- Ennyire álmos vagy? *kuncogott.*
- Igen, eléggé. *töröltem a szemem.*
- Pedig már ittunk kávét is.
- Tudom, csak.... úgy látszik nem használ.
- Akkor igyunk meg még egyet, gyere! *fogta meg a kezem, majd húzni kezdett egy kávézóhoz. Leültünk és rendeltünk.*
- Miért pont erre a helyre jöttünk?
- Mert itt általában mindig tiszta fejjel tudok gondolkozni... és nem kell amiatt aggódnunk, hogy megzavarna minket bárki is.
- Oh, értem... ebben teljesen igazad van.
- Tudom. *majd hirtelen megcsókolt.*
- Öh...
- Bocsi. *ült vissza a helyére, majd megkaptunk a kávéinkat, plusz Taemin az italát is.*
- Semmi baj, csak meglepődtem. *ittam bele a kávémba.*
- Szokás hatalma. *kuncogott.*
- Igen, az. *kuncogtam én is.*
- Akkor mi lenne, ha beszélgetnénk? Mármint ezen kívül... franc, zavarban vagyok. Mintha most lennék elsőnek lánnyal vagy randin.
- Csak nyugodj meg! *fogtam meg a kezét és nem engedtem el.* - Együtt vagyunk, nem kell semmi miatt aggódnod!
- Biztos? Na és, ha elszúrom? Akkor itt hagysz a fenébe...
- Nem foglak itt hagyni!
- De ezt sose tudhatod előre!
- Ezt tudom előre! *szorítottam meg a kezét.*
- Akkor kezdjük a legelején... mit gondoltál rólam valójában?
- Mikor legelsőnek megláttalak?
- Igen, pontosan!
- Egy arrogáns, öntelt tuskó, vadbarom egy... egy... idióta, aki csak játszik a lányok érzéseivel. Egy, egy... mihaszna, semmirekellő...
- Jó, jó... elég lesz. *vigyorgott és ivott.* - Ne haragudj... elragadtattam magam.
- Semmi baj. *mosolygott.*
- Na, látod? Ezt is utáltam benned! Egy vigyorbomba vagy! Mindenre és mindenkire csak vigyorogtál! Rohadt idegesítő volt és azt hitted, hogy ezzel csak úgy betudsz vágódni másoknál... Na, meg mikor fejbe dobtalak, akkor is nem az, hogy nekem estél volna... inkább még jobban vigyorogtál, mint egy nem is tudom micsoda.
- Tudtam jól, hogy utálod... rád pedig kétszer annyit mosolyogtam emiatt, mint másokra.
- És jöttél azzal, hogy ti mindenkit megkaphatok, mintha tárgyak lennénk vagy nem is tudom mik... Arról meg nem is beszélve, hogy akkora egód volt, ami lassan már az eget verte... Nagyon sokat képzeltél magadról és én tényleg tiszta szívemből utáltalak... még, ha néha úgy is éreztem, hogy helyes vagy.
- Helyesnek tartottál? *vigyorgott, gondolom tetszett neki.*
- Persze... de ne ragadtasd el magad.. én sose tudnék olyan lenni, mint az a többi csaj. Nem jártam volna a nyomodba, mint egy kiskutya. Meg amúgy is... az a bemutatkozás, amit leműveltetek Jonghyunnal... bunkók!
- Még idegesít, ha mosolygok?
- Nem már nem, mert tudom, hogy ez nem mű mosoly.
- Édes vagy.
- Tudom.
- És még én vagyok az egoista?
- Hát...
- Szépen vagyunk. *kuncogott.*
- Na és te mit gondoltál rólam?
- Ümm... most is így visszagondolva nekem vegyes érzéseim voltak feléd. Mikor legelsőnek megláttalak, tényleg azt hittem, hogy olyan vagy, mint a több lány, akik rajonganak értem. Aztán kiderült, hogy nem... de semmilyen jelét nem mutattad annak, hogy érdeklődnél felőlem. Rohadt idegesítő volt. Legszívesebben oda mentem volna és az arcodba üvöltöttem volna, hogy: "Tetszek neked vagy sem?!" És olyan rideg voltál meg beképzeltnek tűntél..
- Beképzeltnek? Pont ki beszél?
- Nyugi! *kuncogott.* - Aztán jött ez az egész... valamiért kezdtem hozzád szexuálisan vonzódni, de csak azért, mert olyan elérhetetlennek tűntél. Viszont utána már tudod, hogy mi volt.. megakartunk titeket fektetni. Ahogy pedig ezzel küszködtünk Jonghyunnal... azt vettem észre, hogy apránként beléd zúgtam... utána meg már tényleg tudod.
- Huh, azért ez furcsa... mennyire nem bírtuk egymást és most mégis itt vagyunk.
- Talán mind a ketten mazochisták vagyunk.
- Lehet.
- Nem, te inkább szadista vagy... na meg perverz! *kuncogott.*
- Hogy mi? Én perverz? Biztos nem!
- De az vagy... nagyon is!
- Neeem, sose voltam ilyen és most se vagyok az.
- Akkor csak az én közelembe? *nevetett.*
- Taemin!
- Már Jonghyun és Eun is tudja...
- Várj... akkor tegnap? Tegnap azért vigyorogtak ennyire. *csaptam az asztalra.*
- Hm?
- Semmi. Nem megyünk máshová?
- Lemehetnénk a parthoz a folyónál. Kiskoromban sokat jártam oda...
- Akkor menjünk oda. *mosolyogtam.*
- Oké. *fizettünk, majd megfogta a kezem és elvezetett oda. Leültünk és ott beszélgettünk tovább.*
- Ha egyszer oda kerülne a sor... *bámultam magam elé.*
- Hm?
- Nem akarlak bemutatni a szüleimnek. *böktem ki.*
- Tessék?! *akadt ki.* - Mi? Mi a baj velem? Szégyellsz?
- Nem, dehogy! *fogtam mind két kezemmel a felsőkarját.*
- Izmos. *kuncogott.*
- Az. *kuncogtam.*
- De visszatérve, miért nem?
- Ne értsd félre ez nem miattad van! Nincs veled semmi gond... Csak éppen a családommal...
- Ezt, hogy érted?
- Mivel középső gyerek vagyok, sose kaptam meg azt a kellő figyelmet amit kellett volna. Folyamatosan csak a bátyámmal és a húgommal törődnek. A testvéreimmel egyáltalán nem tartom a kapcsolatot. A bátyám felhívott a múltkor, de akkor is csak azért, hogy magával rángasson. Az apám szinte felém se néz, állandóan csak a munkájával van elfoglalva. Az anyám pedig csak a ruháit és azoknak a terveit imádja... bele van bolondulva.
- Ilyen rossz a családoddal együtt lenni?
- Igen... jó, mert sose voltak anyagi gondjaink... de egyszerűen már nem bírok velük élni! Mindig itt volt nekem Bang és rátudtam támaszkodni. De most már itt vagy nekem te is!
- Én mindig itt leszek neked.
- Komolyan? *csillant fel a szemem.*
- Komolyan. Még akkor is, ha már nem leszünk együtt. Akárhányszor csalnál meg, én mindig megbocsájtanám! *bámult maga elé.* - Ne légy suta! Ilyet te sem csinálhatsz!
- Dehogynem! Engem nem érdekelne... csak te érdekelsz!
- Taemin...
- Hm?
- Szerintem a kapcsolatunkkal nincs is baj, hiszen senki se tökéletes.
- Ezt, hogy érted?
- Talán csak megijedtünk és nem tudtunk mibe belekapaszkodni...
- És mi lenne, ha egymásba kapaszkodnánk és támogatnánk a másikat? *pillantott rám.*
- Az nagyon jó lenne. *mosolyogtam.*
- Akkor csináljunk úgy, mintha sose veszekedtünk volna. *ölelt meg.*
- Tegyük azt! Én ezt a Taemint akarom szeretni!
- Én pedig továbbra is ezt a Seot, aki most már a chibim! *csókolt meg.*
- Te vagy a legjobb! *kuncogtam.*
- Nem is, mert te! *puszilta meg a homlokom.*
- Mindenféle szempontból.
- Perverz! Mondtam, hogy az vagy!
- Lehet. *csókoltam meg, majd felállt.* - Hova menjünk?
- Menjünk haza. *öleltem meg.*
- Biztos, hogy haza akarsz menni?
- Igen, de elsőnek menjünk be Bangékhez. Biztos nagyon aggódik már!
- Mert szeret téged!
- Tudom. *engedtem el.* - És én is szeretem őt.
- Bezzeg őt szereted. *kuncogott.*
- Minnie!
- Jó, tudom.. legjobb barátnőd, tesók...
- Na, azért!
- Jól van.
- Téged pedig kedvellek.
- Komolyan? *mosolygott.*
- Úgy-úgy kedvellek!
- Mi? Ne már! *most már nem mosolygott, hanem vigyorgott.* - Akkor ez azt jelenti, hogy közelebb kerültem a szeretlekhez?
- Pontosan. *pipiskedtem és megcsókoltam.*
- Törpe. *kapott fel és megpörgetett. Megfogtam az arcát a két kezemmel és úgy csókoltam meg.*
- Ezt a napot nem ronthatja el semmi! *vigyorogtam.*
- De nem ám! *vigyorgott ő is.*
- Tegyél le Minnie!
- Oké. *majd letett.* - Menjünk haza!
- Menjünk. *karoltam belé és úgy mentünk vissza a metróhoz. Utoljára pedig még visszanézett.* - Hm...
- Na mi az?
- Hiányozni fog még ez a hely.
- Gondolom.
- De új élet... és ezt az új életet veled akarom kezdeni és folytatni...
- Leélni. *fejeztem be.*
- Már a gondolataimat is olvasod. *csókolt meg.*
- Ez egy jó jel. *mosolyogtam.*
- És még mi hittük azt, hogy borzalmas a kapcsolatunk.
- Mert hülyék vagyunk, ahogyan Bang szavaival élne. *nevettem és ő is nevetett.*
- Igen, Eunnak igaza van. *nevetett még mindig, majd hazamentünk. Bang fogadott minket.*
- Ti? Hol voltatok? Miért nem hívtatok? *ugrott a nyakunkba. Mintha egy éve nem lettünk volna itthon.*
- Naa! Mi a baj? Nem haltunk meg. *kuncogtam.*
- Tudom. *mosolygott.*
- Te sírtál?
- Nem! *törölte a szemét.* - Biztos csak belement valami!
- Na persze!
- Tényleg! *betoppant Jonghyun.*
- Sziasztok! *köszönt nekünk és sejtelmesen nézett Bangre.
- Szia! *köszöntünk neki vissza.*
- Mondtam, hogy nincs bajuk. *tette le a táskáját.*
- Jó te mindent megmondtál. . olyan jó, hogy te mindent ilyen kurva jól tudsz és te mindent percízen megoldasz. . *akadt ki Bang.*
- Nem csak bízom a barátomba!
- Megint ezzel jössz? Tudd meg, hogy Seoba jobban megbízok mint bárkiben!
- Hurrá!
- Mi a bajod? *ordított vele. Mi ez az egész?*
- Neked mi a bajod? Meg van vagy mi az isten, hogy ilyen hisztis vagy?
- Nincs meg! Csak egyszerűen nem értelek! Miattad fog röhögni az egész iskola rajtunk!
- Ez is az én hibám?
- Miért kié szerinted? *szipogta.* - Te nem foglalkozol a barátaiddal!
- Bocsánat ha nekem te többet jelentesz mint a barátok!
- Jaj ne gyere ezzel mert úgy sem veszem be!
- Megint nem hiszel nekem!
- Ezek után hogyan?
- Igazad van. . miért is kéne. . csak épp a belemet is kiteszem neked meg hajtok meg ilyen meglepetés, olyan meglepetés! Faszom tudja és mit kapok? Ezt, hogy veszekszel velem!
- Ha nehezedre esik akkor kívül tágasabb!
- Nem esik nehezemre! Csak lennél egy ennyivel. *mutatta a kisujja hegyét.* - Egy ennyivel kedvesebb hozzám!
- Én nem vagyok kedves? Tegnap a mellemet fogdostad és ki is szívtad pedig csak arról volt szó, hogy megfogod! De azt is engedtem vagy nem? Akkor ezt te minek neveznéd? Minden reggel az az első nekem, hogy megcsókollak. . mi kell még? Nem fogok veled lefeküdni! Azt ne is várd! Még egy jó darabig. . és ezzel az incidenssel még meghosszabbítottad ennek az idejét!
- Oh igen azt is térden állva kellett ki könyörögnöm tőled!
- Mert nem vagyok kurva és ha szeretnéd tudni azért nem akartam mert lehet kísértésbe estem volna. . de ezek után tuti nem fogok!
- Nekem nem arra kellesz!
- Ja. . akkor, hogy legyek kedvesebb? Hogy? Nem fogok mindent lenyelni neked! Nem fogok mindent elnézni!
- Na jó én ezt nem hallgatom tovább. *szóltam közbe* - Mi ez az egész? *majd közéjük álltam.*
- Majd a barátnőd elmeséli! Úgy is az ő sztorija a jó. . *ment be a szobába Jonghyun.*
- Eun. . *fordultam felé.*
- Az volt, hogy aggódtam értetek és Jonghyun meg játszani akart mert ilyen hülye nap volt a suliba, hogy összekovácsolják jobban a párokat és én nem voltam hajlandó vele menni és ezért elkezdtünk veszekedni. . és azt vágta a a fejemhez, hogy nem bízok benned. *hüppögött.* - De tudod, hogy ez nem így van csak aggódtam! Taeminbe is bízok, hogy vigyáz rád! Mindegy és aztán bementem a wc-be ő meg játszott és Soo jött be hozzám. . Bae Soo.
- Ja, hogy az a köcsög is ott volt? *tört ki a szobából Jonghyun.* - Megvigasztalt mi?
- Igen mert ő képes ilyenre is képzeld!
- Nagyszerű! Remélem jól esett és felállt a farka rád!
- Miért vagy ilyen? Tudod jól, hogy hogyan érzek!
- Hallgatlak! *ült le.*
- Nem tudod? Akkor, hogy vagyok a barátnőd?
- Na! *öleltem át.* - Mesélj tovább!
- Igen! Mesélj csak. *mondta Jonghyun.*
- Haver fogd be! *szólt rá Taemin.*
- Mi van? Te is ellenem vagy?
- Na az volt, hogy akkor néztem ahogy Soo és a felesége tollasoznak meg játszanak aztán megjelent Bin és elkezdett oltogatni, hogy elhagyott a lovagom meg minden.
- És tőle is ki védett meg? Na ki? Persze, hogy én! *jegyezte meg Jonghyun.*
- Megoldottam volna. .
- Persze!
- Na és utána de utána elmentél egy kurva szó nélkül! *förmedt rá.*
- Mert haragudtál!
- És? Akkor ez a megoldás?
- Hát. .
- Ja.. na és aztán jött az eredményhirdetés. . mert díjaztak is, hogy ki a legjobb meg ki a legrosszabb! A 3 legjobb az a két Soo lett és Bin lett az első. . mi pedig. . *nyomta a kezébe a "díjat".*
- És ez is az én hibám igaz? *kérdezte Jonghyun.*
- Igen! Ha te nem vagy hülye akkor most mi lennénk a legjobbak!
- És mi van ha tényleg szarok vagyunk?
- Mióta adsz más véleményére?
- Te mióta adsz más véleményére? Ha nem adnál akkor most nem törődnél azzal a szaros díjjal! Elegem van Eun.... miért kell mindig azt csinálni, ami neked jó?! Miért nem lehet egy pillanatra velem is törődni?!
- Álljatok már le! *emelte fel a hangját Taemin.* - Ez az egész most a mi hibánk... ha nem megyünk el, akkor most nem lenne ez!
- Na, ez az! *förmedt fel Jonghyun.* - Mi a faszért kellett elmennetek?!
- Pont ezért! *vágtam vissza.* - Tudod Minnievel mindig is rosszul éreztük magunkat, mert azt hittem, hogy a ti kapcsolatotok tökéletes... és szerettünk volna kovácsolni rajta... De ez most ne érdekeljen titeket! Majd, ha lenyugszotok, akkor elmondjuk.
- Leszarok mindent. *ment be a szobába Jonghyun, Taemin pedig utána ment. Én pedig bementem a saját szobámba Banggel. Lefeküdt az ágyamra és ott sírt, én pedig simogattam a hátát.*
- Szívem...
- Akkora hülye vagyok Seo! *markolta a párnát.*
- Nem vagy hülye... Jonghyun a hülye!
- Nem, mert én vagyok az.
- Te nem tehetsz semmiről! Jonghyun volt ilyen idióta, hogy így bánjon veled... meg sem érdemli, hogy foglalkozz vele!
- De akkora egy szemét! Most tényleg úgy érzem, hogy legszívesebben felrúgnám. Hiába adja itt nekem a szép szavakat, hogy megváltozik... A francokat változik meg.. Soo képesebb volt emberibb lenni velem, mint ő! És egy ilyennel akarom megosztani az életemet?!
- Jonghyunnak nem így kellene felfognia a dolgokat... tudnia kellene, hogy mit hogyan kell csinálnia veled szemben. Nem elég az, hogy a pasidnak kell lennie... a lelki társadnak, a legjobb barátodnak! Ahogy ezt a napot most Taeminnel töltöttem nagyon sok mindenre ráébresztett és megtanított.
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogyha most nem beszélem meg Taeminnel a dolgokat, akkor szakítunk.
- Hogy micsoda? *ült fel és letöröltem a könnyeit.*
- Most nem ez a lényeg Bang. Majd, ha jól alakul a kapcsolatod Jonghyunnal, akkor elmesélem!
- Akkor soha nem fogod elmesélni. *húzta a száját.*
- Egy valamit ígérj meg!
- Hm?
- Ha ez a köcsög képes volt megbántani... ne, hogy te kérj tőle bocsánatot! Érte vagyok?
- Persze! *bólogatott.* - Nem fogok!
- Jól van. *öleltem meg.*
- Szükséged van valamire?
- Üm... nem tudom.
- Csinálok neked egy teát, rendben?
- Igen. *bólogatott.* - De ugye utána itt maradsz velem?
- Persze. *mosolyogtam, majd kimentem a konyhába és csináltam teát. A srácok még mindig a szobába voltak meg se mozdultak. Ahogy készen lettem, visszamentem Banghez.* - Itt is vagyok! *adtam neki oda.* - Vigyázz meleg!
- Oh! *vette el.* - Köszönöm!
- Ugyan, ez nem tesz semmit. *mosolyogtam rá.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése