de közbeszóltam.*
- Semmit.
- Akkor jó. Jonghyunnal volt valami? *fordult ismét Banghez.*
- Ja, semmi... elvoltunk. Jó volt vele lenni nagyon. Bár legközelebb ne hozzatok semmi kaját... még azzal is eltudott perverzkedni. *nevetett.*
- Már nincs is semmi baja. *mosolyogtam.*
- Nem is ő lenne. *kuncogott Taemin.* - Csak gondoljatok Eun melltartójára.
- Neeeee! Azt inkább hagyjuk. *kuncogtam.*
- Szerintem is. *pirult kissé Bang.*
- Jaaaaj, van még shakem. *rohant a hűtőhöz Taemin, majd újra közénk ült.*
- Hova mentek Jonghyunnal a szünetben? *kérdeztem Banget.*
- Nem tudom még... Nem tudom, hogy Jonghyun mit szeretne. *sóhajtott fel.*
- Japánba. *szólt közbe Taemin.*
- Huh? *néztem érthetetlenül.*
- Jonghyun szereti Japánt. *magyarázta meg.*
- Oh. *csaptam össze mindkét kezem.* - Ez jó ötlet! Bang is szereti! Ott tuti ellenétek.
- Mondjuk ez nem rossz ötlet. *mosolygott.*
- Ti tényleg összeilletek. *mosolyogtam.*
- Köszi! *pirult kissé megint el.* - Ti hova mentek?
- Mi meg majd megyünk Európába. *nevetett fel Taemin.*
- Perszeeeee, csakis arra van pénzünk. *löktem meg.*
- A családod tudná finanszírozni. *célzott Bang.*
- A családom... na, azt inkább hagyjuk. *pofátlankodtam bele Taemin shakejébe.* - Meg az is lehet, hogy nem megyünk sehova. *vontam meg a vállam.*
- Majd lesz még valahogy. *mosolygott Bang.* - Mi se tudjuk még.
- Különben is, mi terveztünk egy négyes jakuzzizást. *szólt közbe Taemin.*
- Tényleeeg... még mikor volt a tűzijáték. Mikor összejöttünk. *fordultam felé és vigyorogtam.*
- Igen. *mosolygott vissza. Hirtelen megcsörrent Bang telefonja.*
- Oh, az apukám. *pattant fel és elment telefonálni.*
- Seo... *állt fel Taemin.*
- Igen? *álltam fel én is és elég komolyan nézett rám.*
- Te komolyan gondolod ezt a kapcsolatot?
- Huh? Tessék? Persze! *néztem rá érthetetlenül.*
- Akkor beszélj nekem a családodról!
- Ott van. *rántottam hirtelen vissza az iskola bejáratánál.* 
- Ha ilyen is lesz akkor se egyből! *fejeztem be.* - De csak most nézd rá! Egész nap ez fog menni, hogy önsajnáltatja magát... már látom a járásából. 
- Mi? Nem! *akadtam ki. Taemin pedig rám nézett.* 
