Park Jun Seo.~

Ha most képes lesz szétverni a fejét... én... én.. nem is tudom, hogy mit kellene csinálnom. Annyira felelőtlen vagyok és szánalmas. Ha hallgattam volna Taeminre és nem lennék ennyire makacs, most nem lenne ez az egész. Csak magamnak köszönhetem. Mi olyan rossz bennem, hogy ennyire nem kellek senkinek? Olyan vagyok, mint egy kis játékszer, amit ha megunnak kidobnak a kukába. Én tényleg bíztam Sooban és képes lettem volna vele menni bármeddig... Azt hittem, hogy ő lesz az, aki mellett tényleg önmagam tudok lenni és az a bizonyos tökéletes kapcsolat, amit senki se tud szétválasztani. Tévedtem.... óriásit tévedtem. Legszívesebben elsüllyednék a föld alá, hogy ne lásson senki se... Nem tudom, hogy lehetek ennyire gáz. Csak némán néztem magam elé, már a föld is hideg volt, de nem foglalkoztam vele.
- Te jó ég. . Seo! *jött be hozzám Bang. Végre, az a személy, akire bármikor támaszkodhatok.*
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen? *motyogtam.*
- Nem vagy az!
- De hisz minden pasim így volt.
- Jaj ne mondj ilyet! *segítettet fel a földről és megölelt. Hihetetlen jólesett a közelsége.*
- De. . ez így van!
- Nem! Ne törődj vele! *simogatta a hátam.*
- De kimondtam neki. . . neki egyedül! *hüppögtem. Tényleg nagyon szánalmas vagyok.*
- Mit?
- Hogy "Szeretlek Oppa!"
- Shhh! Nyugodj le! Taemin megverte. . . *simogatott. Tessék? Képes volt megverni értem?*
- Nagyon?
- Eléggé. De meg is érdemelte. .
- Értem.
- Ne sírj! Mit ígértünk?
- Hogy nem sírunk egy fiú miatt sem! *hüppögtem. Tényleg nagyon nehéz volt abbahagynom a sírást.*
- És te most mit is csinálsz?
- De én szerettem!
- Én is Bint . . . de mi értelme ha ő csak kihasznál és bunkózik?
- Igazad van. . csak fáj.
- Tudom! *simogatott tovább. Majd megmostam a könnyes arcomat, hogy frissüljek egy kicsit. Aztán pedig kimentünk a wcből, egyenesen a srácokhoz.*
- Megnyugodtál? *kérdezte Taemin és átölelt. Nagyon jól esett. Pedig most lehordhatna mindennek, hogy ő megmondta.*
- Kicsit. *motyogtam.*
- Menjünk! Együnk egy fagyit az jól fog esni nem? *nézett egyenesen a szemembe és letörölte a könnyeimet.*
- De suli idő van. *motyogtam.*
- Úgy is dög unalom! Naa! Jó lesz!
- Igen! Jó lesz! *karolt belém Bang.*
- Jóó. De én fizetem a sajátomat.
- Ha ez téged boldoggá tesz! *puszilt meg Taemin, Jonghyun pedig Bang mellé állt.*
Mikor odaértünk mind a négyen vettünk magunknak fagyit. Szépen leültünk az üzlet kinti székeire és elkezdtük enni. Taemin viszonylag próbálta oldani a hangulatot, de nem is tudtam rá figyelni. Egyszerűen csak Soo járt a fejemben. Beszélnem kellene vele vagy mi? Vagy esetleg verjem be a fejét? Nem tudom.... nehéz ez az egész.
- Na? Jól esett? *kérdezte séta közben Taemin.*
- Igen. *feleltem.*
- Nektek is? *kérdezte tőlük.*
- Igen! *bólogattak.*
- Akkor jó. *mosolygott Taemin, majd Bangék is.*
- Hova menjünk? *kérdezte Jonghyun.*
- Nem tudom. *mondtam.*
- Eun?
- Menjünk azokhoz a . . . a. . . tudod! Ahol a múltkor is voltunk! *jött teljesen lázba.*
- Szökőkutaknál? *kuncogott Jonghyun.*
- Igen! Sosem jut eszembe ez a szó. *kuncogott zavartan Bang.*
- Menjünk! Seo?
- Mehetünk! *bólogattam és elindultunk..*
Mikor odaértünk Bang odaszaladt és bevizezte a kezét.
- Gyere Seo! *húzott maga mellé és egy kicsit lefröcskölt.* - Ugye milyen frissítő és szép?
- Igen! *válaszoltam. Majd elidőztünk még egy kicsit ott és mindannyian hazamentünk. Útközben egy szót sem szóltam Taeminhez. De ő se hozzám, talán hagyott egy kicsit lenyugodni. Még a kezemet se fogta. De jobb is így. Nem mintha nem vágynék a társaságára vagy valami, de ez a Soos eset, eléggé megviselt. Felérve a lakásba leültem a kanapéra.*
- Készítsek neked egy kis teát? *guggolt le elém Taemin.*
- Igen, kérlek. *válaszoltam. Majd felállt és elment a konyhába. Nem sokkal később vissza is jött. Leült a kanapéra és az ölébe ültetett, majd a kezembe nyújtotta a bögre teát.* - Köszönöm!
- Nincs mit. *hajtotta a fejét a felsőkaromra.* 
- Sajnálom. *sóhajtottam.*
- Mit? *pillantott rám, én pedig inni kezdtem.* 
- Azt, hogy nem hallgattam rád, pedig te figyelmeztettél. És most nyugodtan mondhatnád azt, hogy: "Én megmondtam!" 
- Nem fogom azt mondani, mert nem érdekel. *ölelt szorosabban.* - Viszont már nem kell aggódnod. Az a nyomorék egy ideig biztos nem fog a közeledbe jönni. 
- Aha... *ittam tovább.* 
- De annak örülhetünk, hogy nem feküdtél le vele. 
- Nem is akartam vele lefeküdni ennyi idő után. *bámultam a  bögrét.* 
- Azt gondoltam. *simogatta a combom.* - De ugye nem fogsz visszamenni hozzá? 
- Én...
- Hm? *pillantott furcsán és egy pillanatra megállt a keze.*
- Nem, nem fogok visszamenni hozzá. *sóhajtottam.* 
- Akkor... *pattant fel és a kezembe nyújtotta a Sootól kapott plüsst.* 
- Oké. *fogtam meg és belevágtam a kukába.* 
- A mobilod. *mutatott a zsebemre. A Sooról készült kép volt a hátterem. Letöröltem, sőt még a számát is.* 
- Büszke vagyok rád. *puszilta meg az arcom és újra az ölébe húzott.* 
- De ettől még nem felejtettem el. *kezdtem el sírni és a mellkasára borultam.* - Ettől még nem lett semmi se jobb! 
- Csss, nyugi! *simogatta a hátam. De én csak zokogtam, mint valami hülye. Teljesen kimerültem, így bealudtam Taemin mellkasán. Mikor felébredtem az ágyban voltam, de ő nem volt sehol se. Aggódva körülnéztem és egyből kirohantam a szobából. A nappaliban tanult, így gyors odaültem mellé és megöleltem. Majdnem felborult.*
- Taemin! 
- Naaa, mi a baj? *kuncogott és simogatta a hajam.* 
- Ne hagy magamra, kérlek! 
- Nem foglak. *húzott az ölébe és úgy tanult tovább.* 
- Nem mentünk Jonghyun próbájára.
- Már írtam nekik sms-t, hogy elaludtál.
- Ez is az én hibám. *sóhajtottam.* - Majd bocsánatot kérek tőle. 
- Nem hinném, hogy emiatt haragudna. *mosolygott.*
- Hát lehet.
- Biztos! 
- Úristen... ez mi? 
- Pszichológia. Ezt fogjátok tanulni következő évben. Rohadt nehéz. 
- Oh, de jó. *forgattam a könyvét.* - És még súlya is van. 
- De most nem is nagyon érdekel. *vette ki a kezemből és letette.* - Csak az érdekel, hogy téged mosolyogni lássalak. 
- Hát akkor arra várhatsz. Hamarabb tanulod meg az egész könyvet, mint, hogy én most mosolyogjak! 
- Fogadunk? 
- Fogadjunk! 
- Okés. *mosolygott.* 
- Na és mibe fogadunk? 
- Ha veszítesz, bármikor megcsókolhatlak úgy, hogy közben mindkét kezemmel fogom a feneked és köteles vagy úgy aludni velem az ágyba, hogy átölellek! Vagy te ölelsz át engem. 
- Oké. Na és mi lesz akkor, ha én nyerek? 
- Addig csicskáztatsz ameddig szeretnél és akkor érek hozzád testileg, amikor csak te akarod. 
- Whohohohoo... benne vagyok! 
- Okés. *majd kezet ráztunk.*
- Nyaahh, úgy se fog sikerülni.
- Vigyázz! *pattant fel és csikizni akart.*
- Neee! Ez nem ér! *futottam a szobához.* - A csikizés nem ér, mert attól automatikusan nevetni fogok. 
- Nem volt benne a szabályzatba. *nevetett. Majd lerántott az ágyra és felém ült.* 
- Ha megmersz csikizni megharaplak! 
- Mint egy rossz kutya. *nevetett.*
- Hé! Én kiscica vagyok! *vontam fel a szemöldököm.* 
- Ezer bocsánat. Áldozatosan esedezem azért, hogy megbocsájtsd ezt a felelőtlen megszólalásomat! 
- Hülye! *ütöttem meg és kuncogtam.* 
- Haaaaa... sikerült! *nevetett és megcsókolt, de úgy ahogy mondta. Közben fogta a fenekem és rá is markolt.* 
- Ez nem ér! *ütöttem meg újra.* 
- Dehogynem! Mosolyogtál. *puszilt meg, majd felültetett.* - Nyertem! 
- Most az egyszer. *húztam szét az arcát.* - Nagyiiiiii! 
- Nagyi vagy te! *kapott fel a karjába.* - Most pedig eljátsszuk a győzedelmi táncomat! 
- Így akarod eljátszani? 
- Igen. *kuncogott és elkezdett velem pörögni.* 
- Taemin, tegyél le! 
- Neeeeem. *pörgött tovább.*
- Rád fogok hányni, ha tovább pörögsz! 
- Azt inkább ne. *tett le szinte azonnal.* - Eszünk valamit? Éhes vagyok! 
- Te mindig éhes vagy. *hüledeztem.* - Na, gyere! *fogtam meg a kezét és kihúztam a konyhába.* - Csinálok kimchit. 
- Okééé. *vigyorgott majd leült a székre és csak bámult, hogy mit ügyködök.* 
- Muszáj bámulni? 
- Most miért? Csak a feleségem fenekét nézem, hogy mozog, miközben főz. 
- Na, de jó nekem. *sürögtem, forogtam tovább.*
- Késztetést érzek arra, hogy megfogjam. 
- Azt próbáld meg. 
- Mert? Fogadtunk! 
- Nem igaz, mert azt csak akkor lehet, ha közben meg is csókolsz. Így állt a fogadás. *javítottam ki.*
- Akkor, gyere! *fordított meg és megcsókolt, majd úgy fogta meg a fenekem. Én pedig összekimchiztem az arcát.* 
- Egyed! *engedtem el.*
- Milyen kiszolgálás ez? *kuncogott.*
- Ilyen. *vágtam rá, majd elmentem fürdeni. Most, hogy Taemin foglalkozik velem, egyáltalán nem gondoltam Soora. Jobb is volt. Igaz, nagy űrt hagyott a szívemben, de ezt megtudom változtatni. Ő tényleg mindent megtesz azért, hogy nekem jobb legyen. Ha így halad tényleg elfelejtem ezt a rohadt bánatot. Bang is olyan édes volt. Tuti veszek neki valamit hálám jeléül, nagyon rendes volt. Na és Jonghyun, ő is nagyon aranyos volt. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Fürödtem még egy kicsit. Majd amikor kijöttem a fürdőszobából meghallottam, ahogyan Taemin énekel. Csak nekidőltem az ajtó gerendának és úgy hallgattam. Gyönyörű hangja volt, sose láttam még ilyen érzelmesnek. Ahogy végzett tapsoltam neki.*
- Huh? Itt vagy? *vakarta zavartan a tarkóját.* - Bocsi.
- Mit bocsi? Ez eszméletlen jó volt. *léptem közelebb hozzá.* - Gyönyörű hangod van! 
- Nem is! Ha ezt gyönyörűnek tartod a Jonghyunétól elájulsz. *kuncogott.*
- De is! Énekelj nekem! *fogtam meg a két kezét és lóbáltam.*
- Neeeemm... szégyenlős vagyok. *pirult el egy kicsit.*
- Jaj, ne már! A tehetségkutatón lesznek egy csomóan, előttem meg nem mersz énekelni?
- De őket nem akarom megszeretni, téged pedig igen! 
- Kérlek! Minnie! 
- Ajj, jól van. *vett magán bátorságot és egy szobába vitt.*
- Ez milyen szoba? *néztem körbe.* 
- Itt tartjuk a hangszereinket. *majd leült a zongorához, leültem mellé.*
- Jonghyun min játszik?
- Ő általában gitáron és basszeron szokott játszani.
- Komolyan?
- Aha.
- Akkor te pedig zongorán. *mosolyogtam.*
- Igen. *mosolygott és bele is kezdett. A dal hihetetlenül szerelmes és érzelmes volt. A hangja pedig egyenesen kirázott. Annyira tökéletes volt az egész, hogy tényleg elfelejtettem mindent magam körül. Néha rám, rám pillantott, de legtöbbször csak a zongorát figyelte. Olyan volt, mintha csak testileg lett volna ott. Majd, ahogy végzett felém fordult.* - Na?
- Gyönyörű. *töröltem meg a szemem.* - Teljesen meghatót.
- Ne már. *kuncogott.* - Komolyan?
- Hé, nem röhög! Együtt érez! *ütöttem meg.* 
- Bocsi, bocsi. *ölelt át.* - Ez nagyon sokat jelent most nekem. 
- Én tényleg támogatlak téged! 
- Köszönöm! *ölelt szorosabban.*
- Menj fürödni! 
- Miért? Büdös vagyok?
- Most viccelsz? A szomszéd lakásból lehet érezni. *kuncogtam.* 
- Kis szemét. *pattant fel és elment fürdeni. Addig én befeküdtem az ágyba. Nem sokkal később ő is megérkezett.* 
- Nem fogsz felöltözni igaz? *sóhajtottam.*
- Fel vagyok! *mutatott végig magán.* - Van rajtam egy boxer! 
- Huuhhh... kész ruhatermelés! 
- Ne piszkálj. *feküdt be mellém.* - Jobban vagy már?
- Egy kicsit igen. Valamennyire eltudtam felejteni ezt az egészet, de még mindig nehéz.
- Megértelek. Akkor most ügyes voltam? *pillantott rám.*
- Az voltál. *kuncogtam.* 
- Hurrá! *kuncogott és magához húzott.*
- Így megfogok fulladni. *próbáltam a szorításaiból kiszállni.* 
- De, akkor legalább mellettem fulladsz meg. 
- Bolond!
- Nem! 
- De!
- Nem!
- De!
- Nem! 
- De!
- Csitt! *csókolt meg.* - Jó éjszakát! 
- Jó éjt! *mondtam, majd tovább ölelt, így a karjai közt aludtam el.*