- Ne mond azt, hogy te is becézed Banget, mert lehidalok. *kuncogtam.*
- Ami azt illeti... *vakarta zavartan a tarkóját.*
- Igen? Na és, hogy? *nevettem.*
- Hát mostanában nagyon rákaptam a kicsimre, de semmi extra.
- Ez édes. *mosolyogtam.*
- Mert Eun édes... nem is lehetne máshogy jellemezni.
- Ohóóó Rómeó... azért ne rohanj annyira előre. *jeleztem a kezemmel egy stopot.*
- Még mindig nem bírsz vagy, mi? *kuncogott.*
- Nem az, hogy nem bírnálak... csak felkészülők bármire. Még minden megtörténhet. Azt hiszem... féltem Banget tőled.
- Ez csak természetes... nem voltam vele valami emberi... de, ahogy azt mondtam változni fogok és változok is!
- Tudom, ezzel tisztában is vagyok. Csak tudod, ő nagyon érzékeny és mindenkivel közvetlen és aranyos. Így tud bízni az emberekben. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy mégis becsaptad aztán pedig a vállamon sírná ki magát!
- Ilyen nem fog előfordulni! Soha nem fogom megbántani! Nagyon eltökélt vagyok és az is leszek. Ha rajtam múlik, akkor ő lesz a legboldogabb az egész világon! Seo, ezzel pedig most nem viccelek.
- Szeretnék hinni neked és megteszek mindent annak az érdekében, hogy Banget tudjam támogatni. Ha már én pofára esek, akkor nem szeretném, ha ez vele is megtörténne! - Nem fogsz pofára esni. *mosolygott.* - Taemin nem olyan... Eunnal se lesz semmi gond! Tényleg bizonyítunk! Én meg főleg!
- Hát jó. *sóhajtottam.* - Kicsim... *nevettem fel.*
- Ne piszkálj már! *lökött meg.*
- Én? Dehogy! Nem csináltam semmi rosszat.
- Na, persze... én meg valójában nő vagyok.
- Csöcsös nő.
- Mit jön mindenki a mellizmaimmal?
- Hát már ne haragudj.... de, ha fiú lennék még akkor is szemem tűnne.
- Azt mondod, hogy pár srác belém zúghatna?
- De azt ám. *vigyorogtam.*
- Neeee! Ezt inkább ne! *tiltakozott.*
- Mert a te farkad csak Bangre áll?
- Hogy te mekkora perverz vagy. *nevetett.* - Egymásra találtatok nagyon Taeminnel.
- Igen. *bólogattam.* - Azt én is észrevettem, hogy nagy perverz a gyerek...
- A gyerek?
- Jó, naaa! A férjem!
- Inkább. *kuncogott.*
- Még meg kell szoknom. *álltam zavartan.*
- Ahogy majd a szexualitást is megszokod.
- Kuss! *szóltam rá.*
- Neked is hiányod van, mint Bangnek?
- Nekem? Dehogy! *legyintettem.*
- Ne hazudj! Látom, ahogyan Taeminre nézel!
- Ja, hogy te már a pillantásomból letudod következtetni, hogy hiányom van és kívánom Taemint?
- Pontosan!
- Na, de jó nekem... viszont, ha Bangnek hiánya van, akkor béna vagy. *kuncogtam.*
- Nem fogom letámadni már a második nap, hogy szexeljünk. *nevetett.* - Szenved egy kicsit.
- Mert mintha neked nem lenne. *céloztam neki.*
- Nem, dehogy!
- Aha, persze... Arról meg nem is beszélve, hogy nem csak a szexszel lehet elnyomni ezt a kellemetlen érzést.
- Ja, majd egymás előtt masztizunk. *nevetett.*
- Gyerekes vagy! *löktem meg.*
- Annak is kell lenni... azt hiszem. *vakarta a tarkóját.*
- Igaz és te pont illesz erre a szerepre.
- Most ezt vegyem célzásnak?
- Na, jaaa... te és Taemin nem hiszem, hogy olyan sűrűn tudok komolyak lenni.
- Ez nem igaz! *védte magát.*
- De, nagyon is igaz!
- Jonghyun... ne fárassz! *fogtam a fejem.*
- Jó, befejeztem. *kuncogott.*
- Na, igeeen... azt akartam még mondani, hogy ne lepődj meg, ha valamelyik nap átmegyek hozzátok.
- Miért is?
- Természetesen elrabolom Banget! Szeretnék egy délutánt vele is tölteni... Mindig veletek vagyunk. Ne értsétek félre! Nincs ezzel semmi gond... csak néha kell egy kis "haveri-baráti" támasz is. Ami gondolom nektek se ártana már. Ne mond azt, hogy nem akartok minket kibeszélni egymásnak. Mert mikor még utáltunk titeket akkor is beszéltetek rólunk.... mondjuk ennek köszönhetjük, hogy lebuktattunk titeket!
- Értelek. Igen, tényleg hiányzik már egy Taemines beszélgetés. Ránk férne. Na, igen... a kis hallgatózásotok.
*Majd ahogy ott elbeszélgettünk, megérkezett Bang és Taemin.*
- Na megvagyunk! *jöttek vissza.*
- Oh, mindennel? *kérdeztem nevetve.*
- Nem dugtunk. *kuncogott Taemin.*
- Hülye! Én nem arra gondoltam. *löktem meg.*
- Találtunk neked becenevet. *kuncogott Bang.*
- Na és mi az? *fordultam Taeminhez.*
- Nem mondom meg. *pirult el.*
- Ne csináld már... elrángattad Banget és most nem akarod megmondani? *kuncogtam.*
- Nem, mert itt van Jonghyun. *nevetett.*
- Most elakarsz zavarni? *nevetett Jonghyun is.* - Úgy is sokat leszünk együtt...
- De elsőnek azt akarom, hogy Seo hallja!
- Eun is hallotta.
- Én nem hallottam semmit. *kacsintott Bang Taeminre.*
- Ez nem ér! Mindenki tudja csak én nem! *hisztizett hülyeségből Jonghyun.*
- Jaj, de szeretem ezeket a hétfő reggeleket. *kuncogtam. Majd lassan mentünk órára. Figyelni figyeltem... kb az első öt percet, majd elaludtam. Álmomban teljesen máshol jártam. Egy olyan helyen, ahol csak én voltam és Taemin. Csak bújtam egyre közelebb és közelebb hozzá. Nem beszélgettünk, de nagyon jól esett a közelsége. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ráznak.*
- Szünet van! Kelj fel Seo. *kuncogott.*
- Hm? Igen? *töröltem a szemem. Tök kómás voltam.* - Basszus... nyálas lett a füzetem.
- Az igen. *nevetett.* - Mit álmodtál?
- Taeminről álmodtam valamit, de nem emlékszek. *igazítottam meg a hajam és kimentünk a teremből.*
- Eltudom képzelni milyen jó álmod lehetett. *lökött meg.*
- Hé, nem kell semmi rosszra gondolni. *löktem meg a fejét. Közben pedig megérkezett Jonghyun és Taemin.*
- Na mi a helyzet? *kuncogott Taemin és átkarolt hátulról.*
- Seo bealudt órán... rólad álmodott, mert még a nyála is kicsordult. *nyújtotta a nyelvét.*
- Komolyan? *ölelt szorosabban.*
- Nem, ez nem igaz. *ráztam a fejem.*
- Aha, persze... azért vagy ennyire zavarba. *tetőzte az egészet Jonghyun.*
- Na jól van már.... *húztam el Taemint és elmentünk.*
- Mi a baj? *kuncogott.*
- Semmi, csak kicsit veled akartam lenni.
- De hiszen bármikor tudunk együtt lenni...
- Tudom, csak na...
- Rólam álmodtál, igaz? *mosolygott.*
- Igen... na, hagyjál!
- Jól van, nyugi. *ölelt meg.*
- Csak olyan unalmas volt az óra... és hiányoztál. *kuncogtam.*
- A miénk is az volt.
- Komolyan?- Aha... kb. így néztem ki.
- Jaj, ez nagyon szexuális. *nevettem ki.*
- Tudom! *kuncogott és megcsókolt.* - Jól otthagytuk Eunékat.
- Na és? Amikor Jonghyun ment el? Mi nem szóltunk egy szót se...
- Csak nyűgös vagy, mert aludtál.
- Meg amúgy is kering bennem valami...
- Mi a baj?
- Beszélgettünk egy kicsit a dolgokról és azon gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha akkor nem hallgatózunk és nem tudjuk meg a dolgokat.
- Akkor valószínűleg már átvertelek volna. *hajtotta le a fejét.*
- Igen, valószínűleg. *sóhajtottam.*
- De nem történt meg, mert elcsavartad a fejem.
- Hm... ügyes vagyok, nem? *vigyorogtam sejtelmesen.*
- Az vagy.. nagyon is! *csókolt meg újra.*
- Amúgy meg... szétvertem volna utána a fejed! *lökte meg.*
- Ohhh.. *nézett rám, mintha olyan kemény lennék és nevetett.* - Túl sok tejet ittál reggel.- De izé vagy! *csaptam fejbe.* - Mint Jonghyunt!
- Na, az durva volt... akkor féltem tőled. *nevetett.*
- Még most is van miért félnivalód!
- Park Jun Seo? *lépett mellém az igazgatónő.*
- Igen, én vagyok az. *bólogattam.*
- Jöjjön velem! *rángatott el Taemintől. Érthetetlenül néztem Minniere, majd mentem tovább vele. Mikor beléptünk az irodájába Jonghyun is ott volt.*
- Te? *kérdeztük egyszerre.*
- Mi ez az egész? *kérdeztem.*
- Nem tudom. Engem a japán tanárotok rángatott ide. *vonta meg a vállát.*
- Ez furcsa. *néztem körbe, majd az igazgatónő kiment és ketten maradtunk.*
- Mit csináltál?
- Mi? Én? Te mit csináltál? Te vagy ilyen bajkeverős...
- Pont te beszélsz? *kuncogott. Majd ajtó nyitódott. Ugyanaz a férfi lépett be, akivel tegnap találkoztunk Minnievel. Aki katonának akarta vinni.*
- Szép napot! *köszönt.*
- Maga? *néztem meg.*
- Te ismered? *kérdezte Jonghyun.*
- Nem igazán. Tegnap mikor mentünk Minnievel randizni, akkor ez a félőrült megállította, hogy megszökött a katonaságból és, hogy menjen vissza hozzá. Mi meg csak pislogtunk.
- Rászólna a feleségére, hogy fogja be? *kérdezte a férfi.*
- Nem a férjem! *vágtam rá.* - Látod? Mondtam, hogy ketyós! *fordultam Jonghyunhoz.*
- Gyere! *húzott és hátrálni kezdtünk.*
- Nem mennek sehova! *csapott az asztalra. Kicsit megijedtem.*
- Mit akar? *kérdezte Jonghyun.*
- Lee Taemint akarom!
- Tessék? Hé, öreg... ha meleg akkor szólok, hogy Taemin az enyém! Szóval, kocc! *mutattam neki az ajtó felé.*
- Megvéded az urad, mi? *kuncogott Jonghyun.*
- Még szép! *mosolyogtam.*
- Nem, mert Lee Taemin, most a feleségével van Bang Eun Heevel!
- Hééé, Eun az én feleségem! *támadt rá Jonghyun, de visszahúztam.*
- Uram, maga nagy tévedésben él! *néztem rá érthetetlenül.*
- Mit akar egyáltalán Taemintől? *kérdezte Jonghyun.*
- Katonának viszem! Azt hiszi, hogy megszökhet otthonról?! Aztán meg a katonaságból?!
- Taemin nem szökött meg otthonról. *hüledezett Jonghyun.*
- Dehogynem! Eun Hee miatt!
- Na, jól van... én ezt nem hallgatom tovább. *indultam az ajtóhoz és húztam Jonghyunt is.*
- Ha nem működnek együtt... bajuk esik!
- Hogy mi van?! *lépett vissza hozzá Jonghyun.*
- Ez most csak a kész átverés igaz? kérdeztem.*
- Nem éppen! Szóval... benne vannak vagy sem?
- Benne. *sóhajtottunk.*
- Nagyon helyes! *majd intett nekünk, hogy kövessük. Beszálltunk egy fekete autóba.*
- Most meg hova megyünk? *motyogtam.*
- Nem tudom. *akart kinézni Jonghyun, de még az ablakok is sötétítettek voltak.* - De nagyon nem tetszik ez nekem.
- Ez akkora hülyeség... ki ez a tata és mit akar?
- Nem tudom Seo... nem tudom! *mondta kissé idegesen.*
- Ha ez a te műved, én esküszöm, hogy kicsinállak! *támadtam rá és ütöttem.*
- Nem az enyém! *fogott le.* - Nem tudok semmit! Miért nem tudsz bennem egy kicsit is bízni?
- Mert Jonghyun vagy! Tőled minden kitelik!
- Csak idegeskedek Eun miatt... mi van, ha bántják? Mi van, ha csinálnak vele valamit?
- Abba belepusztulok, ha Eunnak valami baja esik!
- Taemin meg... ki ez a fickó?
- Valami bolond... látszik rajta. *majd utaztunk egy kicsit és megérkeztünk egy régi épülethez. Kiléptünk és körbenéztünk, de nem volt ott senki. A férfi csak ballagott előttünk, így szó nélkül követtük.*
- Uram, hova megyünk? *kérdezte Jonghyun.*
- Ide! *húzta el a fémajtót. Beérve pedig nagy csomagok és pár ember fogadott minket.*
- Drogdíler. *néztem körbe és nagyot nyeltem.*
- Hogy mi? *pillantott érthetetlenül rám Jonghyun.*
- Ez itt mond koko! *mutattam.*
- Vág az esze a feleségének! *nevetett a fickó.*
- Nem vagyok a felesége! *vágtam rá ismét.*
- Na, jó... ez nem a mi reszortunk! *folytatta Jonghyun.* - Katonát akart, nem?
- Igen... drog katonát! Hogy kereskedjen nekem!
- Na, húzzon a fenébe. *indultam az ajtóhoz. De odaállt két nagyobb darab fickó.*
- Ne olyan hevesen! *folytatta.* - Segítenek vagy sem?
- Biztos nem fogunk segíteni! *válaszolta Jonghyun. Erre bólintott két emberének és lefogtak minket.*
- Akkor elsőnek Jun Seot kínozzuk meg! *húzott oda magához az emberével.*
- Mi? *kérdeztem kissé kiakadva.*
- Engedje el! *szólt Jonghyun.*
- Ajj, ne velem foglalkozz már! Inkább csinálj valamit, hogy kijuss... úgy is csak a bőrödet mentenéd...
- Tudom, hogy eddig nem nagyon bíztál bennem és most se fogsz... de most hinned kell! Egy kicsit is... nem mennék el.
- Na, persze... ahogyan egy szemvillanás alatt eltudnád hagyni Banget is!
- Csak bízz bennem Seo!
- Nem tudok benned bízni... fogd már fel!
- Ahh, rakjátok be mind a kettőt a terembe... mindjárt jön a Főnök. *mondta az, az elmeháborodott fickó. Majd bevágtak minket egy üres terembe.*
- Miért utálsz ennyire?
- Nem utállak!
- Akkor meg mi van?
- Semmi...
- Nem semmi Seo! Mond ki!
- Nincs semmi...
- Seo!
- Jól van.... idegesít, hogy elveszed a barátnőmet! Tessék! Kimondtam... most boldog vagy?!
- Ah, hála istennek. *könnyebbült meg.* - Én meg már azt hittem, hogy utálsz.- Mondtam már ezerszer, hogy nem utállak! Csak olyan szinten féltem Banget, hogy lassan már féltékeny vagyok rád. Nem szeretném, ha csalódna... és tudom, hogy változni akarsz és változni is fogsz... de ettől még elveszed tőlem a testvéremet, aki mindig itt volt nekem! Jobban szeretem őt, mint az igaziakat! Próbálom magammal azt elhitetni, hogy te rossz vagy... és így nem képzelem azt, hogy elveszed tőlem mindörökre... Látom rajta, hogy nagyon tetszel neki.... én pedig ez ellen nem tudok mit tenni... Sajnálom.
- Seo! *ölelt meg.* - Eun itt lesz neked mindig. A párkapcsolatát nem fogja többre tartani, mint a barátságát. *ekkor elengedtem.*
- Biztos? *kérdeztem aggódva.*
- Teljes mértékben.
- Azt hiszem talán így tényleg könnyebb lenne...
- Figyelj, én tényleg mindent megteszek azért, hogy nektek jobb legyen.
- Nem, nem kell! Most csak törődj magatokkal! *mosolyogtam.*
- Biztos? Nem fogod magad elhanyagolva érezni?
- Taemin mellett biztos nem. *kuncogtam.*
- Hiszel nekem? Tudsz bennem bízni?
- Igen. *bólogattam vigyorogva.*
- Köszönöm! *hajolt meg.*
- Nem, erre nincs semmi szükség! *húztam fel.*
- De, mert Eun nagyon fontos a számodra! Ez a legkevesebb!
*Majd ajtó nyílott.*
- Itt a Főnök! *húzott ki minket a ketyós. Majd odamentünk, ahova legelsőnek voltunk. Háttal állt nekünk, majd egyszer csak megfordult és mellőle Bang lépett ki mosolyogva. A Főnök meg nem más volt, mint Taemin.*
- Kész átverés, igaz? *suttogtam Jonghyunnak.*
- Ha az.... akkor valakit megölök. *súgta vissza.*
- Taemin?! *kérdeztem kiakadva.*
- Én vagyok a Főnök! *járt el nekünk egy táncot.*- Mi a franc ez az egész?! *estem neki és rángattam.*
- Eun? *kérdezte zavartan Jonghyun.*
- Helló! *integetett neki vigyorogva.*
- Elmagyarázom! *kuncogott Taemin, így elengedtem.* - Mivel volt egy kis feszültség köztetek és tudtam jól, hogy a mai napig nem bízol meg Jonghyunba... hiába hazudtad azt nekem... rájöttem! Így kiterveltem azt, hogy csőbe húzlak titeket. Tegnap amúgy is randira akartalak vinni, hogy találkozzunk a tábornokkal, aki mellesleg az apám jó barátjára. Rávettem, hogy menjen bele ebbe az egészbe. Te pedig nem sejtettél semmit. Majd míg az igazgatóval voltatok.. Eunnak elmondtam mindent és neki is tetszett az ötlet! Így már csak szálak kellettek, hogy ketten maradjatok, hogy egymásra tudjatok támaszkodni... hogy megtudjatok egymásban bízni. Ezért kellett az egész, hogy jól kijöjjetek egymással. Az üres teremben pedig volt egy rejtett kamera is így végig tudtuk nézni Eunnal. Nagyon édesek voltatok mit ne mondjak. *vigyorgott.*
- Ez most komoly? *kérdezte Jonghyun én pedig meg se tudtam szólalni.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése