- Igeeeeen. *feleltem mosolyogva.*
- Hát nem is tudom, hogy megérdemled-e ezek után. *húzta direkt az agyam.*
- Te szórakozol velem, igaz? *löktem meg egy kicsit.*
- Én? Dehogy! *kuncogott.*
- Dehogynem! *böktem meg a mellkasát.*
- Soha nem tudnék akkora bátorságot venni magamon, hogy szórakozzak veled. *kuncogott rajtam.*
- Már megint csak gúnyolódsz rajtam. *adtam a durcit.*
- Az lehet. *nevetett most már fel.*
- Utállak! *ütöttem meg.*
- Én is téged. *vigyorgott és magához húzott.*
- Nehogy el kezd nekem adni a szépet, mert tutira megfejellek! *néztem a szemébe.*
- Hány centi is vagy törpe? *nyújtotta a nyelvét.*
- Te kis...
- Szerintem minimum 25 centi van köztünk, szóval csitu van.
- Ha nem fejezed be felbontom a fogadást!
- Azt nem teheted! *hüledezett.*
- Oh, dehogynem!
- Nem, mert az fogadás és az életed végéig érvényes!
- Mi? Na, persze! Mikor már nem leszünk együtt akkor is csak úgy odajössz, lekapsz és elkezdesz fogdosni?
- Miért? Nem leszünk együtt? *pillantott furcsán rám.*
- Ezt, hogy érted?
- Te mondtad, hogy adsz nekem egy esélyt, nem igaz?
- Igen, de...
- Akkor most miért mondasz ilyeneket? Olyan mintha ezzel most azt mondtad volna, hogy semmi esélyem nincs nálad! *szomorodott el.*
- Nem, én ilyet nem mondtam... *fogtam meg a kezét.* - Megígértem, hogy adok neked egy esélyt... akkor miért ne tartanám be a szavam?
- Jó, csak megijedtem...
- Mindegy.
- Ezért dupla sütit fogok enni. *vigyorgott.* - Ezzel is elnyomom a bánatomat.
- Jaj, ne csináld már. *löktem meg egy kicsit.* - Higgy nekem!
- Te pedig higgy bennem! *szorította meg gyengéden a kezemet. Majd elindultunk a legközelebbi cukrászdához. Ő valami csokis süteményt kért, persze duplán, én pedig epreset ettem.* - Szereted az epret?
- Aha, nagyon szeretem. *mosolyogtam.* - De szeretem a citromos dolgokat is.
- Akkor epres óvszert fogok venni. *kuncogott.*
- Taemin!
- Ne haragudj, nem hagyhattam ki. *tömte inkább magába a süteményt.*
- Azt gondoltam... te semmit se tudsz kihagyni. *ettem én is.*
- De egy valamit igen...
- Na mit?
- Ki hagy egy ütést a szívem, ha valahol meglátlak. *vigyorgott.*
- Oh, de édes vagy. *hatódtam meg teljesen.*
- Ugye? *vigyorgott tovább.*
- De, hé! *estem vissza a valóságba.* - Ez akkor se ad okot arra, hogy ilyennek kell lenned!
- Milyennek?
- Hát... ilyennek.
- Milyen az, az "ilyennek"?
- Hát...
- Nem tudod igaz? *nevetett.*
- Jaj, ne zavarj már össze! *ráztam a fejem.*
- Elcsavartam már a fejed?
- Csak szeretnéd! *vágtam rá és ettem tovább.*
- Törekedni fogok!
- Belefogsz szakadni. *nyújtottam a nyelvem.*
- Nem, nem fogok, mert rólad van szó.
- Persze, itt minden rólam szól.
- Hát nem? Majd magammal fogok összejönni.
- Oh, azt megnézném. Elállsz a tükörnek és akkor: "Jaj, smárolunk Taemin?" "Persze, Taemin!" Majd lekapod a tükröt. *kuncogtam.*
- Neeeem, én egészen mást mondanék annak a tükörnek.
- Na és mit?
- Azt, hogy: "Oh, Minnie... már megint kurva jól nézel ki." *kuncogott.*
- Egoistaaaaaaa!
- Nem, is igaz.
- De, igen.
- Ha nem fejezed be, betömöm a szád süteménnyel. *tolta oda a villáját a számhoz.*
- Fúj.. vidd el innen azt a rossz ragacsos csokis valamit. *húzódtam el.*
- Most miért? Tök finom. *vette el, majd megette.*
- Ja, finom lenne, ha nem lenne csokis...
- Nem szereted a csokis dolgokat?
- Nem igazán.
- Oké, akkor csokis óvszer kilőve. *kuncogott.*
- Jaj, olyan perverz vagy!
- Én? Dehogy!
- Ha nem fejezed be, hazamegyek!
- Jó, abbahagyom. De akkor nem is szereted a csokit vagy mi?
- De szeretem csak na... ilyen cuccokba nem. Torta, süti vagy fagyi.. fúj.
- Rajtam szeretnéd?
- Taemin, neked áll a faszod?! *hüledeztem, majd pont akkor ment el mellettem egy öregasszony és szörnyülködve pillantott ránk.*
- Szemérmetlenek! *húzta a száját és tovább ment.*
- Ennek meg mi baja? *kuncogott Taemin.* - És nem, nem áll.... de, ha szeretnéd, akkor állni fog. *puszilt meg.*
- Na, jó... menjünk haza. *álltam fel.*
- De.. de én még meg se ettem. *magyarázkodott.*
- Nem érdekel. *fizettem kettőnknek, majd kiléptem a helyről. Futva jött utánam.*
- Nekem kellett volna fizetni! *lépett mellém.*
- Mindegy...
- Nem, nem mindegy. A fiú feladata, hogy meghívja a lányt.
- Jó, akkor ez most fordítva volt.
- Nem szeretem mikor ilyen vagy. *húzta a száját.*
- Csak menjünk. *vettem tempósabbra a formát és hazamentünk.* - Megyek tanulni.
- Oh... *lepődött meg.* - Oké...
*majd tényleg nekiálltam. Bár nem volt hozzá semmi kedvem. Az anyaggal nem is volt gond, csak éppen hangulatom nem volt hozzá. Valószínűleg Taemin is tanult, mert egyszer se jött oda, az idő alatt. Ahogy végeztem, odamentem hozzá.*
- Nem jössz be a szobába? *sóhajtottam.*
- De, megyek. *pattant fel azonnal, majd a szobához ment.* - Whoahh... ágy!
*kiáltott fel és ráugrott.*
- Ennyire fáradt vagy? *kuncogtam a hülyeségén.*
- Tudod milyen jó a suli és a próbák után csak egy kicsit az ágyban lustulni? *terült szét.*
- Adj helyett magad mellett. *toltam arrébb.* - Túl nagy a feneked, nem férek el.
- Túl nagy? *kezdte fogdosni a saját fenekét.*
- Óriási. *kuncogtam.*
- Mutasd a tiéd. *húzott magához és fogdosni kezdett.* - A tiéd pont jók.
- Ajánlom is.
- Várj, ez lemaradt... *csókolt meg.* - Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam... próbálok ám változni.
- Semmi baj. *sóhajtottam.* - Egy kicsit túlreagáltam.
- Csak olyan nehéz a közeledbe normálisnak lenni.
- Te sose vagy normális. *kuncogtam. Ő pedig játszani kezdett a hajammal.*
- Az lehet. Csak néha olyan nehezen kezelem az indulataimat...
-Vettem észre... laposra vertél engem is meg Soot is.
- Nem, most nem azokat az indulatokat. *rázta a fejét.* - Hé, de ezt most mindig felfogod hozni?
- Mit?
- Hát tudod...
- Azt, hogy megvertél?
- Igen. *hajtotta le a fejét.*
- Eléggé bennem maradt. Nem fogom csak úgy elfelejteni.
- Majd teszek érte.
- Mindenért teszel?
- Persze, ha rólad van szó. *puszilta meg a fejem búbját.*
- Nem vagy normális... én nem szaladgálnék így egy srác után. *kuncogtam.*
- Tudom, de Jonghyun se normális.
- Ezt, hogy érted?
- Hát, hogy ő sose fogja feladni, ha Eunról van szó.
- Azt, majd meglátjuk. Még bármi történhet.
- Na, majd a bulin. *vigyorgott.*
- Mi lesz a bulin? *kíváncsiskodtam.*
- A-a... titoktartás kötelezz. *rázta a fejét.* - Nem mondhatok semmit.
- Na, kérlek!
- Tényleg nem mondhatok semmit. *puszilt meg.*
- Hát jó...
- Szerinted ők ketten szoktak rólunk beszélgetni? *kérdezte és közben csak engem nézett.*
- Hm?
- Hát.. ugye mi majdnem minden nap beszélünk róluk és valamiért mindig felhozzuk őket.
- Nem tudom, fogalmam sincs. De ők már biztosan csuklanak, annyit emlegetjük őket. *kuncogtam.*
- Egyáltalán miért is beszélünk mi mindig róluk?
- Hát... talán azért, mert aranyos párt alkotnak ketten. *mosolyogtam el.* - Mióta Jonghyun javult, csak jó rájuk nézni. Tényleg nagyon édesek ketten.
- Whoah. *vigyorodott el.* - Te megkedvelted Jonghyunt?
- Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! *ráztam a fejem.* - Ha kimered kotyogni Jonghyunnak, hogy ezt mondtam, nagyon megverlek Taemin! Ilyet még Bangnek se mondtam el!
- Nem mondom el... talán. *kuncogott.*
- Hé! *ütöttem meg.*
- Jó, nem mondom el!
- Ja, persze. Úgy, mint a... mindegy.
- A nyögésedet? *kuncogott.*
- Neeeeeem, én nem erre gondoltam!
- Na, persze. *vigyorgott és megcsókolt.* - Kiss me, baby!
- Hülye! Ne itt angolozzál. *löktem meg a fejét.*
- Mert mi lesz? *vigyorgott.*
- Szerinted most Bang mit csinál?
- Jaj, istenem. *dőlt hátra színpadiasan.* - Látod? Már megint náluk tartunk!
- Jó, csak na... hozzá vagyok szokva, hogy ameddig otthon voltam, akkor tudtam róla mindent... így most nem tudok semmit se.
- Lehet Jonghyun épp most toszogatja. *kuncogott.*
- Hülye! Ilyenre ne is gondolj! Bang nem idióta... tudja jól, hogy mit csinál.. ekkora hülyeségbe meg nem menne bele!
- Igazad lehet.
- De ugye Jonghyunnak már nem csak arra kell?
- Nem tudom. *vonta fel a szemöldökét.*
- Taemin! *szóltam rá.*
- Jó, jó csak viccelek. *vigyorgott.* - Persze, hogy nem... bizonyítani fog neki!
- Ajánlom is. *pattantam fel.*
- Hova mész?
- Fürdeni.
- Mehetek veled?
- Nem!
- Kérlek!
- Taemin!
- Jó, befejeztem! *szorította a párnát a fejére.*
- Ha ennyire hiányod van, verd ki... *forgattam a szemem.*
- Az nem is olyan rossz ötlet. *ült fel.* - Csak fürödj jó sokáig. Nem megyek ám egykönnyen el. *kuncogott.*
- Hát te... komolyan. *hüledeztem.* - Az eszem megáll.
*nem is méltattam válaszra. Inkább elmentem fürdeni. Az ő kedvéért jó sokáig, persze. Ahogy végeztem, felöltöztem és visszamentem a szobába. Lefeküdtem az ágyra és olvastam. Ő pedig mellém bújt.*
- Vigyázz, mert ezzel a kézzel vertem... *simított rajtam végig a jobb kezével.*
- Fúj! Vidd innen! *löktem el.*
- Csak vicceltem. *nevetett.* - Nem vertem ki.
- Persze és én azt el is hiszem. *tettem le a könyvet. Komolyan nem tud békén hagyni?*
- Hidd el. *puszilt meg.* - Nincs szükségem a kezemre, mikor itt vagy te...
- Hát arra várhatsz. Menj inkább fürdeni.
- Igenis. *pattant fel és elindult fürödni. Ő gyorsabb volt, mint én. Ahogy végzett már feküdt is be mellém az ágyba.*
- Taemin...
- Hm?
- Ha egyszer azt mondanám neked, hogy leakarok veled feküdni, de utána nem akarok tőled semmit... mit mondanál?
- Azt, hogy nem... Az előző énem tuti belement volna. Viszont kihasználni nem akarlak, így visszautasítanám az ajánlatot. Utána meg egész nap szidnám magam, hogy lehetek ilyen balfasz, amiért nem mondtam igent. *kuncogott és hirtelen megcsókoltam, amin meglepődött.* - Baj van?
- Nem, semmi. *kuncogtam.*
- Máskor is csinálhatnál olyat, hogy magadtól csókolsz meg. *simogatta comb belsőmet.*
- El a kezed. *mormogtam rá.*
- Oké. *tette fel ártatlanul.*
- Aludjunk. *mosolyogtam és befelé fordultam.*
- Hé! *fordított vissza.* - A fogadás! Most te ölelsz engem!
- Jaj, jól van. *forgattam a szemem és megöleltem. Közel húztam magamhoz.*
- Ez így már mindjárt más.
- Nálad az, az ölelés, hogy közben a fenekemet fogdosod?
- Igen. *puszilta meg a szám.* - Jó éjszakát!
- Jó éjt. *nyöszörögtem és elaludtunk.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése