- Jonghyun. *szaladtam oda hozzá és átöleltem az asztalhoz támaszkodó testét.* - Mi ez az egész?
- Menj vissza a szobába! *motyogta.*
- Nem! *néztem az ajtó felé és megláttam két marha nagy embert akik úgy néztek Dinóra mint valami boxzsákra.*
- De! Menj vissza!
- Kik ezek?
- Menj vissza!
- Nem! *folyt ki a könnyem.*
- Kérlek! *törölte le a szememet.*
- Jaj meddig lesz még ez a nyáladzás? *szólalt meg az egyik.*
- Húzzatok innen! *álltam fel.*
- Eun! *nyúlt volna értem Jonghyun de a bordájához kapott.*
- Nézd a kislány milyen erősnek képzeli magát. *kuncogtak rajtam.* - Állj arrébb! Nekünk a barátod kell!
- Őt csak rajtam keresztül kapjátok meg!
- Ne tedd! Eun! *nyöszörgött Jonghyun.*
- De! Most nagyon felhúztak!
- Lányokat nem ütünk. . *mondták és én ezt ki is használtam mert kigáncsoltam mind a kettőt.*
Majdnem leszakadt a padló, de nem érdekelt. Elkezdtem őket rugdalni, de egyszer csak az egyik megfogta a lábam és nem eresztette.
- Eun! *kiabált Jonghyun és felállt.* - Hagyjátok békén a barátnőmet! *jött oda.*
- Tévedsz! Ő Bin barátnője! *mondták és így már minden világos lett.*
- Bin ekkora nyomi? Nem tud megverekedni Jonghyunnal ezért felbérel embereket, hogy verjék meg? Ez már több mint nevetséges! *akadtam ki.* - Húzzatok a francba! Nem látjátok már milyen Jonghyun? Takaródjatok! *ütöttem gyomorszájon az egyiket.*
- De még visszajövünk! *nyöszörögte és elmentek.*
- Azt ne éljétek meg! *motyogtam.*
- Eun! *hallottam Jonghyun hangját a hátam mögül.*
- Jonghyun! *mentem oda hozzá és végig néztem rajta.*
- Bocsi. .
- Miért?
- Mert nem tudlak megvédeni. . *hajtotta le a fejét.*
- Jaaaj, ekkora emberektől senki se tud! Nem kell ezért bocsánatot kérned! De Bin a lábam előtt fog mászni ha egyszer elkapom!
- Majd én elintézem!
- Nem! Te pihensz! *fogtam meg a kezét és lefektettem a kanapéra.* - Hol fáj?
- A szám, meg a bordám és talán kicsit az állkapcsom is.
- A szádra mindjárt hozok valamit!
- Egy gyógypuszi is megteszi.
- Nem! Azt is kapsz, de nem elég! *pusziltam meg a száját csak sóhajtott és én mentem azért a kenőcsért amit még Seo kapott a szájára. Hoztam még egy vizes rongyot is és letérdeltem Jonghyun fejéhez.* - Ez jó hideg. *kezdtem el tapogatni a száját a ronggyal, hogy leszedjem róla a vért.*
- Áu! *szisszent fel.*
- Bocsi. *hagytam abba.* - Ezzel mindig kenned kell míg el nem múlik szóval ez mindig nálad lesz és ha nem kened akkor én is megverlek! *mutattam neki a kenőcsöt és bekentem a száját.*
- Kenni fogom! *motyogta.*
- Ajánlom is! A bordáddal meg gyere elmegyünk az orvoshoz!
- Nincs választásom ugye?
- Nincs! Jonghyun én csak aggódom érted. *folyt megint ki a könnyem mert belegondoltam, hogy agyon is verhették volna ha én nem kelek fel.*
- Ne sírj! *szorított magához.* - Nincs baj!
- De van! *hüppögtem.*
- Nincs!
- Akkor menjünk el az orvoshoz!
- Jó elmegyünk, de akkor ne sírj! *törölte le a könnyeimet.*
- Jó! *bólogattam.*
- Szeretlek! *puszilt meg.*
- Én is! *bújtam a nyakába kicsit majd felsegítettem és elindultunk a dokihoz.*
Mikor odaértünk kicsit várnunk kellett de aztán elég hamar behívta minket.
- Jó napot! *hajoltunk meg bár Jonghyun sziszegve.*
- Jó napot! *tette a doktor is.* - Mi a panasz?
- A barátomat megverték és van egy sejtésünk, hogy eltört a bordája vagy megrepedt nem tudom, de elég erősen fáj neki.
- Értem! Kérem üljön ide! *mutatott a vizsgáló asztalra és segítettem Jonghyunnak leülni.* - Köszönöm. *kezdte el vizsgálni. Én csak néztem mint egy hülye. Olyan nehéz, hogy nem tudok neki segíteni. Mikor végzett a doki a vizsgálattal elkezdte mondani.* - Hát ez egy csúnya törés, jól sejtették. Mivel a bordáját nem tudjuk begipszelni ezért most elküldöm a kórházba és ott várhatólag 1 hónapig kell bent feküdnie. De lehet előbb kiengedik ha rendesen összeforr a csont. De ehhez az kell, hogy nyugton legyen és pihenjen! Persze ez az 1 hónap nem biztos, még ott is megfogják vizsgálni és eldöntik. *írt egy lapot amit majd meg kell mutatnunk. Még pár dolgot elmondott és elmentünk.*
- Nem akarok kórházba menni! *motyogta mikor hazaértünk.*
- De muszáj!
- De nem akarlak így itt hagyni!
- Jonghyun! Én sem akarom, de azt még úgy sem akarom, hogy bajod legyen és miattam ne épülj fel!
- Jonghyun! Kérlek ne legyél makacs!
- Jó. De én féltelek! Nem akarlak itt hagyni! *folyt ki a könnye és szinte azonnal sírni kezdett.*
- Én sem akarom, hogy itt hagyj, de muszáj! Kérlek! *öleltem át.*
- Szeretlek! *hüppögte a nyakamba és én is elkezdtem sírni. A vicces, hogy ugyanúgy sírunk.*
- Én is! *öleltem erősebben a nyakát és átölelte a derekam.*
- Rád állítom Jonghyunt! *motyogta.*
- A haverod?
- Igen! Ő majd megvéd! Nem akarom Taeminéket most terhelni. Tudom, hogy ő is képes lenne, de ő most had foglalkozzon Seoval.
- Rendben! Ha neked ez így jó! De minden nap bemegyek hozzád jó?
- Jó! Várni foglak! *csókolt meg és viszonoztam. Elég hosszú csók lett és közben egy percre sem engedett el a szorításából sőt még jobban szorított. Még neki is folyt a könnye és nekem is.*
- De mindig ott leszek!
- Tudom! Itt. *mutatott a szívére.*
- Igen! *bólogattam.*
- De azt nem ölelgethetem és nem csókolhatom meg.
- Majd ölelgetsz ha ott leszek és ígérem sokat leszek ott!
- De a tanulást se mellőzd jó? Nem szeretném ha miattam rontanál a jegyeiden!
-Tanulni is fogok!
- Rendben!
- Na gyere pakoljunk össze neked! Vagyis te pihenj le a kanapén majd én össze pakolok. *fektetettem le és bementem a szobába pakolni. Elkezdtem és megint kifolyt a könnyem. Olyan mintha költözne és soha vissza se jönne. Kb mint Seo álma, csak épp itt én pakolok neki és nem ő nekem. És ez most más ok, de valahogy ugyanolyan. Mikor végeztem rendbe szedtem kicsit magam és kimentem hozzá.* - Kész vagyok! *mentem oda hozzá.*
- Én is. . idegileg teljesen kész. . *nem mondtam semmit csak átöleltem.*
- Gyere! Menjünk! *segítettem fel és elindultunk. Fogtunk egy taxit és elmentünk a kórházba ahol megvizsgálták de ide már nem mehettem be és várnom kellett. Talán 10 perc lehetett az egész, de nekem 10 évnek látszott. Mikor kitolták már az ágyán oda mentem hozzá és bementem a kórterembe ahol majd ő lesz.*
- Még egy kicsit maradhat, de aztán lejár a látogatási idő. *mondta a nővérke.*
- Rendben! *bólintottam és kiment.* - Mit mondtak?
- Hát ugyanazt mint a doki. . sőt még lehet több hónapig is itt kell lennem. Nem nagy törés, de veszélyes és ha nem forr össze jól akkor megint eltörik és megnézik, hogy akkor rendesen összeforr-e ha nem akkor valami műtétet magyarázott nekem a doki.
- Te jó ég. *zuhantam magamba.*
- Nyugi! Nem lesz baj! *fogta meg a kezem.* - Észre se veszed és már otthon is leszek, de akkor nem szabadulsz tőlem! Minden percet veled akarom tölteni majd! *csókolt meg.*
- Úgy lesz! *motyogtam a csók közbe és viszonoztam.*
- Remélem is! *simított végig az arcomon.* - De addig nehogy bepasizz!
- Nem! *ráztam a fejem.* - Soha!
- Na azért! *simogatta a kezem.*
- Furcsa lesz nélküled. . *hajtottam le a fejem.*
- Nekem is! De majd azt veszed észre, hogy egyik este bebújok melléd és nem eresztelek!
- Nem! Majd akkor este ha kiengednek! Előbb nem! Nem fogsz megszökni!
- Jól van! De tudod, hogy pótolnunk kell majd!
- Mindenképpen! *bújtam a nyakába.*
- 1 hétig nem megyünk suliba csak. . .
- Nee! *kuncogtam kicsit.* - Megakarsz ölni? *néztem rá.*
- Nem! *mosolygott.*
- Akkor jó! *mosolyogtam és megcsókolt, de nagyon szenvedélyesen. Hirtelen még a hideg is kirázott. Viszonoztam, de aztán megszakítottam.* - Ne! Nem szabad!
- Tudom. *sóhajtott és már nem mondtunk semmit csak öleltük egymást.*
- Vége a látogatási időnek! *jött be a nővér meg az orvos.*
- Rendben! *bólintottam.*
- Vigyázz magadra! *puszilta meg a homlokomat Jonghyun.*
- Te is! És épülj fel minél előbb jó? *törölgettem megint a könnyeimet.*
- Érted mindent! *mosolygott és megcsókolt amit viszonoztam.*
- Szia! *hátráltam kifelé.*
- Szia! *komolyodott meg és szomorúnak tűnt.*
- Hiányozni fogsz! *fordítottam neki hátat és a szívem megszakadt.*
- Te is nekem! *motyogta majd a könnyeimmel küszködve kimentem.*
Egyenesen haza mentem és letettem magam a kanapéra. Megint sírni kezdtem. Mikor már nem volt könnyem se elmentem lefürdeni és kicsit megnyugtatott. Majd felöltöztem pizsibe és bepakoltam a táskámba, de házit nem csináltam. Nem volt erőm hozzá. Csináltam magamnak egy teát és lefeküdtem aludni. Vagyis csak próbáltam, mindenhonnan hangokat hallottam és árnyékokat láttam. Felültem az ágyon és összehúztam magam. Csak bámultam magam elé aztán egyszer csak nagyobb úr lett a fáradtság és kidőltem. Ám akkor se volt olyan nyugis semmi sem mert újra éltem a mai napot és mikor felébredtem csurom izzadság voltam és könny. Egyáltalán nem éreztem magam kipihenve, de elmentem fürdeni. Kicsit felfrissített, de nem sokat használt. Most egy hordónyi kávé se segítene úgy érzem, de azért egy bögrével megittam és el is készülődtem. Valahogy most sokkal hamarabb kész lettem, hát persze. Reggel nem volt aki az ágyba tartson és akivel elidőznék a konyha közepén. Csak ültem a kanapén és még volt 20 percem az indulásig. Fogtam magam és elindultam ám nem az iskolába. Egyenesen Binhez mentem és be is engedett a hülye.
- Mit csináltál Jonghyunnal? *kezdtem szépen.*
- Én semmit!
- Te semmit de az embereid igen! Ekkora egy nyomit még nem láttam! Ha nem tudod megverni akkor ráállítasz két ekkora embert? Hát mondhatom nagyon sportszerű vagy és nagyon bátor. .
- Ő akart téged annyira. . meg se tud védeni!
- Mert te aztán igen. . két ilyen ember téged ketté tört volna! *emeltem fel a hangom.*
- De én megadom neked azt amit Jonghyun nem! *ordított velem.*
- És mi is az?
- Szeretet!
- Oh, jó vicc! Tudod Jonghyun igen is szeret és én is őt! És nekem az ő szeretet több mindennél!
- Ja addig szeret míg be nem fekszel az ágyába. .
- Nem érdekel! Akkor addig szeret, de én akkor is szeretem őt és semmi pénzért se jönnék vele össze!
- Ja, hogy már így vagy? Teljesen magába bolondított.
- Juj de félek! Mit akarsz? Talán megakarsz verni? Vagy majd Jonghyun mi? Aki most menni se tud!
- Ne vedd a nevét a szádra! *estem neki.*
- Nyugi! *fogott valaki le.*
- Jonghyun! *fordultam meg, de nem az a Jonghyun volt akire én vártam hanem a haverja.*
- Igen! *mosolygott rám.*
- Milyen Jonghyun? *értetlenül nézett ránk Bin.*
- Jonghyun barátja! *mondtam.*
- Ezek meg az én barátaim! *vágott be Binnek előbb jobbal majd ballal is.* - Ha nem hagyod békén Eunt és Jonghyunt akkor kapsz még!
- Héé! Te mit képzelsz, hogy a saját házamba megütsz?
- Azt képzelem, hogy egy féreg vagy akit el kell taposni!
- Te vagy a féreg!
- Juj, most félek. *kuncogott Jonghyun és megint megütötte.* - Legyen ennyi elég! *Bin már a földön volt.* - Gyere! *fogta meg a kezem és elrángatott onnan.* - Jól vagy?
- Igen! *bólogattam.* - De te hogyan kerülsz ide?
- Jonghyun mondta, hogy itt vagy.
- De ő hogyan?
- Ismer téged! *borzolt a hajamba.*
- Oh.
- Mindegy is! Gyere mert neked suliba kell lenned!
- De Jonghyun hogy van? *indultunk el.*
- Szerinted?
- Ne mondj ilyet! *hajtottam le a fejem.* - Az egész az én hibám!
- Nem! Te ne mondj ilyet! Jonghyun nagyon szeret és egyáltalán, még meg sem fordult ilyen a fejébe, hogy ez a te hibád!
- Tudom, hogy szeret és én is őt.
- Tudom! Az ő pólója van rajtad? *nézett meg jobban.*
- Édes! *mosolygott.*
- Ő is mindig ezt mondja!
- Megszokásunk!
- Értem én!
- És tényleg az vagy!
- Köszi!
- Nem kérsz valamit?
- Nem tudom. .
- Kávé? Süti? Vagy valami. .
- Egy sütit elfogadok!
- Akkor gyere. *vezetett be egy cukrászdába és választhattam sütit. Majd odaadta nekem és mentünk tovább.*
- Köszönöm! *motyogtam miközben ettem.*
- Nincs mit! *mosolygott.* - Ízlik?
- Igen!
- Akkor jó. Üzensz valamit Jonghyunnak?
- Mert?
- Mert ha elkísértelek a suliba utána megyek hozzá.
- Igen! Azt, hogy nagyon szeretem és délután megyek hozzá! És, hogy. . ahj. .annyi minden van.
- Elhiszem én!
- Mindegy! Csak mondj neki ennyit, hogy nagyon szeretem és, hogy megyek hozzá!
- Rendben!
- És neki is vigyél sütit! Tuti ott nem kap semmi jó kaját! Meg majd én is csinálok neki kaját!
- Jó-jó! Nyugi!
- Jó, de aggódom érte! És mond még azt is neki, hogy maradjon a seggén és gyógyulgasson!
- Rendben! Még valamit?
- Nincs, talán nincs!
- Jól van! *mosolygott.*
Mire a sulihoz értünk meg is ettem a sütit. Nem volt kedvem bemenni.
- Hát itt vagyunk. *mondta.*
- Ja. . nem mehetek veled Jonghyunhoz?
- Nem! Neked most a tanulás az első!
- Nekem Jonghyun az első!
- Eun!
- Jóó. . *durciztam kicsit.*
- Azt mondta Jonghyun, hogy ezt adjam át neked. *puszilta meg az arcom.*
- Köszönöm!
- És azt mondta, hogy majd kapsz nagyobb puszit is, de azt már tőle!
- Rendben!
- Kitartást és figyelj oda! Ezt Jonghyun kérte!
- Rendben!
- Szia!
- Szia! *indultam befele.*
Legszívesebben előreforgattam volna az időt és először délutánra majd ezt az egész kórházas korszakot átléptem volna. De nem lehetett. Körbe néztem de sehol sem volt Taemin és Seo se. Bementem a terembe, de ott sem voltak. Leültem a helyemre és vártam, de már elkezdődött az óra és Seo még sehol sem volt. Az óra nagyon unalmas volt. De túl éltem ám még szünetbe se jelent meg Seo se és Taemin se. Egyedül ültem a padon és nem tudtam mit tenni csak gondolkoztam és vártam, hogy vége legyen a napnak. A második óra is ugyanolyan volt mint az első. Unalmas és nem tudtam figyelni. És minden óra így telt el. Minden szünetbe csak gondolkoztam és néztem ki a fejemből. Utolsó órába már kicsit jobb kedvem volt mert tudtam, hogy megyek Jonghyunhoz. Amint vége volt futottam ki a suliból és egyenesen haza. Csináltam egy kis kaját Jonghyunnak és felvettem a dinós pulcsim majd elindultam hozzá. Siettem ahogy csak tudtam. Mikor beértem bementem hozzá.
- Eun! *kapta fel a fejét.*
- Itt vagyok! *mosolyogtam és odafutottam hozzá.*
- Jaj de hiányoztál. *ölelt magához.*
- Nekem is te! *bújtam hozzá.*
- Milyen napod volt?
- Unalmas. . Taeminék sem voltak suliba.
- Hogy-hogy?
- Nem tudom.
- Egész nap egyedül voltál?
- Igen!
- Szegénykém. De most már itt vagy! *puszilt meg.*
- Igen! *mosolyogtam.* - Hoztam neked kaját. *tettem le a szekrényére.*
- Uh az jól is fog esni.
- Gondoltam.
- És a sütit is köszönöm!
- Nincs mit! Jonghyun vette.
- Jó, de aggódom érte! És mond még azt is neki, hogy maradjon a seggén és gyógyulgasson!
- Rendben! Még valamit?
- Nincs, talán nincs!
- Jól van! *mosolygott.*
Mire a sulihoz értünk meg is ettem a sütit. Nem volt kedvem bemenni.
- Hát itt vagyunk. *mondta.*
- Ja. . nem mehetek veled Jonghyunhoz?
- Nem! Neked most a tanulás az első!
- Nekem Jonghyun az első!
- Eun!
- Jóó. . *durciztam kicsit.*
- Azt mondta Jonghyun, hogy ezt adjam át neked. *puszilta meg az arcom.*
- Köszönöm!
- És azt mondta, hogy majd kapsz nagyobb puszit is, de azt már tőle!
- Rendben!
- Kitartást és figyelj oda! Ezt Jonghyun kérte!
- Rendben!
- Szia!
- Szia! *indultam befele.*
Legszívesebben előreforgattam volna az időt és először délutánra majd ezt az egész kórházas korszakot átléptem volna. De nem lehetett. Körbe néztem de sehol sem volt Taemin és Seo se. Bementem a terembe, de ott sem voltak. Leültem a helyemre és vártam, de már elkezdődött az óra és Seo még sehol sem volt. Az óra nagyon unalmas volt. De túl éltem ám még szünetbe se jelent meg Seo se és Taemin se. Egyedül ültem a padon és nem tudtam mit tenni csak gondolkoztam és vártam, hogy vége legyen a napnak. A második óra is ugyanolyan volt mint az első. Unalmas és nem tudtam figyelni. És minden óra így telt el. Minden szünetbe csak gondolkoztam és néztem ki a fejemből. Utolsó órába már kicsit jobb kedvem volt mert tudtam, hogy megyek Jonghyunhoz. Amint vége volt futottam ki a suliból és egyenesen haza. Csináltam egy kis kaját Jonghyunnak és felvettem a dinós pulcsim majd elindultam hozzá. Siettem ahogy csak tudtam. Mikor beértem bementem hozzá.
- Eun! *kapta fel a fejét.*
- Itt vagyok! *mosolyogtam és odafutottam hozzá.*
- Jaj de hiányoztál. *ölelt magához.*
- Nekem is te! *bújtam hozzá.*
- Milyen napod volt?
- Unalmas. . Taeminék sem voltak suliba.
- Hogy-hogy?
- Nem tudom.
- Egész nap egyedül voltál?
- Igen!
- Szegénykém. De most már itt vagy! *puszilt meg.*
- Igen! *mosolyogtam.* - Hoztam neked kaját. *tettem le a szekrényére.*
- Uh az jól is fog esni.
- Gondoltam.
- És a sütit is köszönöm!
- Nincs mit! Jonghyun vette.
- De mondta, hogy te mondtad neki.
- Hát igen.
- De mit kerestél Binnél?
- Elakartam intézni. .
- De ne tedd! Ne foglalkozz vele!
- De nem tudok nem foglalkozni vele!
- Próbálj meg! *simogatta a hátam.*
- Jó, de csak mert te kéred!
- Rendben! És kaptál ma jegyet?
- Nem!
- Nem is feleltél?
- Nem!
- De a leckét megcsináltad ugye?
- Nem!
- Eun!
- De nem volt erőm rá!
- Megértem, de ma csináld meg jó?
- Oké!
- Ha kell hozd be ide és segítek és megcsinálhatod itt!
- Rendben! Majd ha olyan van behozom.
- Azért! *mosolygott.*
- De neked milyen napod volt?
- Unalmas. . egész nap csak feküdtem és bámultam a plafont meg a képedet!
- Hát igen.
- De mit kerestél Binnél?
- Elakartam intézni. .
- De ne tedd! Ne foglalkozz vele!
- De nem tudok nem foglalkozni vele!
- Próbálj meg! *simogatta a hátam.*
- Jó, de csak mert te kéred!
- Rendben! És kaptál ma jegyet?
- Nem!
- Nem is feleltél?
- Nem!
- De a leckét megcsináltad ugye?
- Nem!
- Eun!
- De nem volt erőm rá!
- Megértem, de ma csináld meg jó?
- Oké!
- Ha kell hozd be ide és segítek és megcsinálhatod itt!
- Rendben! Majd ha olyan van behozom.
- Azért! *mosolygott.*
- De neked milyen napod volt?
- Unalmas. . egész nap csak feküdtem és bámultam a plafont meg a képedet!
- De neked most ez a dolgod! Hogy egész nap pihenj!
- Tudom és csak érted csinálom!
- Cuki vagy! Nem akarod felhívni a szüleidet?
- Ez most, hogy jutott eszedbe?
- Nem tudom. . csak gondoltam felakarod.
- Hát már hívtam őket.
- Áh értem.
- Szerintem nem sokára jönnek is.
- Akkor majd elmegyek jó? Nem akarok zavarni!
- Nem mész te sehova! Nem zavarsz! Én azt akarom, hogy itt legyél! *szorított magához.*
- Akkor nem megyek el.
- Ne is!
- De Jonghyun azt mondta, hogy kapok még puszit, de tőled! *néztem rá.*
- Kapsz is! *csókolt meg és viszonoztam. Megint fulladásig csókoltuk egymást majd utána még lenyomott pár kisebb csókot.* - Fogadok, hogy ma még nem ettél semmit se.
- Csak egy sütit.
- Tudtam.
- Honnan?
- A csókodból! Remeg a szád!
- Utálom, hogy ennyire ismersz!
- Édes! *mosolygott.* - Szóval mivel otthon nem tudlak ellenőrizni ezért itt fogsz enni!
- De ez a te kajád!
- És együtt megesszük! *mosolygott és megpuszilt majd az ölébe vette a kaját és etetni kezdett, közben ő is evett.*
- Szeretlek! *motyogtam.*
- Én is szeretlek! *mosolygott.*
- Tudom! *mosolyogtam és ettünk tovább.*
Imádom, hogy még ilyenkor sem tűnik el a mosolya. Nagyon szeretem ha mosolyog. Mikor végeztünk a kajálással átölelt és úgy maradtunk egy kicsit. Nagyon nyugtató volt az ölelése. Ám eszembe jutott, hogy este nem lesz velem. De ezt próbáltam neki nem mutatni és azt sem akartam neki elárulni, hogy rosszul aludtam. Nem akarom, hogy még jobban aggódjon értem.
- Tudom és csak érted csinálom!
- Cuki vagy! Nem akarod felhívni a szüleidet?
- Ez most, hogy jutott eszedbe?
- Nem tudom. . csak gondoltam felakarod.
- Hát már hívtam őket.
- Áh értem.
- Szerintem nem sokára jönnek is.
- Akkor majd elmegyek jó? Nem akarok zavarni!
- Nem mész te sehova! Nem zavarsz! Én azt akarom, hogy itt legyél! *szorított magához.*
- Akkor nem megyek el.
- Ne is!
- De Jonghyun azt mondta, hogy kapok még puszit, de tőled! *néztem rá.*
- Kapsz is! *csókolt meg és viszonoztam. Megint fulladásig csókoltuk egymást majd utána még lenyomott pár kisebb csókot.* - Fogadok, hogy ma még nem ettél semmit se.
- Csak egy sütit.
- Tudtam.
- Honnan?
- A csókodból! Remeg a szád!
- Utálom, hogy ennyire ismersz!
- Édes! *mosolygott.* - Szóval mivel otthon nem tudlak ellenőrizni ezért itt fogsz enni!
- De ez a te kajád!
- És együtt megesszük! *mosolygott és megpuszilt majd az ölébe vette a kaját és etetni kezdett, közben ő is evett.*
- Szeretlek! *motyogtam.*
- Tudom! *mosolyogtam és ettünk tovább.*
Imádom, hogy még ilyenkor sem tűnik el a mosolya. Nagyon szeretem ha mosolyog. Mikor végeztünk a kajálással átölelt és úgy maradtunk egy kicsit. Nagyon nyugtató volt az ölelése. Ám eszembe jutott, hogy este nem lesz velem. De ezt próbáltam neki nem mutatni és azt sem akartam neki elárulni, hogy rosszul aludtam. Nem akarom, hogy még jobban aggódjon értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése