- Minnie, mi a baj? *kezdtem simogatni haját. De nem válaszolt.* - Édesem, ne kelljen már könyörögnöm... látom, hogy van valami bajod. Tudod jól, hogy nekem bármit elmondhatsz. Oké?
- Nincs semmi baj. *fordított nekem hátat.*
- Nem mondasz igazat. *borultam a hátára és úgy beszéltem neki.* - Valaki megbántott vagy mi a baj? Ha már megint miattam aggódsz akkor...
- Nincs semmi baj, oké?! *ült fel hirtelen, még a törölköző is majdnem leesett rólam, így gyors visszacsavartam.* - Ne... ne haragudj. *fogta a fejét.* - Nem akartalak megijeszteni.
- Előfordul az ilyesmi. *vontam meg a vállam és elkezdtem felöltözni. Majd kimentem Banghez, hátha ő tud valamit és, ha tud akkor valószínűleg elfogja mondani.* - Mi történt? *kérdeztem.*
- Semmi... miért?
- Csak, mert Taemin nem mondott semmit.
- Vagyis én vagyok a hibás... az volt, hogy mondtam neki, hogy remélem nem csak azért van veled... és erre felkapta a vizet, de mondtam neki, hogy bocsánat nem úgy gondoltam csak aggódok miattad... de még mindig durcizott... én nem tudok mit tenni neki ha ilyen... én csak tényleg érted aggódok, de látod? Erről beszéltem. Csak a terhetekre vagyok és csinálom itt a rossz kedvet. Nem akarok tovább itt maradni!
- De Eun! Taemin hülye...
- Nem! Én vagyok a hülye amiért ilyet feltételeztem! Megcsinálom a kaját és el is megyek. Nem zavarok tovább. *mosolygott.*
- De nem zavarsz!
- Akkor sem akarok tovább maradni! Ne értsd félre! Jó volt itt meg minden, de nem akarom, hogy elrontsam a kapcsolatotok.
- Eun...
- Menj inkább ápolgasd Taemin szívét! Neki most nagyobb szüksége van rád, mint nekem! *bólintott*
- De nem lehetsz egyedül!
- Miért ne? Nagy lány vagyok már! *csak sóhajtottam és visszamentem a szobába. Ott pedig elmeséltem Taeminnek mindent, ami volt. Remélem azért jobban belátja ezek után a dolgokat, de tévedtem.*
- Elakar menni? *pattant fel az ágyról.* - Akkor menjen! Nem fog senkinek se hiányozni... Ha ennyire felelőtlen, hogy észre sem veszi, hogy mit teszel érte, akkor menjen! Senki se mondta neki, hogy kötelező itt maradnia! Egy gonddal kevesebb lesz, ha visszamegy!
- Taemin! *szóltam rá, azért ez mégis csak csúnya volt tőle.* - Hallod te egyáltalán, hogy miről beszélsz?!
- Komolyan Seo! *fogta meg mindkét kezével az arcomat.* - Én szeretlek és tisztellek... de ne légy már ennyire naiv!
- Fejezd be! *löktem el a kezét.* - Szerinted Jonghyun jó szemmel nézné, ha csak úgy hagynánk elmenni Banget mikor az ilyen Bin fajták meg csak arra várnak, hogy mikor tudják jól megdugni?! Gondolj már bele egy kicsit... fordított helyzetben! Te mit éreznél, ha tehetetlenül a kórházban feküdnél és a barátnődet bármelyik pillanatban megerőszakolhatják vagy valami?! A legjobb barátod, aki felajánlotta, hogy vigyázz rá, hogy befogadja... meg elküldi egy idétlen kis veszekedés miatt?! *tört ki belőlem minden. Kötelesnek éreztem azt, hogy meg kell Taemin elől védenem Banget, még ha ez rosszul is esik neki.*
- Én... én...
- Kicsim, Bang csak azért mondta ezt neked, mert félt engem... és jogosan félt, tudod jól! Nem emlékszel, hogy régebben hányszor nem tudtál uralkodni magadon? Nem emlékszel, hogy azon az ágyon... *mutattam az ágyára.* - szinte nekem estél és arra is eltökélt lettél volna, hogy ott helyben megerőszakolj? Talán elfelejtetted ezeket? És hidd el, hogy az akkori te és Jonghyun... százszor rosszabb volt, mint a mostani Bin és Soo.
- Seo... ne mondj ilyeneket. *dadogta szinte a szavakat.*
- Hidd el, Bang kedvel téged... és tudom, hogy te is kedveled őt. Nézd el neki, nehéz most az élete Jonghyun nélkül. *álltam fel immár én is.*
- Hogy van ilyen jó beszélőkéd? *mosolygott rám.*
- Mindkettőtöket szeretlek, így nem szeretném, ha pont miattam lennétek rosszba.
- De Seo... Eun nem érzi itt jól magát, ez téged nem zavar? Mármint tudom jól, hogy te pontosan mindent megtennél, hogy neki jobb legyen... de, ha nem akar hajlani arra, akkor miért törekszel?
- Mert a barátnőm... *válaszoltam egyszerűen és mosolyogtam rá. Ő is visszamosolygott, majd a kifelé vette az irányt. Remélem ez a kis fejmosás most változtat a dolgokon és belátja, hogy mind a ketten tévedtek. Egy ideje már mind a ketten elvoltak, így kimentem hozzájuk.*
- Segítek! *mentek vissza a konyhába. Gondolom, vagyis reménykedek benne, hogy kibékültek.*
- Én is segítek! *mosolyogtam.*
- Oké. *mosolygott Bang, majd hirtelen megszólalt a telefonja.* - Jonghyun. *csillant fel a szeme és felvette.* - Igen? ... Baj van? .... Édes vagy. *mosolygott* - Várj! Kihangosítalak, mert épp vacsit csinálunk közösen a többiekkel!
*majd úgy is tett, kihangosította. Persze, Taemin egy jó haverhoz méltóan egyből le is támadta.*
- Szevasz haver! *kiabált bele a telefonba.*
- Szia! *kuncogott Jonghyun.*
- Szia! *köszöntem neki én is.*
- Szia Seo! *köszönt vissza, mintha éreztük volna, ahogyan Jonghyun mosolyog. Édes volt.*
- Mizu haver? Milyen a kórház? *kérdezgette Taemin, közben nekiálltunk folytatni a kaját.*
- Szar...
- Nincsenek jó nővérkék?
- Taemiin! *szóltam rá. Hülye bunkó, de azért még szeretem.*
- Nincsenek... vagyis nem az eseteim. És, ha az eseteim lennének akkor se néznék egyikre se. Tudod az én nővérkém most valószínűleg ott van melletted vagy Seo mellett.
- Ooooh... nagy a szerelem! Majd megvizsgálgat, igaz Eun?
- Aham! *mosolygott.*
- Már alig várom!
- De, ha meg az egyik nővérke rád mászna... már rég nem élne! *mondta.*
- Nem kell ilyentől félni! Nem engedném neki!
- Ajánlom is!
- A te képed mellett főzünk ám. *kuncogott Taemin.*
- Hm?
- Itt kint van a laptopom és te vagy ugye a háttér. *magyarázta Bang.*
- Értem. Hát legalább jobb lesz az étvágyatok!
- Hát már akinek. *kuncogott Taemin.*
- Te nem vagy lényeg! Tényleg Seo nagyon csendbe vagy!
- Nem vagyok csendbe csak figyelem az eseményeket! *mosolyogtam.*
- Mesélj nekem valamit!
- Eun fülig szerelmes beléd! *vigyorogtam rá és persze az említett elpirult.*
- Igeen? Ezt örömmel hallom. Kis édes, fogadok most piros, mint egy paradicsom.
- Igen! *kuncogtam.*
- Tudtam én! *kuncogott Jonghyun is.*
- Ja és... hééé... mit csináltatok ti a kórházba? *mentem oda a telefonhoz és leültem.*
- Mit árult el Eun?
- Semmit! De mond már meeeg!
- Amit csak tudtunk! *kuncogott.* - Fogtam ahol értem. Tudod, hogy van ez.
- Ooh... igen és?
- Mit és? Nehéz volt abbahagyni, de elkezdeni is nehéz volt... féltem, hogy ő nem akarja és én meg úgy nem akarom.
- Ez édes. *mosolyogtam.*
- Ha te mondod.
- Ezt miért nem tudtad elmondani? *néztem Bangre.*
- Meeert... most naa... *takarta megint az arcát.*
- Megint zavarban van. *közvetítettem Jonghyunnak.*
- Hallom a hangján. *kuncogott Jonghyun.* - Most megölelném és megvédeném, de hát messze van!
- Ne mondj ilyet! Nem vagyok messze tőled! *mondta Bang.*
- Jó persze, de egy ölelésre messze vagy!
- Tudom... ez a baj!
- Juj, de nem sokáig! Ezt majdnem el is felejtettem!
- Naaa?
- A doki megvizsgált és csak megvolt repedve a bordám és nem tört el, végig rossz kórlapot nézett... szerencsétlen... na mindegy, a lényeg, hogy 3 nap múlva ha megint megvizsgál és azt tapasztalja, hogy begyógyult akkor mehetek haza!
- És te ezt felejtetted el? Kim Jong Hyun ezért még kapsz! Ezzel kellett volna kezdened!
- Tudom, de olyan édes voltál, hogy elfelejtettem mindent.
- Na, de mennyi az esélye, hogy begyógyul?
- 99%, mert a doki szerint már most is ép csak még várni kell vele 3 napot, hogy erősödjön is! Szóval készülhettek, mert visszatérek!
- Juj, de jóóó! *vigyorgott Bang, mint egy tejbe tök.*
- Én is örülök neki!
- De, ha mégsem jöhetsz haza?
- Akkor sem kell sokat várni! Nem kell bent maradnom 1 hónapig!
- Jó. De azért még bemegyek minden nap hozzád!
- Sőt holnap mi is megyünk! *mondta Taemin.*
- Oké! De tudjátok, hogy ez egy kórház... itt Taemin viselkedni kell. *kuncogott Jonghyun.*
- Mondja az, aki majdnem megbaszta a barátnőjét ott. *kuncogott Taemin.*
- Én itt egy beteg vagyok... én bármit megtehetek. *kuncogott Jonghyun.*
- Perszee! Akkor én is befekszek!
- Egészségedre! Én annyira nem élvezem!
- Tudoom.
- Na, de leteszem, mert már fáradt vagyok.
- Eun lefárasztott?
- Igen! *kuncogott.*
- Héé! Most már fejezzétek ezt be! Muszáj ezen lovagolni? *kérdezte Bang.*
- Nem... majd te lovagolsz Jonghyunon! *lökte meg Taemin.*
- Az meg a mi dolgunk! *lökte vissza Bang.*
- Majd még beszélünk kicsim! *mondta Jonghyun.*
- Rendben! Holnap akkor majd megyünk!
- Rendben! Várni foglak titeket!
- Megyünk! *mosolygott Bang.*
- Aludjatok jól, főleg te kicsim!
- Te is! *mondtuk.*
- Sziasztok!
- Szia! *mondtuk megint egyszerre.*
- Szeretlek Eun!
- Én is téged! *küldött neki egy puszit, majd mind a ketten letették.*
- Na kész a kaja is kis szerelemes! *mosolyogtam.*
- Héé! *pirult el.*
- Örülsz neki, hogy nem sokára jön haza, mi?
- Igen, nagyon! *bólogatott, majd a telefonját nézegette közben.*
- Na gyere máár! *rángattam a konyhába.*
- Jóó. *tette el a telefonját és elkezdtünk enni. Utána már nem nagyon szóltunk egymáshoz. Szerintem Bang csak szimplán nem tudott megszólalni a boldogságtól, annyira örül annak, hogy Jonghyun lehet, sőt biztos, hogy hazajöhet. Taemin meg, mint aki nem evett egy éve olyan volt. Én.. hát én... csak gondolkozok azon, hogy mi járhat a többiek fejében. Engem csak egy dolog foglalkoztat, de az nagyon... Ahogy végeztünk elbúcsúztunk egymástól. Bang ment szerintem fürdeni vagy nem tudom, mi Taeminnel pedig lefeküdtünk.*
- Taemin...
- Hm?
- Kérdezhetek valamit? *néztem rá komolyan, majd ő is engem nézett.*
- Persze.
- Mi az, hogy jó nővérkéket keresel? *vágtam fejbe és felültem.*
- Áú. *kapott a fejéhez.* - Te meg miért kérdezősködsz, hogy mit csináltak a kórházban? *ült fel ő is.*
- Ne válaszolj kérdésre kérdéssel! *tettem karba a kezem.*
- Mert mi lesz? *vigyorgott.*
- Elhagylak egy kérdéssel. *tettem a fejem.*
- Oh, tényleg? *vonta fel a szemöldökét és nevetett rajtam.* - És mi lesz az a kérdés?
- Az, hogy: "Szeretsz?"
- És én erre, mit fogok felelni?
- Azt, hogy igen.
- És miből gondolod?
- Mert én azt mondtam! *kuncogtam.*
- Jaaa, hogy ez így megy? *kérdezte kuncogva.*
- Igen, szóval vázolom a helyzetet. *térdeltem fel az ágyon és mutogatni kezdtem. Szokásom, hogy ha magyarázok, akkor mindig mutogatok. Nem tudok róla leszokni.*
- Hallgatlak. *nevetett ki.*
- Ne nevess ki! *löktem meg.*
- Oké. *mondta, de alig bírta ki, így ráharapott a szájára.*
- Szóval, megkérdezem, hogy: "Szeretsz?" Te azt fogod felelni, hogy: "Igen." És én azzal a lendülettel kisétálok az ajtón.
- Nem engedem! *ölelt meg és leborított az ágyra. Nem engedett a szorításából.*
- De engedni fogod. *vigyorogtam.* - Majd a nővérkéid megvigasztalnak, elintézem, hogy kórházba kerülj!
- Viszlek magammal. *vigyorgott.*
- Engedj el!
- Neeeeeem! Na, mondjad csak... miért érdekelt annyira Jonghyun és Eun? Kíváncsi vagy a játékára? Én már nem vagyok elég jó? *harapta meg a nyakam. Ekkor sikítottam egyet.* - A füleeeeemmm.
- Hagyjááááál, te szadistaaaa!
- Neeeem! *harapott meg újra. Ekkor még egyszer sikítottam.*
- Csitu van! *fogta be a szám kuncogva. De megnyaltam a kezét és elengedett.* - Fúj... Seo DNS.
- Perszeee már... mikor meg szexeltünk, akkor tetszett a Seo DNS. *löktem meg.* - Amúgy meg azért kérdeztem meg, mert ingyen pornóra voltam kíváncsi. *kuncogtam.*
- Hülyeee. *nevetett.*
- Taemin, te szoktál pornót nézni?
- Hogy mi? *nevetett fel.* - Ez most, hogy jött ide?
- Hééé... ez nem nevetség tárgya! Komolyan kérdeztem ám. *kuncogtam.*
- Nem szoktam. *vágta rá.*
- Ne hazudj! *ültem fel, de visszaborított.*
- Ki mondta, hogy elmehetsz?
- Mond már ki! *nevettem.* - Akkor itt maradok.
- Szoktam... most boldog vagy? *nevetett.*
- Naaaa, ennyire nehéz volt? Csak azért, hogy szóljak... én nem tudok olyan akrobatikus mutatványokat.
- Pedig muszáj leszel a két lábadat a nyakadba rakni. *kuncogott.*
- Barom! *ütöttem meg.*
- Szeretem, mikor becézel. *nevetett még mindig.*
- Ne szokj hozzá! *csókoltam meg.*
- Seo! *ültetett fel és fogta a vállaimat.* - Ugye tudod, hogy én nem csak azért vagyok veled?
- Ilyen meg se fordult a fejemben. *ráztam a fejem.*
- Biztos?
- Persze. *bólogattam.*
- Tudod miért vagyok veled? *nézett rám.*
- Na, miért?
- Mert nincs jobb dolgom. *kuncogott.*
- Szemét! *löktem meg.*
- Csak vicceltem. *ölelt át.*
- Ajánlom is! Aludjunk, mert fáradt vagyok. *ásítottam.*
- Én nem vagyok fáradt. *ásított ő is.*
- Nem, perszeee. *kuncogtam rajta, majd lefeküdtem és szorosan magamhoz öleltem.*
- Kicsim, nem kapok levegőt. *nyújtózkodott Taemin.*
- Nem érdekel. *bújtam csupasz mellkasához még közelebb.*
- Szép halál. *kuncogott, már amennyire tudott.*
- Akkor öleld meg saját magad. *fordultam meg és elengedtem.*
- Szeretlek. *ölelt meg hátulról én pedig a kezemet az övébe kulcsoltam.*
- Én is. *suttogtam, majd mind a ketten elaludtunk. Reggel mikor felkeltem, én voltam az első. Még senki se volt fent. Így gyorsan összekészülődtem. Vettem reggelinek valót. Jonghyunnak pedig sok narancsot, nem akartam üres kézzel menni. Persze direkt úgy vettem, hogy többet, mert tudom, hogy Taemin belefog enni. Ő nem ismeri azt, hogy: "Nem az övé." Kis telhetetlen. Mikor visszaértem, még mindig aludtak. Gyors elkészítettem a reggelit, majd úgy gondoltam, hogy felébresztem őket. Elsőnek Banghez mentem be.* - Jó reggelt! *húztam szét a függönyt, hogy a nap rávilágítson Bang arcára. De csak nyögött egyet és megfordult.* - Hééé! Ki az ágyból! *ugrottam mellé.* - Jonghyun ma jön haza!
- Hogy mi? *ült fel hirtelen és rám nézett.*
- Hazudtam. *nyújtottam a nyelvem.* - Szép jó reggelt! *mosolyogtam rá.*
- Már nem szép. *huppant vissza és a fejére húzta a takarót.*
- Hééé! Suli van. *kuncogtam és lehúztam róla.*
- De én még aludni akarok. *nézett rám szinte boci szemekkel.*
- Nem fog beválni. *kuncogtam.* - Különben is fogd fel úgy, hogy suli után mehetsz Jonghyunhoz.
- Oh, akkor induljunk is. *pattant fel az ágyból. Tényleg nagyon szerelmes.*
- Istenem... *fogtam a fejem.* - Készülődj el, utána van a konyhában egy kis reggeli... Addig felkeltem Taemint, ahhoz igazi nehéztüzérség kell. *kuncogtam.*
- Öntsd nyakon egy vödör vízzel. *kuncogott.*
- Csak szimplán megvonom előle a po... *de gyors befogtam a szám. Taemin biztos nem venné jó néven, ha csak így csacsognék róla.*
- Hm?
- Ja, semmi... akkor megyek is. *mosolyogtam és egyenesen Taeminhez indultam. Ott is széthúztam a függönyt, de még csak meg se mozdult. Így lerántottam róla a takarót.*
- Fázok! *kapkodott volna érte, de ledobtam a földre.*
- Gyere sulibaaaa! *ugrottam rá.*
- Áú! *kapott hirtelen férfiasságához.* - Cica, legközelebb ugorj a fejemre... oké? Még az is jobb... *nyögte.*
- Gyere sulibaaa! *pusziltam meg.*
- Miért vagy ennyire hiperaktív? *karolta át a derekam.*
- Mert jövőhéten tavaszi szünet. *vigyorogtam.*
- Hogy mi?
- Nem esett le? Banggel nem két napja jöttünk ebbe a suliba... telik azért az idő.
- De az nekünk csak jó. *vigyorgott.* - Elviszlek mindenhova! Vidámparkba, wellnessbe, cat coffeeba, bulizni, vagy tízezerszer randizni akkor...
- Ohóóó... várj! Hogy akarsz te elvinni tízezerszer randizni? *kuncogtam.*
- Én mindent megoldok! Szóval, hol tartottam? *számolta az ujján.*
- Minnie, most csak öltözz fel, ezt még lesz időnk megbeszélni. *mosolyogtam. Majd kimentem a konyhába Banghez.*
- Nagyon finom. *mosolygott.*
- Ennek örülök. *ültem le egy kicsit enni én is.*
- Seo...
- Hm? *kérdeztem, éppen akkor kaptam be egy falatot.*
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. *mosolyogtam.*
- Ömm... nem is tudom, hogy kérdezzem meg. *vakarta a fejét.*
- Egyszerűen és nyíltan... *vontam meg a vállam mosolyogva.* - Válaszolok neked mindenre.
- Oké... egyszerűen és nyíltan, ha te mondod. *vonta meg ő is a vállát.* - Miért találtam egy terhességi tesztet a nappali közepén?
*Túl egyszerű, túl nyílt, de én mondtam... szinte azonnal félrenyeltem azt a legördülő falatot és megtudtam volna fulladni. Gyors a vizem után kaptam. Bang pedig próbált segíteni. Csak most jutott eszembe, hogy Taemin abban a pillanatban csak elhajította, és azonnal megölelt. Utána nem dobtuk ki.*
- Kidobtad? *kérdeztem és csak őt néztem, mint valami megváltóra.*
- Aha. *bólogatott.* - Szóval?
- Hát az úgy volt, hogy... a suliban ugye veszekedtünk meg minden... és ez itthon is folytatódott, meg feljött ez a zaklató téma is... és újra elkapott a hányinger és mentem is hányni. Erre Taemin: "Mi van veled? Terhes vagy?" Én meg visszakézből megpofoztam és annyit mondtam neki, hogy: "Ezt még egyszer ki ne merd ejteni a szádon! Csak stresszelek és emiatt hányok." Erre ő: "Undorító vagy..." Majd egy terhességi teszttel jött vissza.
- Te jó ég... *lepődött meg.* - Utána mi volt?
- Utána beállított vele és mondta, hogy: "Használd!" Én meg: "Nem bízol bennem? Hiszen védekeztünk!" Ő persze: "Jobb félni, mint megijedni..." Majd kibékültünk és a teszt negatív lett.
- Istenem... *fogta a fejét.* - Nem is ti lennétek komolyan.
- Tudom, de most már minden rendben van. *mosolyogtam. Kopogást hallottunk.*
- Zavarok? *kérdezte Taemin mosolyogva.* - Te sose. *mosolyogtam rá.*
- Mindjárt gondoltam. *puszilta meg a fejem. Persze Bangre úgy néztem, hogy felejtsük el a témát, de azért remélem nem fog miatta aggódni. Akkor tuti, hogy Taemin a halál fia lesz, az ő keze által. Közben ő is leült enni, majd ahogy végeztünk indultunk is a suliba. Még előtte elraktam a Jonghyunnak szánt narancsot, hogy ne keljen visszajönni érte. Épp a sulinál voltunk, mikor megláttuk, hogy zárva van a kapu. A portás kijött és megnézte, hogy mit keressünk ott.*
- Segíthetek valamiben? *kérdezte.*
- Uram, ne nevettessen már. *néztem rá hülyén.* - Iskolába jöttünk.
- De hát ma nincs iskola. *nevetett ki minket.*
- Tessék?! *kérdeztük egyszerre.*
- A tegnapi nap alkalmával a kiküldött tanároknak kellett értesíteniük a diákokat, hogy a mai nap értekezlet van az iskolában az eddigi házasságokkal kapcsolatban. Nem szóltak?
- Jaaaaa, deeeee... *vakartam zavartan a tarkómat és gyors elhúztam onnan őket.*
- Seo! *szóltak rám.*
- Bocsi, bocsi... nem tudtam! *kértem bocsánatot.*
- De tegnap mondta a tanár, nem? *kérdezte Bang.*
- Nem, mert elzavartam. *húztam össze a nyakamat.*
- Hogy mit csináltál?! *estek nekem újra.*
- Jóóó tudom... bocsi. De akkor vesztünk össze Taeminnel és hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. *próbáltam védeni magamat.*
- Akkor ez az én hibám is. *ölelt meg Taemin.* - Ne haragudj.
- De nekem és Jonghyunnak miért nem szólt? *kérdezte furcsán Bang.*
- Lehet az igazgatónő megtudta valahonnan, hogy nálunk laksz vagy nem tudom. *javasolta Taemin.* - Vagy csak szimplán hülye tanárt kaptatok.
- Mondjuk nem volt egy nagy értelmiség. *vakarta a tarkóját Bang nevetve.* - Pedig milyen jó lett volna még aludni.
- Bocsánat. *kértem bocsánatot.*
- Jaj, nem a te hibád. *mosolygott.* - A Taeminné!
- Hééé! *mondta Taemin.*
- De, ha már itt vagyunk... akkor mehetnénk most is Jonghyunhoz akár. *mosolyogtam. Erre Bang egyből vigyorogni kezdett.*
- Menjünk, menjünk, menjünk! *jött elő a hiperaktivitása.*
- Oké. *kuncogtam. Édes volt. Majd indultunk is egyenesen a kórházhoz. Szerencsére Jonghyunt pont lehetett látogatni, mert nem olyan betegsége van, ami fertőző lenne vagy valami. De ezt még betegségnek se lehet nevezni vagy nem tudom... az ilyen töréseket és repedéseket nem tudom, hogy nevezik. Na, mindegy... beléptünk és volt ám nagy meglepetés. Jonghyun szája szinte tátva maradt. Látszódott rajta, hogy nagyon boldog.*
- Szi-sziasztok! *köszönt szinte hihetetlen nagy vigyorral, de most legalább már elhitte, hogy ott vagyunk.* - Hát ti?
- Szia. *köszöntünk mindannyian.*
- Értekezlet van a suliban, így hamarabb jöttünk. *válaszoltam hirtelen, hogy ne kelljen magyarázkodni.*
- Szia. *köszönt neki külön Bang és csókot váltottak.* - Jól vagy?
- Most már sokkal jobban. *válaszolta vigyorogva.*
- Ez mire való? *vett el egy távirányítót Taemin és nyomkodni kezdte. Olyan kíváncsi.*
- Azzal az ágyamat állítgatod. *és ahogy kimondta Jonghyun, már Taemin nyomkodta is a gombokat.*
- Ohhh. *álmélkodott.* - Hééé! Ne játssz vele! *vettem el tőle.* - Ovis.
- Köszi! *köszönte meg nekem Jonghyun. El nem tudom képzelni mi lenne, ha Taemint itt hagynánk vele.*
- Jól van naaa... *pattant be Jonghyun mellé.* - Mizu, haver?
- Otthon érzed magad? *nevetett.*
- Taemin, szállj ki Jonghyun ágyából. *szóltam rá. Olyan volt, mint egy gyerek.*
- De nem akarok! *tette karba a kezét.*
- Még itt a végén kiderül, hogy Taeminnek jobban hiányoztam, mint bárki másnak. *kuncogott Jonghyun.*
- Biztos nem! *vágta rá Bang.*
- Csak vicceltem! *mosolygott rá.*
- Tényleg... Jonghyun, hoztam neked narancsot. *vettem elő.*
- Narancs. *pattant fel Taemin és már futott is hozzám.*
- Tudtam, hogy ez lesz így neked vettem külön. *kuncogtam, majd odaadtam neki és Jonghyunnak is.*
- Köszönöm! *köszönte meg.*
- Szívesen. *mosolyogtam.*
- De Jonghyun sokkal többet kapott. *durcizott.*
- Mert Jonghyun beteg.
- Akkor én is az leszek!
- Taemin! *szólt rá nevetve.*
- Jól van... Köszönöm édes. *csókolt meg. Végre újra férfias és nem kisfiú.*
- Mondott valamit az orvos? *fordult Bang Jonghyunhoz.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése